A Nemzeti Filharmonikusok művészei Budapesten írnak zenetörténelmet

Szerző:
- 2023. december 15.
Vashegyi György
Vashegyi György - fotó: Csibi Szilvia

A Nemzeti Filharmonikusok Opera bérlete számos lehetőséget kínál a komolyzenei kultúrát kedvelő közönség számára. Együtt lép fel ilyenkor a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, nagyszerű vokális szólisták érkeznek a világ minden tájáról, míg a zenés színpadi művek műfaji felfrissülést nyújtanak a közönségnek. És persze a kórus és a zenekar tagjai is új zenei szituációkban tehetik próbára tehetségüket.

- hirdetés -

Vashegyi György főzeneigazgató kiemelt célkitűzései közé tartozik még, hogy a Nemzeti Filharmonikusok élén Magyarországon eddig kevéssé ismert alkotásokat is megismertessen a hazai közönséggel.

Az Opera bérlet így a már említetteken kívül is páratlan alkalmat ad ismeretlen zeneművészeti kincsek felfedezésére. Ilyen megismerésre méltó francia romantikus ritkaság Édouard Lalo halhatatlan remeke, az Ys királya is, amit még sohasem adtak elő Magyarországon.

Az utóbbi 60 év során világszerte is csak rendkívül szórványosan (legutóbb 2008-ban, Pekingben) színre kerülő művet ráadásul a Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane együttműködésében most az örökkévalóságnak is megőrzik.

A budapesti előadás ugyanis egyben különleges lemezfelvétel is.

Királydráma a javából

A spanyol eredetű családból származó francia romantikus Lalo nevét hazáján kívül leginkább a Spanyol szimfónia és a Namouna című balett tette ismertté, a francia és a nemzetközi közönség számára egyaránt azonban egyértelműen az Ys királya számít legnevezetesebb művének.

Az 1875-ben befejezett, majd csupán 1888. május 7-én, az Opéra Comique előadásában a Théâtre Lyrique-ban, Párizs Place du Châtelet területén debütált háromfelvonásos opera nagyszabású, lebilincselő breton legendát dolgoz fel, méghozzá igencsak váratlan zenei megoldásokkal és francia népzenei motívumokkal is tarkítva.

A mitikus történet, amelyben szerelem és háború, ármány és önfeláldozás motívumai keverednek, Wagner grandiózusságát, drámai magasságait és mélységeit is eszünkbe juttathatja, miközben a muzsika harmónia- és dallamvilága, szenvedélyének hőfoka sem mentes a nagy német kortárs hatásától.

A markáns stílusjegyek továbbá a Faust operai feldolgozásával világhírűvé váló Charles Gounod inspirációjának nyomait is magukon viselik, és az elemzők, illetve zenetörténészek szerint Debussy életműve, pontosabban a Pelléas és Mélisande opera felé mutatnak előre.

Édouard Lalo: Ys királya (koncertszerű operaelőadás három felvonásban, egy szünettel)

2024. január 11. (csütörtök) 19:00 – Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)

  • Vashegyi György karmester
  • Rozenn Judith van Wanroij
  • Margared Kate Aldrich
  • Mylio Cyrille Dubois
  • Karnak Jérôme Boutillier
  • Ys királya Nicolas Courjal
  • Szent Corentin / Jahel
  • Christian Helmer
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo