„A gitár és az élő énekszó a mi eszközünk” – Hazay Tímeával beszélgettünk arról, hogyan segítenek a mondókák, altatódalok és népdalok a koraszülött és sérült gyermekek fejlődésében, és hogyan erősíti a zene a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot. Az interjú a budapesti Pszinapszissal (Budapesti Pszichológiai Napok) való együttműködés eredményeként jelenik meg.
Hazay Tímea integrált szülő-csecsemő és kisgyermek konzulens, a Te hangodat ismerem kapcsolatfókuszú perinatális zenei program vezetője, és az alapítvány elnöke.
– Mi motivált arra, hogy ezt a szakmát válaszd?
– Azért végeztem el a képzést, mert pontosabb pszichológiai ismeretekre volt szükségem a perinatális időszakról. Dr. Szabó Miklós egyetemi docens úr felkért, hogy az I. Sz. Gyermekklinika koraszülött/újszülött osztályán dolgozzak ki egy zeneterápiás hatású programot, ami javítja a csecsemők állapotát és pozitívan hat a szülőkre is. Arra kért, hogy járjak be, látogassam rendszeresen az osztályt és figyeljem meg, hogy a zenével hogyan lehetne segíteni a koraszülött, beteg csecsemőknek, illetve az édesanyáknak. A zene gyerekkorom óta része az életemnek és kisgyermekkori zenei neveléssel foglalkoztam hosszú évekig pedagógusként, így nagyon közel állt hozzám ez a téma, de nem voltak kellő pszichológiai ismereteim a szülés-születés, gyermekágyi időszak, anya-csecsemő/gyermek kapcsolat vagy a veszteség témakörében.
A Te hangodat ismerem perinatális zenei program abból az élményből indult, hogy egy zenés foglalkozást tartottam az I. Sz. Gyermekklinikán, ami nagyon jól sikerült. Olyan gyermekek jöttek el, akik valaha a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályon gyógyultak, vagy azért, mert koraszülöttek voltak, oxigénhiánnyal, fejlődési rendellenességgel születtek, vagy valamilyen intenzív ellátásra volt szükségük rögtön a születésük után.
A legkisebb baba 8 hónapos volt, a legnagyobb gyermek 8 éves.
Családi énekes-játékos program volt ez, amelynek fókuszában a zene állt. A célom az volt, hogy a kapcsolat erősödjön a gyermek és a szülő között, a játékokkal, a zenével, énekekkel hozzam egymáshoz közelebb őket.
– Miért fontos hogy a csecsemők részt vegyenek zenei foglalkozásokon?
– A biztonságos kötődésünket elősegíti az, ha csecsemő korunkban és a korai gyermekéveinkben olyan tekintetek, hangsúlyok, érintések, emberi törődés, gondoskodás és környezeti ingerek vesznek körül, amelyek számunkra az életet biztonságosabbá, szeretettelivé teszik. Ha megkaptam ezt a stabil bázist, a hatása egész életre szól. A bázis magva pedig az anya és a gyermek kapcsolata. A mi programunknak a neve kapcsolatfókuszú perinatális zenei program.
„Figyelmünk központjában az édesanya és a gyermek kapcsolatának erősítése áll, s ennek a kapcsolatnak a dalokkal, zenével, mondókákkal való megerősítése.”
– Tudna esetleg mesélni, hogy mennyiben más egy ilyen terápiás alkalom a gyermekeknél, mint a felnőttek esetében?
– A csecsemőre és az édesanyára egységként gondolunk, hiszen ők szétválaszthatatlanok. Egyszerre hat rájuk a zene, a légkör. Odamegyek az inkubátor mellett álló édesanyához, bemutatkozom, elmondom neki, hogy ki vagyok, miért jöttem, és megkérdezem tőle, hogy szeretné-e, hogy elénekeljek néhány altatódalt a gyermekének. Hozzáteszem, hogy ezek nagyon lírai, halk és finoman megválasztott dallamok és ritmusok.
Nem nevezem terápiának ezeket az alkalmakat, mert az intenzív osztályon soha nem tudom, hogy kivel találkozom, milyen állapotban lesz, hányszor fogok vele találkozni ezt követően.
