Érkezik a Baltazár Színház Kvantumtorna című előadása

Szerző:
- 2022. október 7.
Kvantumtorna - forrás: Baltazár Színház
Kvantumtorna - forrás: Baltazár Színház

A Baltazár Színház októberben ősbemutatóra készül. A Kvantumtorna című előadással a színház folytatja az évek óta megkezdett alkotói koncepciót, amely szerint magyar szerzők műveit állítja színpadra. A darab megírására a József Attila-díjas írót és költőt, Vörös Istvánt kérték fel.

- hirdetés -

A fővárostól távoli településen szegénységben élő fiatalokból a tornatanár egy focicsapatot verbuvál nem kisebb céllal, mint a megyei kupadöntő megnyerésének szándékával. Hogy biztos legyen a győzelem, a formálódó csapatba külsősöket is hív: értelmi sérült, sikeres színészeket, akik ugyan nem a fociban jeleskednek, de tudják, hogyan kell győzni. Az önlegyőzés mesterei.

A Kvantumtorna című előadásban négy szerepet Nógrád megyéből érkező, nehéz körülmények között élő fiatalok játsszák. Ők azok, akikről szól a darab. Azok a fiatalok, akik a fővárostól távol élnek, és akiket nemcsak a földrajzi helyzetük, hanem anyagi lehetőségük, családi környezetük is elszigetel minden kulturális lehetőségtől.

A darab ősbemutatója 2022. október 9-én lesz a Baltazár Színház állandó játszóhelyén, a budapesti Baltazár Házban.

A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége Kisterenyén, Mátraverebélyben, Lucfalván egy Tanodahálózatot működtet. A Tanodahálózattal együttműködve a szereplőket egy több lépcsős előválogatás keretében válogatták. A kiválasztott gyerekek és fiatalok Lucfalváról, Kisterenyéről, valamint Mátranovákról érkeztek.

Író: Vörös István
Rendező: Elek Dóra
Koreográfusok: Farkas Dorka, Abdoul Camara
Látványtervező: Kiss Gabriella
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
Fénytervező: Dézsi Kata
Világítás: Győri László / Győri Szilárd
Hangosítás: Ragó Annamária
Smink, haj: Nagy Réka
Grafikai design: Hübner Teodóra

Szereposztás:
Anna: Keresztes Anna
Balázs: Erdős Balázs / Vörös Ferenc
Dani: Fehér Dániel
Szilvi: Horváth Szilvia
Marci: Szilvásy Márton
Zsófi: Kocsi Zsófia
Látnok: Klabacsek Dániel
Őz, társulatvezető: Kovács Panka
Csendes, tornatanár: Medetz Attila
Rendes: Berki Benjmain Attila
Lantos: Lakatos Norbert Géza
Hantos: Berki Krisztofer Márk
Galambos: Berki Péter
Id. Rendes: Formán Bálint
Id. Hantos: Keresztes Sándor
Hantosné: Varga Klári
Özv. Lantosné: Rafael Erzsébet
Galambosné: Pelsőczy Réka
Riporter: Básti Andrea

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo