Csipike, az erdei törpe meséje nálunk kevésbé ismert, de Erdélyben alig akad gyermek, aki ne ismerné Fodor Sándor teremtményét. Kalandjaiból a Coopera szárnyai alatt készül ifjúsági opera, amely kapcsán a librettó egyik szerzőjével, Murányi Sándor Olivérrel beszélgettünk.
– Mit üzen a ma emberének ez a természetközeli, erdőben játszódó mese?
– Az utóbbi években a járvány, majd a háború külön felhívta a figyelmünket, mennyire fontos volna, hogy mi is úgy tekintsünk az élőlényekre, ahogy például Assisi Szent Ferenc tette: társakként, nem pedig irányítható, uralható szolgákként lássuk őket. Még itt, Budapest belvárosában is naponta találkozunk az utcán sétáló kutyákkal. Ők akkor is társaink, ha nem mi vagyunk a gazdájuk. Együtt élünk, osztozunk velük a Földön. De említhetném a növényeket, amelyek szintén mindenhol jelen vannak, még itt, a főváros utcáin is, és akár évtizedeket is elélnek úgy, hogy szinte senki nem néz rájuk. Erre hívja fel a figyelmünket Csipike is, aki egy gyöngyvirágot tűz a kalapjába, és folyamatosan ráeszmél, hogy az élővilágban ő nem főszereplő, csupán egy láncszem. Akkor válik szerethetővé, amikor elfogadja, hogy mindenkinek a barátja és a társa lehet, de senkinek sem a főnöke. Az opera végére rájön, hogy az erdőben mindenki elvégzi nélküle is a maga munkáját. Félretéve az egóját, őszinte alázattal, ferencesrendi szerénységgel fordul mindenki felé. Nem akarja többé megváltoztatni a környezetét, hanem igazi szeretettel elfogadja azt.
– Az emberiség hatalomvágya, uralkodni vágyása és elkényelmesedése mára valóban elképesztő mértékűvé vált.
– A feleségemmel nemrég Berlinbe utaztunk, a Medvék nem késnek című könyvem ottani bemutatójára. A vonaton egy Kijevből menekült lány volt az útitársunk, aki járt már Harkivban, néhány napot budapesti kollégiumokban is eltöltött, most pedig Lengyelország felé tartott. Csupán egyetlen csomagja volt: egy macskahordozó, benne a cicájával. Még bőröndöt sem vitt magával. Döbbenetes, hogy a rombolással, a háborúkkal mi, emberek mennyi szenvedést okozunk – nemcsak egymásnak, de az állatoknak is. Nem ez az első ilyen alkalom: a lipicai lovak is azért kerültek Magyarországra, mert először Napóleon, majd Hitler elől kellett menekíteni őket. Most pedig számtalan olyan fényképet látunk, amikor az emberek a kutyáikkal, macskáikkal együtt menekülnek az Ukrajnában zajló háború elől. Eleinte Csipike is háborúra hívja az erdőt, az állatokat, neki akar menni az egész világnak. De addig nem születik megoldás, amig rá nem jön, hogy a saját igazát csak az erdő többi lakójával együtt tudja kimondani. Ez az, amit Csipike történetéből mi is megtanulhatnánk: ne tegyük ki bajnak, veszélynek, háborúnak sem az embertársainkat, sem az élővilág többi tagját.
– A librettót Bereczki Ágota dramaturggal közösen írtátok. Hogy zajlott a közös munka?
– A szövegek jelentős részét Ágó írta. Az én dolgom az volt, hogy természetközeli szépirodalmi szövegeket vigyek bele az opera szövegébe. Kölcsönösen elfogadtuk és értékeltük egymás írásait, folyamatosan egyeztetve dolgoztunk. Ágó egy remek, mai nyelven megszólaló, színpadon is működőképes szöveget írt. Én szépíróként gyakran a fellegekben járok, de ő ügyesen visszahúzott a színház világába, és segített beemelni a szövegtestbe az én írásaimat is. Azokat a részeket bízta rám, amelyeknél úgy érezte, kell egy kis poézis: ritmus, rímek és költői képek. Elsősorban prózaíró vagyok, így külön büszkeség számomra, hogy elfogadta, amit írtam.
– És Szüts Apor zeneszerzővel hogy alkottatok együtt? Hogy tud együtt élni a szöveg és a zene?
– Izgalmas közös alkotómunka volt. Párhuzamosan születtek a szövegeink Apor zenéjével. Folyamatosan szelektáltunk, összehasonlítottunk, kihagytunk és átalakítottunk részeket. A végső szó minden esetben a zenéé, Aporé volt. Ő igazította hozzá a szövegeket a zenéhez, szem előtt tartva, mi az, amit ki is lehet énekelni.
– Szerinted mi az, amitől nézőként közel érezhetjük majd magunkhoz ezt a történetet?
– A jó főhősről a befogadók nem akarják elhinni, hogy nem létezik. Hiába tudjuk például, hogy Don Quijote vagy Nemecsek Ernő csak fiktív szereplők, annyira a mi gondolatainkat, érzéseinket jelenítik meg, hogy egy kicsit mindannyiunkban ott élnek. Ilyen Csipike is: amikor megsimogatunk egy cicát, megnézünk egy méhecskét, megszagolunk egy virágot, akkor mi magunk is Csipikévé válunk, aki gonosz törpéből jószívű óriás lesz, amikor megtanulja társként elfogadni az erdő többi lakóját. Ide kellene vele együtt az emberiségnek is eljutnia: meg kell értenünk, hogy nem főnökei vagyunk az élővilágnak, hanem egyenlő társai a többi élőlénynek.
– Csipike történetei egy erdőben játszódnak, és hozzá hasonlóan te is szoros kapcsolatban élsz a növény- és állatvilággal. A legutóbbi regényeid is kötődnek a természethez.
– A családommal a Szentendrei-szigeten élünk, de a szülőföldemen, Homoródfürdőn is van egy rönkházam, amit Medvebarlangnak neveztem el. Rendszeresen hazalátogatok oda, így nem tudom végleg elhagyni Erdélyt. Ahogy mondani szoktam: a hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázom. (nevet) Tény, hogy mindkét helyen a természet közelében és a természet részeként élek, de ide a fővárosba is minden alkalommal nagy örömmel érkezem, és ugyanazzal a kíváncsisággal nézek az emberek szemébe, ahogy a medvék az én szemembe néznek a Hargitán. Azt hiszem, egy kicsit valóban csipikés az életem, ezért is talált meg ez a felkérés. Hiszen a szóban forgó mese az erdőben játszódik, állatok a főszereplők, de jelen vannak benne a növények, az erdő virágai.
– A saját életedből meríthettél ihletet.
– Igen, és így igazán gördülékenyen ment a munka. Persze a főszereplő az erdőről és az állatokról énekelve a saját erdejére és a saját állataira gondol majd, a nézők szintén, ettől függetlenül mi, alkotók is elképzeltük a saját erdőnket, és a mi állatainkat, Apor csodaszép zenét írt a történethez, úgyhogy nagyon remélem: ez a produkció igazi sikert lesz.
– Mit gondolsz arról, hogy a Coopera új, magyar történeteket feldolgozó művek megalkotását, színre vitelét tűzte ki célul, többek között a fiatalok megszólításának céljával?
– Örömmel fogadtam az ötletet, hogy a magyar irodalom történetei szülessenek újjá operai köntösben. Magát a műfajt öröknek és állandónak tartom, amelynek minden generáció felé fordulnia és nyitnia kell, beleértve a fiatalságot is. A Cooperával való közös munka alapja a minőség, és kultúraápoló, kultúraközvetítő munkájukat is sokra tartom. Úgy gondolom, jó kezekben van náluk Csipike.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