Egyet tudok, enyhíteni szeretnék a szenvedésen, amit a szülő átél mentálisan és amelyet a gyermek átél biológiailag.
Sokszor éreznek fájdalmat a kisbabák, még ha ezeket nem is tudják jelezni. Attól is függ, hogy éppen a gyermek egyedül van-e. Ilyenkor odamegyek, köszönök neki, hogy „Szervusz Zsófi, jöttem hozzád kicsit énekelni!” Kinyitom az inkubátor ajtaját és elkezdek énekelni, mintha az anyukája lennék.
Van nálam egy gitár, a gitár és az élő énekszó a mi eszközünk. Megszólítom, beszélek vele halkan, lassan. Bár a szülőt nem tudom pótolni, de azt a helyzetet meg tudom valósítani, hogy felnőttként dajkálva beszélek hozzá, hiszen egy kisbaba a születésétől fogva emberi hangra, interakcióra vágyik. Egy gyermek idegrendszere még fejlődésben, kialakulóban van, egyedül nem mindig képes arra, hogy megnyugodjon.
– Milyen műfajú/stílusú zenék ajánlottak az ilyen helyzetekben?
– Mindig az édesanyák választják, hogy milyen stílusú dalt énekeljek, hiszen sokszor ők is velem énekelnek. Ez a valódi cél: segíteni, hogy anya énekelni, dajkálni, dúdolni tudjon. Amikor rám bízzák a döntést, felsorolok három lehetőséget és azt kérem, válasszanak belőlük. Ez a három dal többnyire a Tavaszi szél vizet áraszt, a Bóbita és a Vuk. Jellemzően a dal első néhány soránál megindulnak a könnyek, mert a zene, az a néhány akkord, amelyet lejátszok a gitáron, a harmóniák közelebb engedik az édesanyákat és az édesapákat a saját érzelmeikhez. Az a fegyelmezettség, amellyel tartaniuk kell magukat az intenzív osztályon lazulhat, abban az értelemben, hogy megengedik maguknak a sírást. Semmi más feladatom nincs ilyenkor, csak folytatom a dalt, megkérdezem, hogy maradhatok-e. Még soha senki sem mondta, hogy menjek el.
Ha azt látom, hogy képes velem együtt énekelni az édesanya, az egy mérhetetlen boldogság, mert tudjuk, hogy énekelni akkor tudunk, ha a szorongás csökken.
„Vagy énekelek, vagy szorongok, a kettőt nem tudom egyszerre csinálni.”
– Hogyan hat a zene a gyermekekre? Mik a saját tapasztalataid a terápia pozitív hatásairól?
– A 1990-es évek közepe óta kutatja a zeneterápia hatását az orvostudomány, amelyet úgy hívunk, hogy a zene transzfer (átviteli) hatásai. A zenének köszönhetően stabilizálódik a pulzus, harmonikusabbá válik a légzés, növekedik az oxigénszaturáció, vagyis a vér oxigénellátottsága. Tavaly decemberben jelent meg a Nature Pediatric Research magazinjában Dr. Méder Ünőke kutatása, Jermendi Ágnes vezetésével. Dr. Méder az I. Sz. Gyermekklinika neonatológus orvosa.
A doktornő azt vizsgálta, hogy az édesanya hangja és a zeneterápia hogyan hat a hallókéreg oxigenizációjára, ami nagyon fontos, mert a koraszülött gyermekeknél a hallás is egy fejlődésre váró képesség. A hallás csak akkor fejlődik, ha olyan ingereket kap a fül, amelyre „érdemes odafigyelni”, a stresszt okozó zajokat a csecsemők megtanulják nem meghallani. Azt vizsgálta, mi történik az inkubátorban akkor, amikor egyedül van a gyermek, valamint akkor, amikor az édesanya és a zeneterapeuta is mellette van és közösen énekelnek. Azt a következtetést vonták le, hogy jelentős eltérés mutatkozik a két esetben. Egyik nagyon pozitív hatása a zenének, hogy mélyalvást idéz elő. A koraszülött gyermekek a mélyalvásban tudnak megfelelően gyógyulni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk a kutatásnak.
