Fábri Flóra előadja a Das wohltemperierte Clavier teljes első kötetét

Szerző:
- 2022. március 19.
Fábri Flóra - fotó: Astis Krause
- fotó: Astis Krause

Johann Sebastian Bach éppen háromszáz éve, 1722-ben mutatta be egy autográf kéziratban a Das wohltemperierte Clavier első kötetét, melyhez évekkel később egy második kötetet is komponált. Fábri Flóra április 5-i koncertjén ennek az első kötetnek az összes darabját játssza el a budapesti közönségnek.

- hirdetés -

A kötetben összegyűjtött huszonnégy prelúdium és fúga egyszerre tudományos-elméleti és játéktechnikailag virtuóz kísérlet: A billentyűs játékos (erre utal a címben a „clavier” szó, ami ebben az esetben jelenthet csembalót, klavichordot, spinétet, lantcsembalót, azaz szinte bármelyik billentyűs hangszert) számára a kihívás abban rejlik, hogy a kromatikus skála minden hangnemében, a klaviatúra adta összes lehetőségét kiaknázva, ugyanolyan könnyedséggel játsszon.

A címben szereplő „wohltemperiert”, „jól temperált” kifejezés az adott hangszer hangolására utal, ami ebben az esetben minden hangnemben elegendően tisztán kell, hogy szóljon – Bach korában a különféle hangolási rendszerek előnyeit illetően heves művészi-tudományos diskurzus folyt.

Bár kortársai közt nem Bach volt az első, aki a távolabbi hangnemek integrálásával kísérletezett (előtte már többek között J.C.F. Fischer és Johann Mattheson is publikáltak hasonló gyűjteményeket), a Wohltemperiertes Clavier monumentalitását és a darabok komplexitását tekintve egyedülálló. A prelúdiumokban Bach a legkülönfélébb zenei karaktereket prezentálja, míg a fúgákban a szigorú kontrapunktikus szerkesztést fejleszti tökélyre. Fábri Flóra április 5-i koncertjén az 1722-es első kötet összes darabját csembalón fogja a budapesti közönségnek eljátszani.

Időpont: 2022. április 5., 18h
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Zenei Gyűjtemény, Bp. 1088, Ötpacsirta u.4.
A belépés ingyenes, regisztrálni a [email protected] email-címen kell

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo