Viharos vastapssal tarolt hétvégén, február 5-én a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában a Nagy Péter rendezte Antigone.
A 2500 éves történet örök témája ezúttal Csiky Gergely fordításában került egy polgárháború sújtotta milliőbe – ami akár a közeli jövő, vagy akár jelen is lehet – (díszlet és jelmez Vereckei Rita), hogy az emberről szóljon tisztán, érthetően. A rendezői szándék már a kezdetektől éppen ez volt – 2500 év ide vagy oda -, hogy az ember nem változott. És nem is fog.
Nagy Péter Székesfehérváron most debütált rendezőként, és bizonyította, hogy nem sablonokban gondolkodik, elemző-értő előadást alkotott az egész stábot aktívan belevonva a kreatív munkába. Ez egy valódi csapatmunka volt.
A történetet talán nem kell bemutatni, a szokásokkal szakítva azonban most nem a hatalom a központi a kérdés, hanem az Ember és a józan ész viszonya: „Az igazi nagy fordulat az az, hogy enged a Kreón, és belátja azt, hogy nem feltétlenül a józan ész irányítja, hogy ez a tragédia kimenetele szempontjából későn történik, az egyik másik ügy, és még valami fontos dologra irányítja majd rá a figyelmet. Ez egy olyan emberi pillanat, amiben nagyon sok a tanulság.”
Kreón (Sághy Tamás) alulmarad: „Hoz az uralkodása legelején egy rendeletet, ami téves. És tulajdonképpen szembe megy mind az emberi, mind az isteni törvényekkel. És ehhez mereven ragaszkodik, nem tud engedni, nem tudja az észérveket, nem tud racionálisan, normálisan gondolkodni már.”
Antigone (Molnár G. Nóra) pedig, bár címszereplő, az egyetlen, aki a darab legelején hoz egy döntést, és úgy is marad: „Énnekem az olvasatom mindig az volt, hogy a Kreón a főszereplője, a központja. Antigone a forgószél, ami Kreónt megpörgeti, és változásra kényszeríti.”
Az előadást legközelebb február 17-én, 18-án, március 8-án és 9-én láthatják a Kozák András Stúdióban.
