A művészet az egyedüli lehetőség az emberiség számára, hogy jobbá váljon. A színház egyedülálló komplex művészeti forma, a szépség és kultúra nem tűnhet el, azt tisztelnünk és át kell ölelnünk.
Korunk egyik legnagyobb operaénekese, Jonas Kaufmann nyilatkozta nemrégiben a művészet jövőjéért aggódva: „Egy olyan világ eszméjét kell támogatnunk, ahol a civilizáció legszebb öröksége a művészet megőrzése.”
Jelentős, nagy szavak, de így igaz. Nincs más kiút számunkra az elkövetkezendő évtizedekben, mint ezzel a lehetőséggel jól élni. Ez az egy út teheti az emberi lelket egészségesebbé és egymás iránt tisztelettudóbbá, hogy örömtelibb módon és tartalmasan élhessük napjainkat. Nem idealista elképzelés ez a megfogalmazás, hiszen ez az egyetlen járható út ebben a rideg, anyagias és egyre tiszteletfelejtőbb világban.
Színházra nagyobb szüksége van századunk emberének, mint valaha bármikor. Az nem lehet, hogy a ma embere kevésbé legyen igényes és érdeklődő a színház iránt, mint a görög és római színházak tömött soraiban ülő, az előadásokat izgatottan váró emberek sokasága több mint kétezer évvel ezelőtt.
Szükségünk van arra, hogy zenés színházba járjunk, zenét hallgassunk, és akiknek ez a dolga, vetesse észre azokkal az embertársaival a szépet, a tehetséget, a teljesítményt, akik még nem nyitottak erre a kifinomultabb, izgalmas világra. Talán annyi eredményt elérhetünk, hogy ne fussanak még többen olyan felesleges álmok után, amelyek a gondolataikat csak a fogyasztás körül engedi kavarogni.
Az igényesen megkomponált és élő zenekarral megszólaló opera, rockopera, musical, operett a színházban megteremti a varázslatot. Többen tudjuk. Abban is biztosak vagyunk, hogy alázattal, tehetséggel, a minőség megtartásával csoda születik minden egyes előadáson, de hogy jó előadás szülessen, áldozatot is követel. Hangsúlyozom, jó előadás (ezt a jelzőt még fokozhatnám), sajnos elszaporodtak manapság a gyenge, hatásvadász, magukat színháznak nevező csoportosulások, amelyek a nézőket becsapva jelentős teljesítményű színházi produkcióktól veszik el a levegőt és a financiális támogatást. Nem kivétel sajnos egyes állami támogatású színházak előadása sem, ugyanis az értékes és okkal sikeres előadás nem úgy mérhető, hogy állami vagy nem állami színházban jött-e létre. Ezt a kérdést fel sem szabadna vetni, de manapság elkerülhetetlen.
Csodálatos tehetséggel született zeneszerzők, librettisták, énekesek (opera-musical-operett énekesek), zenekari művészek, prózai színészek, alkotók tették és teszik szebbé az életünket. Szerencsénk van, mert egyre színesebb lett a paletta az évszázadok során, ahogy egyre gazdagabb és gazdagabb, izgalmas zenék születtek.
Büszkék vagyunk a magyar tehetségeinkre, eredményeikre. Figyelünk rájuk. A kimagasló zenés színházi teljesítményekre nagy az igény, amely a jelenlegi eldurvuló világunkban menedéket, örömteli napokat ad, és ne felejtsük el, felemel bennünket.
Ezért csinálok független zenés színházat családommal és néhány velem együtt dolgozó barátommal, egyre nagyobb áldozatok árán. Művészeinknek lehetőséget adunk különleges darabokban való megmutatkozásra, közönségünk pedig felejthetetlen esték részese. Nézőink szeretnek minket, ragaszkodnak hozzánk, vágynak az előadásaink után, amely elmondhatatlanul jó érzéssel tölt el bennünket.
Manapság az jár az eszemben – elég gyakran –, milyen jó lenne, ha a színházcsinálók kiemelkedő teljesítménye nem lenne hiábavaló, még akkor sem, ha a támogatási rendszer gyökeresen megváltozott.
Reméljük, tovább vihetjük a zenés színházi múlt nagy hagyományait és eredményeit.
* Simon Edit producer írása
