Komfortzónákról, a szubrettek szabadságáról, a gálák izgalmáról és természetesen a következő feladatról, a Mária főhadnagy Pannijáról is beszélgettünk Bojtos Lucával.
– A Zeneakadémiáról, az opera felől érkeztél az Operettszínházba. Már biztonságos közeg számodra ez a műfaj?
– Szakmailag egyre inkább. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, de sokat segít, hogy a kollégáktól egyre több pozitív visszaigazolást kapok. Ez azért jelent sokat, mert az operett komplex műfaj. Nem elég hozzá, hogy nagyon jól énekelsz, mellé még nagyon jól kell táncolnod, és amikor prózában szólalsz meg, annak is hitelesnek kell lennie. Még nem érzem úgy hogy minden csínját-bínját tudom a szakmának, úgyhogy figyelek, és igyekszem még többet tanulni.
– Ének- és tánctechnikai fogásokat?
– Ilyen praktikákat is, igen, de leginkább a kollégák profizmusát, azt, ahogyan a műfaj különböző aspektusait összeillesztik és ahogyan a saját személyiségükből fogalmaznak. Ezeket figyelve próbálom összerakni, hogy én hogyan vigyem színpadra a saját személyiségemet, mert egyáltalán nem biztos, hogy ami másnak jól áll, az tőlem is hiteles.
– Mit szabad a szubrettnek?
– A szubrett lehet bájosan esetlen, vicces, csintalan, csibész, szertelenül szétszórt.
– Ezek a tulajdonságok rád mennyire jellemzőek?
– Sokáig nem tartottam magamat szubrettszemélyiségnek, de mostanában kezdem felismerni, hogy van egy könnyedebb, szubrett oldalam is. Él bennem egy virgonc, vadóc kiscsikó, aki a biztonságos közegben el mer szabadulni, bár a magánéletben érzékeny vagyok és hajlamos vagyok túlgondolni dolgokat.
– Trükkös műfaj az operett: egyszerre várja el, hogy betartsd a kötött szabályrendszerét, meg azt is, hogy a figura elé menj, és magadat, az egyéniségedet is megmutasd.
– Panninál épp ezzel küzdök! Elkezdtem őt felépíteni a szövegkönyv alapján, de aztán rájöttem, hogy amit gondolok, nem passzol a karakterek közötti szabályrendszerbe, mert nem elég szubrettes. Ahogy az előbb említettem: a magánéletben sokkal kevésbé vagyok rámenős, szókimondó, nagyszájú. Finomabban kommunikálok, másképp viselkedem konfliktushelyzetekben, jobban figyelembe veszem a másik fél szempontjait is. Pannit innen nem lehet megfogalmazni, hiszen ő sokkal könnyebben veszi az életet. Számára jelenleg az az alapkonfliktus, hogy ő már nagyon szeretné, ha párja, Tóbiás felvállalná az egyébként jó ideje tartó kapcsolatukat, és elvenné őt feleségül. Szeretik egymást, jól érzik magukat együtt, de a lány végre már szintet lépne.
– Ismerős dinamika ez a színpadon kívül is.
– Igen. Bár az elköteleződés személyiségfüggő, de az is számít, mit hozunk a családból, az előző kapcsolatokból. A biológiai órát sem hagyhatjuk számításon kívül, és mi, nők talán emiatt állapodnánk meg hamarabb, bár manapság már mi is egyre nehezebben köteleződünk el.
– Homonnay Zsolt arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy szeretne hidat képezni a 19. és a 21. század között, és hangsúlyozni a főszereplők, az érzések és a viszonyok jelenidejűségét. Abból, amit mondasz, úgy tűnik, ez Pannira és Tóbiásra tökéletesen áll.
– Igen, hiszen itt ez a két fiatal, vonzódnak egymáshoz, működik köztük a kémia, de az egyikőjük előrébb tart az elköteleződésben. A kérdés pedig az, hogy a konfliktust hogyan lehet feloldani. Panninak két lehetősége van: vagy feladni ezt a kapcsolatot az érzelmei ellenére, és keresni valaki mást, aki stabilitást, biztonságot nyújt, vagy megküzdeni érte, mert pontosan tudja, hogy ez egy hosszú távon is működőképes kapcsolat lesz. Ezt a mai nézők is pontosan értik, hiszen mi is játszmázunk, évődünk, csiki-csukizunk egymással, mintha sosem lennénk biztosak abban, hogy a partnerünk mit gondol vagy érez. Panni nagyon tisztán kommunikál. Vonzó lány, aki bárkit megkaphatna, ő viszont egyértelműen kitart a fiú mellett. Ezt ugyanúgy át lehet érezni a színpadon, mint a nézőtéren, hiszen sokaknak volt olyan szerelem az életében, ami egyáltalán nem volt nyugodt, egyenrangú viszony, az érzés viszont olyan elsöprő volt, hogy az ösztönök minden racionalitást kikapcsoltak.
– Pannit mennyire érinti meg a történelem szele?
