A Palotakoncert rendszeresen visszatérő fellépője, Dolhai Attila július 23-án és 24-én este sem hiányozhat a Budai Vár Oroszlános Udvarának színpadáról. Az ismert bonvivánnal az operettjátszás ünnepévé vált, védettségi igazolvány nélkül is látogatható gála kapcsán többek között arról is beszélgettünk, milyen elválaszthatatlanul részévé vált a magyar kultúrának János vitéz mesés kalandjainak története.
– Az idei gála az Operettünnep címet kapta. Mi jelent számodra ez a szó?
– Most elsősorban várakozást és készülődést, hiszen hosszú-hosszú ideje várunk arra, hogy újra közönség elé állhassunk. Hál’ Istennek idén is megtartásra kerül az operett műfaj legnemesebb ünnepe, a Palotakoncert, ami immár kilencedik éve kiemelt eseménye a nyaraknak. Mint minden évben, most is lázasan készülődünk erre a különleges alkalomra, zajlanak a tánc- és énekpróbák, és reméljük, hogy a közönség is ugyanígy várja már a találkozást. Emellett az összetartozás is eszembe jut az ünnepről, ami akkor teljes, ha közösen éljük át. A Palotakoncerten nemcsak mi, a helyszínen lévők ünnepeljük a magyar operettet, de a televíziós közvetítésen keresztül a világ számtalan részére eljut. Az operett valódi hungarikumként hozzátartozik a magyar kultúrához, és összeköt minket, magyarokat.
– Csakúgy, mint János vitéz kalandos, mesés története. Az idei Palotakoncerten abból a műből is felcsendülnek majd dalok.
– A János vitéz egy olyan alapmű, amelyet a magyarok generációi mintegy örökségként adnak tovább egymásnak, hozzátartozik a közös gyökereinkhez. Egyszerűen nem szabad kihagyni az utódaink neveléséből. Először persze általában a Petőfi által megfogalmazott mesés történettel ismerkedünk meg, amit olvasva az emberben megerősödik a magyarságtudat, a hazaszeretet érzése. Ezt talán gyermekként még nem is érzékeljük, de a mag mindenképpen gyökeret ereszt. Tudattalanul is azonosulunk a karakterekkel, és amikor később a Kacsóh Pongrác által megzenésített változattal találkozunk, akkor mindez a zenén keresztül újra megfogalmazódik. A történet és a zene tovább erősítik egymást ebből a szempontból is.
– Milyen érzés lesz most a Budai Várban előadni ezeket a dalokat?
– Hosszú kihagyás után vettük elő a művet, decemberben játszottuk utoljára, akkor rögzítettük az előadás felvételét. Túl vagyunk a zenekari próbán, és örömmel állapítottam meg, hogy még mindig csodálatosak ezek a zenék. (nevet) Nagyon jólesett énekelni őket, és úgy gondolom, méltók lesznek ahhoz, hogy az Oroszlános Udvarban is felcsendüljenek.
– Milyen más dalokkal készülsz az idei Palotakoncetre?
– A János vitézből felcsendülő részletek és a közös dalok mellett a Luxemburg grófjából is éneklek majd egy gyönyörű áriát, Renée belépőjét. Ez a darab szintén az Operettszínház repertoár előadásai között szerepel, de már az idejét sem tudom, mikor játszottunk utoljára, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy ismét énekelhetek belőle. Maga a műsor egyébként igazán sokrétű lesz, a népszerű, jól ismert dallamok mellett sok-sok olyan zenei csemegével fűszerezve, mint a Yo soy Maria című dal Fischl Mónika előadásában vagy a Bajadérból Odette belépője Kiss Dia tolmácsolásában. Az operettre jellemző csodás melódiák, az igazi magyar virtusban és a humorban gazdag dalok jól kiegészítik majd egymást.
– Hallhattunk róla, hogy a közelmúltban műtéten estél át. Mostanra minden rendben van a hangoddal?
– Sikeres volt a műtét, és most már azon dolgozom, hogy a fokozatosság elvét betartva megerősítsem, visszaeddzem azokat az izmokat, amiket az éneklés során használni kell. Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, de megnyugtatóan haladok az úton. Teljes előadásra vagy szólókoncertre még nem vállalkoznék, de néhány dal erejéig már üzemképes a dolog. (nevet)
– Miben más élmény, amikor egy koncerten adsz elő egy dalt, mint ha egy teljes történetet bemutató előadás részeként hangzik el?
– A koncerteken sűrítve adjuk vissza egy-egy dallal az előadások élményét. Persze nem lehet az a célunk, hogy mindent megmutassuk. Magának a dalnak a szépségét, örömét tudjuk átadni. Egy élményt, érzést ébreszteni a közönségben, aminek köszönhetően – ha már ismeri a darabot, és felidézi a hozzá kapcsolódó emlékeit – egyfajta nosztalgikus érzés lehet úrrá rajta. Ha pedig nem ismeri a teljes művet, felkelthetjük iránta az érdeklődését. Így egy-egy koncert olyan, mint egy utazás: több előadás élményanyagán suhanunk végig. Nekünk, előadóknak pedig egyfajta szabadságot ad, hogy kiszabadulhatunk a történet kereteiből.
Szilágyiné Tukács Orsolya készítette.