– Hogyan csökkenti a zene a szorongás érzését?
– A felnőtteknél nem látunk monitorozott értékeket, rajtuk „csak” látjuk, hogy jobban vannak, illetve elmondják. A gyermek biológiai paramétereit azonban megfigyelhetjük a monitoron, nyomon követhető, ahogyan ezek harmonizálódnak a zene hatására. Egyébként az evési magatartásuk is javulhat, és ha ügyesebben esznek, akkor hamarabb hazamehetnek.
Mindig a szülő választja meg, hogy mennyit énekeljünk és mennyit beszélgessünk. Mi nem vagyunk pszichológusok, így nagyon figyelnünk kell a keretekre és a kompetenciahatárokra. Amennyiben a szülő ventillál, vagyis levezeti a negatív érzelmeit, beszélni szeretne, meghallgatjuk. Amennyiben elfogadja, eléneklek egy dalt, ami az adott helyzetben eszembe jut, ez lehet akár egy altatódal is, hogy kicsit megnyugodjunk.
Ezekben a helyzetekben, amikor a szülők azt érzik, hogy tudtak tenni valamit a gyermekükért, azzal megerősödnek. Azoknál az édesanyáknál, ahol intenzív osztályra kerül a csecsemő, rendkívül fontos, hogy minél több támogató, segítő szakértő legyen jelen, hogy később minél több olyan pozitív emléket tudjon felidézni. Az anyák elmondása szerint egész életükben emlékeznek egy-egy mondatra, amit ebben a helyzetben hallottak, így nem mindegy, milyen az a mondat.
– Magyarországon mely régiókban és településeken tartanak zeneterápiás foglalkozásokat? Budapesten mióta vagytok jelen?
– 2014 januárjában kezdtem el látogatni az I. Sz. Gyermekklinika PIC osztályát, azóta folyamatosan működik a program. A fővárosban a Semmelweis Egyetem 1. Sz. Gyermekklinikáján, a Szent János Kórházban és a Honvédkórházban vagyunk jelen a járványhelyzetben.
Az önkéntesnek hetente egyszer két órát kell vállalnia, bírnia kell a lelki terhelést, talán ez a legnehezebb része,
nekem pedig olyan embert kell találnom, aki magabiztosan gitározik, énekel, miközben tud szemkontaktust is tartani, rugalmasan alkalmazkodik és be tud illeszkedni az osztály életébe. Korábban kapcsolatban voltunk mind a négy orvosi egyetemmel, Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Budapesten. Jelenleg is önkéntest keresünk Szegedre, Debrecenbe és Zalaegerszegre. Ezen kívül Miskolcon, Kecskeméten, Tatabányán, Veszprémben, Székesfehérváron, Győrben, Szombathelyen, Pécsett is dolgoznak önkénteseink és várják a lehetőséget, hogy újra látogathassák a PIC osztályokat.
– Lát-e különbséget abban, hogy hogyan reagálnak városi és vidéki gyerekek a terápiára, érezhető- e ilyen értelemben a felgyorsult városi élet hatása a nyugodt vidékivel szemben?
– Nem, ebben nincsen különbség. Városban is és vidéken is többféle család él. Attól függ, hogy éppen az az ember honnan jött, mi a története, milyen segítséget kap, mennyire reziliens. Nekem az a tapasztalatom, hogy azok a szülők, akiknek vannak zenei emlékei, dalai, akiknek egyszer csak eszébe jut, hogy anya ezt énekelte, amikor kicsi voltam, azok könnyebben birkóznak meg a krízissel. Hiszen akinek kisgyerekként énekeltek, akivel játszottak, akinek mondókáztak, szülőként előhívhatja az emlékeit és ezek az emlékek segítenek. Amikor egy felnőtt egy kisgyermeknek énekel, akkor egy jövőbeli szülőt nevel.
„Fontos, hogy énekeljünk a gyerekeknek, hogy amikor szülők lesznek, ők is kedvet érezzenek ahhoz, hogy énekeljenek a gyermeküknek.”
Az interjú a budapesti Pszinapszissal (Budapesti Pszichológiai Napok) való együttműködés eredményeként jelenik meg.
