Horgas Eszter: „A kreatív önismeretben hiszek”

Szerző:
- 2024. május 23.

Horgas Eszter és Falusi Mariann május utolsó napján lép fel az Óbudai Társaskörben. Léleksimogató slágerekkel, igazi örömzenékkel érkeznek, amiket a maguk értelmezése szerint dolgoznak át és a csak rájuk jellemző egyedi hangzásvilággal adnak elő. Horgas Eszterrel ennek az estnek kapcsán beszélgettünk kreatív önismeretről, a művészi kifejezés lehetőségeiről, a tanítás szépségeiről.

- hirdetés -

– A közelmúltban beszélgettem egykori tanítványoddal, Ács Dominikával a Junior Prima Díj kapcsán. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy a fuvola mellett miért foglalkozik még annyi minden mással is, azt válaszolta, hogy te nagyon hamar megtanítottad nekik, hogy mivel a fuvola nem alkalmas arra, hogy igazi szólóhangszer legyen, ezért más utakat is találni kell, ha az ember jelen akar lenni. Te magad is ezt képviseled egész pályafutásod során.

– A kreatív önismeretben hiszek és ezt is tanítom. Nekem a fuvola „csak” egy eszköz. Borzasztóan rosszul viselem, ha valaki nem mívesen és a szakmát maximálisan komolyan véve foglalkozik a hangszerrel, de akkor is „csak” egy eszköz. Eszköz arra, hogy megtaláljuk önmagukat. És mivel az eredeti irodalom nagyon szűkös, borzasztóan fontos a kreativitás. Ha valaki szólista karriert szeretne bejárni, megkerülhetetlen, hogy járjon az agya.

A növendékeimet mindenféle érzékszervükön keresztül próbálom inspirálni és motiválni. Persze van, akinek minden vágya, hogy bekerüljön egy szimfonikus zenekarba, ahol remek karmesterekkel dolgozhat, csodálatos zenéket játszhat, hiszen a zenekari irodalom nagyon is bőséges. Szólistaként viszont nincs meg ez a lehetőség. Miután ez elég hamar tudatosult bennem, már fiatalon keresni kezdtem új formákat, mert éreztem, hogy akkor léphetek a színpadra saját jogon a fuvolával, ha kitalálom, hogyan és mivel állok oda. Ezt a szemléletet és gondolkodást adom tovább a tanítványaimnak.

– Azt mondod, a hangszer eszköz arra, hogy megismerjék a fiatalok önmagukat, emellett a művészi kifejezés egyik eszköze. Te hogyan és milyen eszközökkel fejezed még ki magad? 

– 1993-ban tartottuk a Forrás Kamarazenei Műhellyel a bemutatkozó koncertünket. Már akkor tudtam, hogy ahhoz, hogy minden hónapban megtöltsük a Zeneakadémia nagytermét, olyan repertoárral kell kiállni, ami érdekes, egyedi, különleges. Rájöttem arra is, hogy szinte bármit meg lehet csinálni: dramaturgiát felépíteni, színészeket bevonni, unikális átiratokat írni, még akár egy operának is nekiesni. 2003-ban a Carmenből készítettem egy öt főszereplős kivonatot és mesélőként beültettem Al Di Meolát. A fő témákat használva átdolgoztuk az egész sztorit és ezzel tulajdonképpen létrejött egy új darab, amiben azok a szabályok, amik a klasszikus, hagyományos operára jellemzőek, felboríthatóak voltak. Nem volt probléma mondjuk, hogy egy szereplő hangszeren szólaljon meg. A külföldi és a hazai kritika karizmatikusan visszajelezte, hogy ez mekkora találmány. Én is akkor szembesültem vele, hogy a fuvolán, ami egy nagyon mozgékony hangszer, lehet kommunikálni: szavak nélkül el lehet mondani mindent. Onnantól egészen más perspektívái lettek a karrieremnek. Felfoghatatlan volt, hogy tízezer ember bejött rá, hogy működik ez a fajta gondolkodás és játékmód, hogy erre kíváncsiak az emberek és ezt el lehet adni itthon és külföldön is.

