Négy Évszak Fesztivál: négy nap, négy kortárs előadóművész szóló előadásaikban mélyen személyes történeteket mesélnek el a mozgás és a tánc mellett más kortárs művészetek bevonásával. Munkájukban – ahogy a MU színház honlapja írja – „egyedi és speciális formanyelven aktuális, érzékeny vagy éppen tabunak számító művészeti, társadalmi és személyes témák vizsgálatára törekszenek.” A Négy Évszak fesztiválcím asszociációk sorát indíthatja el: mindenkinek megvan a saját kézjegye, de így, négyen együtt adják a paletta színeit, a teljességet.
Mind a négy alkotó – Oberfrank Réka, Cserepes Gyula (Atelier 21220), Molnár Csaba, Újvári Milán – sokféle formációban dolgozott itthon és külföldön egyaránt. Többük számára a fesztivált is létrehozó és befogadó MU Színház meghatározó, korábbi munkáiknak is teret adó hely. „Biztonságérzetet ad, több mint tíz év köt oda, nagyon szeretem” beszél a színházhoz fűződő viszonyáról Oberfrank Réka. „Diverzitás, a mozdulat több oldalról való értelmezésének aspektusai a különböző alkotóktól, négy szóló, amit négy napon keresztül töményen láthatnak a nézők. Nagyon izgalmas” – gondolja Újvári Milán, aki 2020-ban mutatta be a fesztiválon is látható Show c. koreográfiáját.
Mind a négy szóló reflektálás a mára, az elmúlt néhány évre – háborúra, covidra, információs áradatra, a mi huszonegyedik századunkra – amiben élnek, amiben élünk. Azoknak, akik látták korábbi vagy a fesztiválon is szereplő más munkáikat, érdekes utazás lehet az alkotói pályák tekintetében, de abban is, hogyan rakódott rá ugyanarra az előadásra a bemutató óta eltelt idő.
Oberfrank Réka évekkel ezelőtt kezdett el foglalkozni a TOP X VOL.1. Dear 21st century! szólójával. Egyszerre csak fojtónak érezte az internet, a social media minket beterítő áradatát. „Akkor, huszonévesen jöttem rá, mennyire hazug, feszült világban élünk.” Azóta változott kicsit mindaz, amit erről gondolok. Próbálom távoltartani magam mindettől, a hír-áradattól. Furcsa lesz visszabújni ebbe az előadásba.”
Nagyon sok regiszteren szólal meg Réka szólója: a humor, a groteszk, a líra egyszerre vannak jelen a műben. Mint mondja, jó volt kilépni abból a skatulyából, amiben sokszor érezte magát azelőtt. „Nem csak ennyi vagyok, több szín, drámaiság, groteszk, bolondosság van bennem, de valóban ezekkel a váratlanokkal most először mutatom meg magam.” – mondja.
Oberfrank Rékának és Molnár Csabának több közös munkája volt már. Még a covid előtt kaptak egy felkérést, hogy külön-külön, egy három stációból álló folyamat-alapú alkotást hozzanak létre. Egy közös estjükön megmutathatták azt is, ki hogyan építkezett a saját témájával, hol kapcsolódnak egymáshoz a gondolataik. Innen ered Molnár Csaba a fesztiválon látható Ördög c. munkája, melyet különböző formákban újra és újra értelmez. „Az ördög gyűjtőnévvé is vált számomra. A mostani előadás, az Ördög – Mérsékelve, Megtartva, Tréfálkozva, a kísérlet (vol.1.3-sorozat) utolsó stációja, annak kiforrott munkája. Az első megjelenésétől számos formanyelven, megszólaláson, díszleten ment keresztül, rengeteg kísérlet van mögötte, hogy mostanra egy szólóban csapódott le a végső változata.” – összegzi. „Engedem, hogy a dolgok folyamatosan hassanak egymásra, alakítsanak, transzformálódjanak az idővel.” S hogy mi lett az ördög karakterrel – a szóló arra is lehetőséget ad, hogy az üres térben Rachmaninov klasszikus zenéjében ott állhasson letisztultságában ez a végtelenül magányos és magasztos fényt hozó lény.