– A hangulat hat rá, megérzi, hogy valami különleges és nagyszerű dolog történik körülötte, hogy hatalmas energiák szabadulnak fel. Panni is érzi az össznépi tüzet, az összekapcsolódást, az összetartozást, de mint egy egyszerű lány, aki óriási váltásként Bugacról Bécsbe került, nincs benne tudatos figyelem a társadalmi változások iránt. A történelem őt magánéleti szinten érinti, azáltal, hogy a szerelme, Tóbiás beáll huszárnak.
– Nagyjából félidőnél tart a próbafolyamat. Milyenek a próbák?
– Izgalmasak és fárasztóak, de Homonnay Zsolttal nagyon jó dolgozni. Pontosan érzi a műfajt, jól vezeti a színészt, hasznos és kézzelfogható instrukciókat ad. Tisztán látja a szándékokat, és nemcsak általánosságban, hanem minden részletre kitérően fogalmaz. Amiatt, hogy színészként is tökéletesen ismeri az operett sajátosságait, biztos érzékkel tartja a műfaj kötelező elemeinek, a reál- és az elemelt szituációknak, a történetmesélés és a történelmi hűség arányait. Az én ízlésemhez közel áll ez a világ, könnyen tudok azonosulni a rendezői koncepcióval, ami megkönnyíti a felkészülésemet.
– A komfortzónádon belül vagy?
– Egy új szerep mindig kihívás; ráadásul a hercegnők és grófkisasszonyok után először játszom parasztlányt. Nagyon tetszik Panniban, hogy szókimondó, őszinte rácsodálkozással fogalmaz, és ami a szívén, az a száján. Egyáltalán nem taktikázik. Amikor pedig gyorsabban mond ki valamint annál, hogy átgondolta volna, nem elemezgeti, lelkifurdalás nélkül megy tovább. Keresem még, hogyan tudom megtartani a könnyedségét, miközben megmarad az ereje is, hiszen teljesen más energiái vannak, mint egy jólnevelt nemes kisasszonynak. És persze itt is kérdés, hogyan tudom a klasszikus hangképzést és a táncot összeegyeztetni. Ha két lábbal állunk a földön, fiziológiailag könnyebb a hangképzés, a levegő könnyebben járja át a rezonanciás üregeket, így szebb és nagyobb hangon lehet énekelni. Ha viszont ugrálsz, pörögsz, forogsz, ez a légoszlop megtörik, és a levegőnek a fele arra megy el, hogy a táncot bírd szuflával. Most azt próbálom, hogyan lehet okosan beosztani az energiákat; de majd a színpadon derül ki, mi működik igazán.
– A főpróbahétre érkezik a végleges jelmez, cipő. Meg tud maradni minden az addig begyakoroltakból, vagy elkezdődik az újratervezés?
– Magassarkúban és csizmában próbálunk, ebből a szempontból nem akkora a váltás, de amikor a cigánykeréknél hirtelen a nyakunkba borul a szoknya, vagy egy forgásnál nem tudja elkapni a bokánkat a partnerünk a több réteg tüll miatt, akkor bizony módosítani kell a koreográfián. De a díszlet is tud huncut lenni, különösen akkor, ha sok benne a lépcső. Úgyhogy a főpróbahét eleje ezért is jár mindig némi extra izgalommal.
– Egy gála nyugalmasabb?
– Jaj, dehogy! A tapasztaltabb kollégáknak megvan a gálarepertoárja, nekem viszont folyamatosan új számokat kell tanulnom. Ehhez jön a koreográfia, majd a jelmez, a kellék, és máris színpadi próba van a zenekarral, majd jön a közönség, akkor pedig mindennek stimmelni kell. Nincs idő arra, hogy egy felvonáson keresztül felépítsd a karaktert, hanem berobbansz, és azonnal a maximumot kell nyújtanod, hiszen három perced van, hogy elvarázsold/elbűvöld? a közönséget. Ez iszonyatosan nagy koncentrációt igényel, és leginkább emiatt fárasztó. Ezek a számok nekem még nincsenek úgy beülve, mint azoknak, akik évek óta éneklik őket, ilyenkor arra gondolok, hogy nem véletlenül bízták rám a feladatot. A kezdeti félelmek után mostanra már egyre jobban szeretem a gálákat és a beugrásokat is. Talán azért, mert önbizalmat ad, hogy a váratlan helyzetekben is helyt tudok állni.
– Lizát, Stázit, Mit hosszabb ideje játszod. Ők milyen zónákban vannak? Mersz kísérletezni előadás közben?
– Szereptől függ. A mosoly országa Mijét, úgy érzem, hamar megtaláltam. Már a próbaidőszak elején igazán a magaménak éreztem, valószínűleg azért, mert érzékenyebb és líraibb, mint általában a szubrettek. A karakterépítés helyett az őszinteségből kell fogalmaznom, így mélyen meg tudom élni az érzéseit előadás közben. Jó érzés játszani, folyamatosan érik bennem. A többi előadásban pedig valószínűleg azért merek bátrabban kísérletezni, mert egyre több szerepet játszom. A tapasztalatok építik egymást, összeérnek, azt hiszem, emiatt felszabadultabb és magabiztosabb vagyok a színpadon.
