A #kaméleon a Willany Leó Improvizációs Táncszínház különleges sorozata. A projekt célja a kutatás, a felfedezés, nem pedig egy produktum létrehozása. Október 28-án mégis közönség elé lépnek egy előadással. Hogy is van ez? Grecsó Zoltánnal és Vadas Zsófia Tamarával beszélgettünk erről a nem mindennapi helyzetről.
– Számotokra mit jelent az improvizáció? Hogyan definiáljátok?
Vadas Zsófia Tamara: A táncban az improvizáció lehet egy eszköz, vagy eljárás, technika, kísérleti, kutatói munkafázis, vagy lehet egy előadás építőköve. Ezen belül lehet strukturált és teljesen szabad. Személyesen nekem az improvizáció nyitott figyelmet, szabad döntéshozást, motiváltságot, kockázatot, maximális jelenidejűséget jelent. Az improvizáció által megszülethetnek olyan állapotok és mozgások, amiket a tudatos mozgáskreálásban nem biztos, hogy elérnék. Segít olyan területeket bejárni, ahol esetleg még nem jártam. Kapukat nyit bekapcsol, vagy éppenséggel kikapcsol egy másfajta gondolkodásmódot, testi érzékelést…
Grecsó Zoltán: Én egy picit visszamegyek, és távolabbról kezdem. Egész életemben azzal a kihívással szembesülök, hogy arra kell válaszolnom, mit jelent a kortárs tánc. Mert, amikor kiderül, mivel foglalkozom, a következő kérdés általában ez. Mostanában azt szoktam mondani, hogy a kortárs tánc az, amit akkor csináltunk, amikor úgy voltunk emlősök, hogy még nem felejtettük el behajlítani a térdünket; tehát egy olyan típusú mozgás, ami a Homo sapiens sapiensre még ösztönösségében jellemző, amelyben még anatómiailag indokolt megoldások vannak. Számomra a szabad tánc köthető ehhez a definícióhoz. Bizonyos szempontból egy picit olyan, mint a meditáció: figyelem azt, ahogy döntést hozok. Nem automatizálom a már ismert koncepciókat, nem robotpilótaként működöm. Az improvizáció jóval több annál, hogy bemegyek a térbe, és mozgok, amit akarok. Azt jelenti, hogy jelen vagyok és nagyon figyelek.
– Tehát akkor egyfajta alkotói önismereti eszköz is?
GZ: A Willany Leóban én azt találom a legizgalmasabbnak, hogy szerdánként nem beszélünk meg előre semmit, a zenészek, táncosok bejönnek, aztán valamit csinálnak. Bár nagyon tudatos ez az improvizáció, mégis rengeteg tudatalatti erő mozgatja, ami mind rólam, az előadóról vagy a közösségről árulkodik. Ebből a szempontból önismereti eszköz is, igen.
– Ez a Willany Leó tizennegyedik évada. Mi a jelentősége, és mik voltak a legfontosabb mérföldkövek?
GZ: Szerintem a #kaméleon a Leó tizennégy évének legmarkánsabb pillanata, mert Tamara az első koreográfus, aki velünk dolgozik. Nem társulatként, hanem közösségként definiáljuk magunkat, ahova tizenhat kiváló, kreatív és intelligens táncművész tartozik, és az a cél, hogy nekik legyen terük és helyük arra, hogy megéljék a tehetségüket. Erre azt mondhatnánk, hogy ez könnyű, de egyáltalán nem az, például azért, mert kevés a társulat, ahol megélhetik a közösséget, és megszerezhetik a színpadi rutint. Mivel a Magyar Táncművészeti Egyetemen is tanítok, látom, hogy milyen kevés a lehetőség a frissen végzett fiataloknak, és sokan gyorsan elhagyják a pályát.
VZsT: Az tényleg egy nagyon érzékeny időszak, amikor kikerülsz az iskolából. Az intenzív iskolai munka után hirtelen magadnak kell felállítani egy rendszert, és ha nem szerződsz társulathoz, bele kell tanulnod a szabadúszásba. Az sem biztos, hogy elég érett vagy előadóként, vagy alkotóként, így, aki az iskola után kap lehetőséget akár projektekben az nagyon szerencsés, mert sok mindent a gyakorlaton keresztül lehet elsajátítani. Először dolgozom itt, de azt látom, hogy a Leó a gyakorlás, a valahova tartozás szempontjából sokat segít, és jól fogja össze a csapatot.
GZ: Azt gondolom, a struktúra még nagyon belakható, de a Leó jó kis platform lehet, biztos talaj az alkotóknak. A Leóval itthon létező struktúrához, működési formarendszerhez idomultunk úgy, hogy nem olyan lehetőségeket vártunk, amilyenek nincsenek, hanem az aktuálishoz alkalmazkodtunk. Nem vagyok társulatvezető, én táncművész vagyok és pedagógus. De abból és ahhoz, amit eddig tanultam, szerettem volna egy koncepciót alkotni, idomulva a lehetőségekhez. Éppen úgy, ahogyan egy improvizációnál felveszem a magam körül érzett formákat.
– Számodra ez az elsőség jelent valamilyen extra felelősséget?
VZsT: Én nem szoktam másoknak darabokat csinálni, általában vagy előadóként vagyok benne, vagy közös alkotással hozzuk létre. Két évig gyerekekkel hoztam létre előadást, ami teljesen más, mert őket tanítom is, tehát már kialakult a közös nyelv. Érdekes volt a felkérés, és arra gondoltam, hogy tudnék valamit adni magamból, vagy abból az alkotói szemléletből, amiben jelenleg benne vagyok. A Leó meghívása nem arra szólt, hogy „fölülről érkező” koreográfusként készítsünk egy előadást, hanem arra, hogy a táncosok eszköztárát tágítsuk. Ebben a két hétben különböző helyzetekkel és feladatokkal szeretném ütköztetni a táncosokat, inkább workshop jellege van, amiből aztán megmutatjuk mire jutottunk. Engem az érdekelt, hogy olyat mutassak, amivel még nem, vagy másképp találkoztak, és ezt kutassuk együtt. Én nem mondom meg, mi lesz, hanem csak megajánlok dolgokat, amire ők reakciókat vagy válaszokat adnak. Ezekben az ajánlatokban a táncosok meg tudnak mártózni, vagy általuk lehetőség nyílik az elmozdulásra. És ez is nagyon nehéz munka, mert miközben folyamatosan nyitogatunk, amikor a figyelem leesik, reflexből visszamegy a test oda, amit már ismer.
– Ha nem produkcióként tekintetek rá, miért fontos, hogy nézők elé lépjetek október 28-án?
VZsT: Az, amivel foglalkozunk az a formátum is másként hat a próbateremben vagy nézők előtt. A műfaj lényege, hogy nézők előtt csináljuk, ugyanakkor nem bemutatókényszerből jön létre nincs rajtunk nyomás. Itt az a lényeg, hogy együtt csináljuk, keressük, kutatjuk, megfogjuk, megtaláljuk, elengedjük, létrehozzuk, nyitogatjuk a figyelmi fókuszokat, mozdulunk, tapasztalunk. Itt az a cél, hogy mindenki alkotó részévé válhasson ennek a folyamatnak, amit aztán bemutatunk.
– Előadás létrehozása eleve nem is volt cél?
GZ: Ez is formálódott. Amikor szervezetté alakultunk két éve, és most már állami támogatást is kapunk, végiggondoltuk, mire elég ez az összeg. Arra törekedtem, hogy tisztességes gázsija legyen a művészeknek, ez pedig meghatározta az intervallumot, tehát amennyi pénzünk van, annyit próbálunk. Ugyanakkor kialakult egy erős közönségünk, van egy erős bázisunk, akik követnek bennünket, akiknek nem kell elmagyarázni, mit jelent, hogy valami itt és most születik. Tamara elképesztően erős indukátor, iszonyatosan inspiráló, és azt látom, hogy szinte felrobbannak az energiától és a kreativitástól művészek. Amit legutóbb láttam a próbafolyamatból, egészen meglepett, nem ismertem rá az emberekre, annyira másképp, más eszközökkel, másféle kifejező erővel táncoltak. És ebben a helyzetben milyen jó, hogy nincs az a görcs, hogy közeledik a bemutató!
VZsT: Tényleg rövid időt töltünk együtt, ezért nem is lehetett a cél, hogy egy nagy produkciót létrehozzunk. Arra fókuszáltunk, hogy egy minikutatásban részt vegyünk, ami kicsit más, mint az eddigiek. Ez számukra és számomra is nagy feladatot jelentett, és nemcsak azért, mert én nem szoktam így dolgozni, hanem olyan kihívások elé állított mint például a pontos mozgásanalízis, és hogyan verbalizáljam a táncot azoknak, akikkel nem dolgozom hosszú ideje, érthető instrukciót mondjak, pontos visszajelzést adjak, egyáltalán: ugyanazt értsük a szavakon. Évek óta amatőr gyerekekkel dolgozom, olyanokkal, akik nem jártak korábban balett- vagy más tánciskolába. Ettől sokkal szabadabb a testünk, mert nincs berakva egy formanyelvbe, emiatt minimális instrukciókkal lehet velük dolgozni, amit ők rögtön kinyitnak. Itt másképp kell fogalmaznom. Minden testben rengeteg tudás és információ tárolódik tanulva vagy eleve adottan, és komoly munka, hogy ezeket a felszínre hozd. A mozdulat nem születik csak úgy, azzal időt kell tölteni, annak időt kell hagyni. Nem könnyű valamit kicsiszolni, de az se könnyű, hogy a megszokottat elengedd. A Leó művészeit viszont folyamatosan fejleszti, hogy rendszeresen fellépnek, éles helyzetekben improvizálnak, egymástól is tanulnak, egymástól is kapnak.
* Az interjút Vadas Zsófia Tamarával és Grecsó Zoltánnal Papp Tímea készítette.