Alapvetés számomra, hogy úgy gondolok a művészetre, mint egy csoda gömb, amibe minél több formát szeretek belerakni. Vannak olyan előadásaim, amiben vannak színészek, de előfordul az is, hogy képzőművészekkel dolgozom. Az Imagineben például Kálloy Molnár Péter és Falusi Mariann a partnerem. Péternek megírtam a szerepet, Elton Johnként mesél az életéről. Vagy ott van A szerelmes Chagall, amiben Bálint András jeleníti meg a festőt. A fantáziavilágomban addig fuvolázok, amíg egyszer csak a képein és a víziókon keresztül megelevenedik Chagall. De említhetem a Nő arcait is, amit Koós Rékával adunk elő, ebben személyes élményeken, irodalmi szövegeken és persze zenén keresztül mesélünk női sorsokról. Falusi Mariann-nal is olyan hangulatokat tudunk teremteni, ami a nézők teljesen elvarázsolja. Számomra ezek nagyon létező és működő közlési formák.

Az elmúlt években én magam is beszélek egy-egy esten, például a lányommal az anya-lánya koncerteken sokat mesélek. Egyre fontosabb, hogy sokféle módon tudjam megszólítani a nézőket. Borzasztóan jó, amikor azt érzed, hogy a közönséggel együtt hozol létre valamit. Ebben a fuvola, a spontánbeszéd, vagy a megírt és irodalmi szövegek mind-mind lehetőségek és eszközök. 15 éve tartok Balatonfüreden összművészeti kurzust, ahol testileg is megmozgatom a fiatalokat. Minden reggel tánc és mozgás órával kezdenek. Ha most lennék fiatal, akkor biztos, hogy használnám a mozgást is a színpadon. Szerintem óriási lehetőség, ha minél több eszköz van egy művész kezében, hogy kifejezze önmagát, főleg, ha fuvolista (nevet). És azt tapasztalom, hogy ennek van piaca is.

OTK Anima&Horgas koncert

OTK Anima&Horgas koncert

– Hogy találod meg a témákat, amikkel foglalkozol, a zenét, ami játszol, a partnereket, akikkel dolgozol? 

– Amikor elkezdtem kitalálni a Carmen dramaturgiáját és összeállt bennem a zenei anyag, egyértelműen kiáltott az előadás egy latin gitárosért. Al Di Meolának pedig tetszett az elképzelés. Számára is izgalmas kihívást jelentett ez a munka, hiszen egy fuvolistával, egy szimfonikus zenekarral és énekesekkel dolgozhatott együtt. Ez nem mindennap adatik meg az ő életében sem. Ugyanígy működött Natalie Cole-lal és Tony Lakatossal is. Amikor összeáll bennem egy anyag, hallom például Mariann vagy Réka hangját, látom magam előtt Kálloy Molnár Pétert vagy Bálint Andrást. Amatőr módon tudok rajongani Bernsteinért, Gershwinért, Mozartért vagy Chagallért, de Tina Turnerért is. Mindazt, amit csinálok, borzasztóan szeretem. Szerintem egy művésznek mindig az a feladata, hogy újra fogalmazzon dolgokat.

Sok újat nem tudunk mondani, hiszen ugyanarról szólnak a filmek, a regények, a festménynek, viszont épp attól lesz izgalmas, hogy egy ember által újra értelmeződnek jól ismert dolgok. Egyébként, amikor Mozartot játszom, mint néhány éve éppen az Óbudai Társaskörben a C-dúr fuvola-hárfa kettősversenyt, az ugyanolyan bizsergető, csodálatos élmény, mint Tina Turnert, Astor Piazzolát vagy Gershwint megszólaltatni, vagy a gyerekemet kísérni, amikor egy Gounod áriát ad elő.

– A Falusi Mariann-nal való közös estnek mi volt a vezérfonala?