„Táncol és táncával megajándékozza a nézőket. Ide tartozik ebbe a térbe, ahol a végén egyedül kell maradnia, kiszolgáltatva ennek a térnek. De ünnepi is a pillanat. Amikor alkotok, világokat teremtek, azokon keresztül próbálok valamit értelmezni magunkról, a külvilágról, a világ dolgairól. A szimbólumok, a vallás, a keresztény kultúrkör, a szakrális és a profán közti különbség mindig jelen vannak.”
Újvári Milán Show c. szóló előadása is – bár tárgyakból és ötletekből, filozófiai olvasmányokból, társadalmi szövegekből indult ki, szintén nagyon személyes történetté vált. „Nem álltam annak útjába, hogy én állok a színpadon, egy férfi, egy test, a saját történetemmel. A saját testemre létrehozott szólót akartam. Ami számomra nagyon fontos, azok a rétegek – egy zacskó a fejemen, egy mikrofon a betapasztott száj előtt, egy mosoly – amelyek a katartikus pillanattal való megmutatkozás lehetőségei, színpadi eszközökkel. Szólásszabadság és öncenzúra is egyszerre. „Arra törekedtem, hogy magamnak és a nézőknek is szabadságot adjak az értelmezésben. Felfoghatjuk haláltáncként is az előadást, de az újjászületés is benne van. Egy nagyon érdekes mondat számomra az előadás.”
Az egyedüllét talán mindannyiuknak mást jelent a színpadon, de valahogy a magány, az elmagányosodás közös pontja mindegyiküknek. „A legutolsó állomás. Csúcspont” – mondja Molnár Csaba. Ezek az előadások az intim térben nagyon erősen szólnak előadó és közönség/közösség találkozásáról. Olykor váratlan, zavarba ejtő, de biztos, hogy valami nagyon közös születik mind a négy alkalommal.
Ahogy a címe is ígéri, igen törékeny, a törékenységeinkről szól Cserepes Gyula (Atelier 21220) Fragile közösségi színházi előadása. „Mindenképpen kimozdítja az átlag nézőt a komfortzónájából az a felvetés, hogy az előtérben odamegyek hozzájuk, bemutatkozom és megkérem őket, sétáljunk fel együtt a színpadhoz. Kimozdítja őket a megszokott szerepből, a nézői viselkedésmintákból. Olyan helyzetet teremt, aminek tétje van, jelenlevővé válik a sérülékenység.”
Cserepes Gyula Óbecséről származik, családjával a Délszláv háború elől menekültek Magyarországra. Törékenység a múltja, törékenység a szobrász nagyapai öröksége, törékenység a szerelmek és barátságok, törékenység a tánc, a szabadság – mindez így együtt önvallomás egy érzékeny előadásban. „2020-ban volt a magyar bemutatója, azóta még Szerbiában és Szlovákiában magyarul és angol nyelven is játszottam. A visszajelzésekből arra következtettem, erős hatással van a nézőkre ez az őszinte kitárulkozás. Alkotóként fel sem merült bennem, hogy ezzel én valamit is kockáztatok. Az előadások játszása során döbbentem csak rá erre. Ez a disszonancia az izgalmas számomra.”
Bár van egy erős, állandó dramaturgiája, annak a szabadságlehetőségei is óriásiak. „Ezt a kitárulkozást és önéletrajziságot azért csinálom, mert az előadás legvégén van egy olyan jelenet, ami jelenidőben, abban a pillanatban történik, amin ott, akkor, közösen osztozunk a közönség és én. Ez a kifutás együtt mozog időben az előadással. Ma már ott van a bemutató óta eltelt két éve is. Ebben a mindenkori jelen pillanatban olyan célokat és feladatokat tűztem ki magamnak, amik megkövetelik, hogy mindig az aktuális helyzetben reflektáljak. Mindig beleépül az aznap.” A testbeszéd az üzenet közvetítésének kommunikációja. „És közben meg- és átdolgozom a testemet, míg ezeket a történeteket elmondom.”
A négy előadáshoz egy-egy workshop is kapcsolódik, mind a négy alkotó-művész az éppen őt foglalkoztató kérdést viszi be kiinduló témaként, a fizikalitást, a táncot, a mozgást és annak felszabadító erejét megmutatva.
