Mahó Andrea Az operaház fantomjának Christine-je és sok más csodás musical- és operettkarakter megformálója az anyaszerep mellett visszatért a színpadra. Az új kihívásokról és a szakmáról kérdeztük őt a Színház Világnapja alkalmából.
– Hogyan ünnepled meg a Színház Világnapját?
– Nekem ha előadásom van, akkor az mindig a színház világnapja, mert minden alkalommal hálát adok, amiért van színház és mehetnek az előadások. Főleg azóta érzem ezt, amióta a vírushelyzet okán nélkülöznünk kellett a színházat.
– Megleped valamivel a rajongóidat?
– Igen, mindig kitalálok valamit, hiszen ez is egy nagyon jó alkalom, hogy a színházé legyen a főszerep. Régi, már szinte feledésbe merült előadásaimból szoktam megosztani részleteket, és ilyenkor közösen felidézzük az emlékeinket.
– Hogyan élted meg a pandémiás időszakot, amikor ahogy említetted a közönségnek és a színészeknek is nélkülözniük kellett a szeretett színházat?
– Mint mindenkit, így engem is sokkhatásként ért ez az egész: hirtelen bezárták a színházat és megszűnt minden lehetőség, hogy a szakmámat gyakorolhassam. Nekem ez az időszak ennek ellenére szerencsés volt, mert ekkor született meg a kislányom, tehát egy rövid időt egyébként is színház nélkül töltöttem volna. Igyekeztem a közösségi médián keresztül a versek és a dalok segítségével tartani a lelket a rajongóimban és remélem sikerült egy-két feledtető pillanattal megajándékozni őket.
Erős Csaba kollégám zenésítette meg Ady Endre „Uram segíts bennünket” című versét, és ahogy ebben az időszakban sokan, mi is követtük az „új trendet” azaz otthon muzsikáltunk, így születetett meg ez az új produkció. Megnyugtató érzés, hogy ez az évad szakmai szempontból már kezd hasonlítani a korábbi időkre és kívánom, hogy nagyon sok új bemutató legyen a színházak műsorán a jövőben.
– Nagy kíhívás lehet összeegyeztetni a családot, főleg a kislányoddal töltött időt és a munkát. Sikerült visszatérned a pályára? Hogy telnek a napjaid?
– Igen sikerült. A Madách Színházban és a Pesti Magyar Színházban is visszavehettem a régi kedves szerepeimet, mint Christine-t Az operaház fantomjában, Maryt a Mary Poppinsban, Évát a Valahol Európban című musicalben, Máriát A muzsika hangjában, valamint Fannit A kincses szigetben. Én úgy gondolom, hogy egy nőnek is fontos, hogy a családja mellett csinálhassa azt a munkát, amit szeret, mert ez feltöltödést ad és ezeket a jó energiákat aztán a családjára fordíthatja. Nehéz összeegyeztetni, de sok segítséget kapok a családomtól. Azt hiszem logisztikából már lassan lediplomázhatnék, de megéri, mert így lehet teljes az élet. Délutáni előadás után a fürdetésre már otthon tudok lenni, így mondjuk a harcos Éva karaktere után gyorsan szerepet váltok és következik a kádban pancsolás. Lefekvéskor pedig nem maradhat el a mesemondás és az éneklés.
Az időm nagy részét azért a kislányommal töltöm, járunk uszodába, sokat játszunk, sétálunk. Emellett a szinkron stúdiókba is visszatértem és ha van fellépés a rajongóim ott is találkozhatnak velem. A közösségi médiában erről mindig van információ, mert nagyon fontosnak tartom, hogy tartsam a kapcsolatot a közönséggel.
– Hogyan látod a színház jövőjét?
– A színháznak kell hogy legyen jövője, mert nem véletlenül találták ki sok sok évszázaddal ezelőtt. A színház gyógyít és nevel és mindkettőre nagy szüksége van egy kiegyensúlyozott embernek.
Pláne akkor nagy segítség a színház és a zene, mikor az emberek szorongásban élnek. Például sajnos a még aktuális vírus helyzetben vagy az elmúlt háborúkban, amikor a levegőben van a félelem. A világháborúk idején nem véletlen jártak a színészek énekelni illetve színjátszani a katonákhoz, mert az ő feladatuk volt kicsit feledtetni illetve enyhíteni a rettegést, mosolyt csalni az emberek arcára, vagy segíteni nekik, hogy sírhassanak egy jót, amivel a feszültség egy része távozik. Én minden nap imádkozom, hogy ez ne következzen be újra, mert békeidőben szeretnék gyógyítani. Nagyon fontos, hogy a békét megleljük magunkban, még akkor is ha kint vihar tombol, mert a békének először magunkban kell meg lennie, csak aztán tud béke lenni körülöttünk. A színház nekem sokat segít ebben.
– Milyen terveid vannak a színházi pályádon?
– Én még sokáig szeretnék játszani és énekelni, mert ezt egy igazi hivatásnak gondolom, és aki a hivatását szereti az a sírig csinálja. Remélem, hogy az élet hoz majd újabb és újabb feladatokat, de addig sem tétlenkedem. Úgy tűnik, hogy egy régen dédelgetett álmomat sikerül megvalósítani. Erről még túl sokat nem mondhatok, de annyit elárulhatok, hogy gyerekeknek szól majd.
