Zeneművészeti- és pedagógia munkájáról mesélt Kovács Szilárd Ferenc, a PTE MK zeneintézetének igazgatója és oktatótársai, Megyimóreczné Schmidt Ildikó, valamint Kocsár Balázs.
– Mi a legmeghatározóbb oktatói tevékenységükben?
– Kovács Szilárd Ferenc: A zeneművek felé irányuló analitikus megközelítés, azaz a tudatosság és az ösztönösség párhuzamossága fontos, hogy ne csak le-, hanem eljátsszuk a műveket. Intézetigazgatóként úgy próbálom terelgetni csapatunkat, hogy a hallgatóink elméleti és gyakorlati órákon szerzett ismereteik ne izoláltan, hanem a saját zenei világukban összekapcsolva, egymást erősítve gazdagítsák előadói és tanári személyiségüket.
– Megyimóreczné Schmidt Ildikó: A szeretet, türelem, empátia, következetesség, bizalom, kitartás és az Istentől kapott megérzések nagyon lényegesek. Szakmai szempontból a zene értékeire, alaposságra, az összefüggések megláttatására való nevelés fontos, hiszen az igényes önálló munka a végső cél.
– Kocsár Balázs: Amikor tíz éve elkezdtem az oktatást a PTE-n, egy feltételt szabtam magamnak: olyan tudást fogok átadni a növendékeknek, melyekkel érdemben elindulhatnak zenei pályájukon. Ez nagyon fontosnak tartom a pedagógiámban!
– Kiemelt alakjai a zeneoktatásnak, eredményeik tehetségükről árulkodnak, diákjaik szerencsések!
– KB.: Amennyiben ezt úgy közelítem meg, hogy negyven év tapasztalattal a hátam mögött oktatok, nevezhetjük szerencsésnek. Vagyis, általam, általunk a fiatalok gyakorlati módszerekre is alapozhatják a tanulást, és erre már bátran mondhatom: lehetőséget kapnak.
– KSZF.: Ez kívülről mindig jobban látható, én csak a törekvéseinkről tudok beszámolni. Intézeti szinten egy erős oktatói csapatot mondhatunk magunkénak, amit próbálunk folyamatosan bővíteni, ezt egészítjük ki a szabad tanárválasztás lehetőségével.
– A következő századok művészei is lehetnek akkorák, mint a múlt századok művészei?
– MSI.: A múlt század eleji zongoraművészek szívből játszottak, lehet, hogy apró melléütésekkel, de a természetesség, az ihletett élő zene volt az igazán fontos a számukra, ezáltal a közönség is erre nevelődött. A mai digitalizált korunkban talán nagyobb veszélyt jelenthet, a „tökéletes”, „már szinte gépies” technikai cél, ami az élő muzsikát megölheti.
