A MÁV Szimfonikus Zenekar Hegedűparádé című hangversenyén először hallhatja a hazai közönség Eugène Auguste Ysaÿe (1858-1931) virtuóz hegedűművész, zeneszerző, e-moll hegedűversenyét. A művész Liège-ben (Belgium) született, öt éves korában apjától tanult hegedülni, majd 1867-től a Liège-i Királyi Konzervatóriumban folytatta tanulmányait.
28 éves korában a párizsi Colonne koncertek szólistája lett, ezzel indult szólista karrierje – beutazta az egész világot. 1885-ben professzorrá nevezték ki Brüsszelben, ettől kezdve élete végéig tanított, számos, később világhírre szert tevő tanítványa volt. Hat szólószonátája a legmagasabb követelményeket támasztja a hegedűsök számára. E-moll hegedűversenyének kottája sajnos elveszett, csak a mű első tételének kézirata került elő. A mintegy 15 perces tétel egyfajta hódolat Mendelssohn előtt, amelyet Marc Bouchkov – hegedűművész tolmácsolásában ismerhet meg a közönség.
Marc Bouchkov Belgiumban született 1991-ben, orosz-ukrán családból származik, felmenői között több kiváló hegedűművész volt. Ötéves korában kezdett hegedülni, első tanára nagyapja volt. Tanulmányait a Liège-i Konzervatóriumban, majd 2001-től a Lyoni Conservatoire-ban, 2006-tól a Párizsi Conservatoire-ban folytatta és 2014-től 2017-ig Németországban, a Kronberg Akadémián fejezte be. Több nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel, a legfontosabbak: 2013. Montréal 1. díj, 2019. Brüsszel Queen Elisabeth Verseny – döntős, 2019. Moszkva Csajkovszkij Verseny 2. díj. Jelenleg a Liège-i Királyi Zeneakadémia professzora. Versenyművek szólistájaként híres zenekarok és karmesterek koncertjein szerepelt, sok kamarazenét is játszik. Hangszere egy 1774-ben készült Bergonzi hegedű.

A koncerten szintén Marc Bouchkov közreműködésével hangzik el a híres francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns népszerű hegedűszólós műve is. A hegedűparádéhoz csatlakozik Bartha Mátyás hegedűművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertmestere is, aki Saint-Saëns Haláltánc című szimfonikus költeményének hegedűszólóját játssza.
Georges Bizet (1838-1875), a fiatalon elhunyt zseniális francia zeneszerző, Alphonse Daudet: Az arles-i lány című színművéhez komponált kísérőzenét. Bizet ennek részleteiből állította össze az elhangzó két zenekari szvitet, amelyeket a hangverseny befejezéseként hallgathat meg a közönség.

Az est karmestere Csaba Péter hegedűművész, aki 1983 óta Franciaországban, Lyonban él, a Solistes de Lyon és a finn Virtuosi di Kuhmo Kamarazenekarok alapítója és karmestere, a svédországi Lappföldi Fesztivál és Musica Vitae zenekar művészeti igazgatója is volt. Fiatal zenei tehetségek támogatását célzó kezdeményezését Svédország után Spanyolországban fejlesztette tovább, a santanderi Ecuentro de Música Y Academia fesztivál keretei között.
E munkája révén sok kiváló ifjú muzsikusnak (köztük több magyarnak is) volt alkalma bemutatkozni. Svédországi tevékenységének elismeréseképpen 2002-ben a Svéd Királyi Akadémia tagjává választották. A Lyoni Zeneművészeti Főiskola professzora, és zenekari osztályának vezetője, 1994-től 2010-ig a Besancon-i Szimfonikus Zenekar igazgatója és állandó karmestere. 2017-ben a francia köztársasági elnök a Francia Becsületrend Lovagja címmel tüntette ki Csaba Pétert, Finnországban pedig a „Finn Fehér Rózsa Lovagrend” kitüntetésben részesült a finn zene és művészet terén végzett kiemelkedő tevékenységéért. 2012-től 2019-ig a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere volt, jelenleg a zenekar állandó vendégkarmestere.

FELHÍVÁS
A MÁV Szimfonikus Zenekar felkérésére Marc Bouchkov hegedűművész, a Liège-i Királyi Konzervatórium professzora 2023. május 13-án, 11:00-től 14:00-ig mesterkurzust tart hegedű szakos akadémiai hallgatók számára, amelyre a jelentkezés betelt, de örömmel fogadnak passzív résztvevőket is. Akik szeretnék figyelemmel kísérni a művész óráit, ingyenesen regisztrálhatnak 12-én, 17:00 óráig az [email protected] e-mail címen.
A mesterkurzus helyszíne: MÁV Szimfonikus Zenekar próbaterme (1143 Budapest, Stefánia út 61.)
Részletes tájékoztató itt.