– Mariann-nal régóta dolgozunk együtt. Még 2012-ben kértek fel a Margitszigetre egy szentivánéji előadás létrehozására. Azt találtam ki, hogy hét nagy dívát kérek fel erre, az egyikük Mariann volt. Olyan sikere lett a produkciónak, hogy bekerült a Centrál Színházba, ahol három évig játszottuk. Amikor Mariann először énekelte a Halleluját, potyogtak a könnyem. Azt éreztem, nekem kell ez a hang, ezzel dolgom van. Az együtt töltött évek alatt pedig közel is kerültünk egymáshoz. Borzasztóan szeretem azt, ahogy gondolkodik, a jószívűségét, az emberségét. Fantasztikusan klassz csaj. Ez a kettő pont elég volt ahhoz, hogy az új darabjaimba elhívjam őt. Megcsináltuk A Föld hangjait, a Sound of silence produkciót, az Imaginet, felkértem a Bernstein és Gershwin estünkbe is. Mostanra teljesen összenőttünk és egy komoly repertoár van mögöttünk.

Az Óbudai Társaskörbe egy olyan estet hozunk, ami – ahogy a címe is ígéri – egy kora nyári, nagyon ölelős, szeretős koncert lesz. Fontos szempont volt, hogy ő miket szeretne énekelni és ebből az egészből hogyan áll össze egy teljes anyag. Mindig ügyelek arra, hogy egy kerek egész szülessen, ne számok sorakozzanak egymás után, hanem tényleg építsük fel az estet. Megvan, hogy Mariann mikor énekel egy Szomorú vasárnapot, a Nem leszek a játékszeredet vagy a Sound of silencet és egy Chick Korea Spaint. Azt is kitaláljuk, hogyan adjuk elő. A hangszerelés szintén pontos dramaturgia szerint készül, nem véletlen, mikor szólal meg a fuvola, mikor az ének, adott esetben hogyan beszélget egymással a kettő.

Nagyon sokszor kérdezik a végén, hogy te nem énekeltél? Mert a nézők fejében valahogy ez a kép él, mivel a fuvola olyan intenzíven reagál Mariann szövegeire, mintha az a szólam is beszélne. Olyan átiratok születnek, amivel mi teljesen másképp értelmezzük az eredeti művet. Nagyon szeretek belemászni a dalokba, például, hogy mit jelent az, hogy „Nem, nem, nem leszek a játékszered!”. Énekelgetjük, de igazából nem éljük át. Milyen az, amikor egy nő azzal szembesül, hogy baromira bele van zúzva egy csávóba, de az csak kihasználja? És akkor erre építjük fel a számot, aminek a végén ezek a nemek már szinte sikollyá válnak. Szerintem minden szám egy külön kis remekmű.

OTK Anima&Horgas koncert

OTK Anima&Horgas koncert

– Hogy gondolsz az Óbudai Társaskörre?

– Nagyon szeretem. Amikor a Forrás Kamarazenei Műhelyt csináltam, rengeteget léptünk fel itt, Merényi Juditnak örökké hálás leszek, mert sok lehetőséget adott nekünk. Úgy látom, hogy a Vass Lajos vezette Óbudai Társaskör újra egy igazán karizmatikus és klassz kulturális térré vált, ahol izgalmas, értékes dolgok születnek. Nem mellesleg, sok-sok zenésznek és előadónak fontos helyszín. A közös gondolkodás, a műhelyszellemiség hozzám nagyon közel áll.

– Beszélgetésünk helyszíne egy zeneiskola, ahol általános- és középiskolás gyerekekkel foglalkozol. Mit jelent számodra a tanítás?

– Rendkívül fontos helyet tölt be az életemben. Ami a tanteremben történik, egy egészen speciális módszer. Nagyon fontos része a zeneterápia, a gyerekre való figyelés, a minden szinten megmozgatás. Sokszor találkozom kemény sorsú gyerekekkel. Három éve hozzám került egy kislány, aki elvesztette az édesanyját. Ott kezdtük el a közös munkát, hogy nem tudott egyhelyben megállni, egyfolytában toporgott. Néhány napja, amikor tartottunk egy kis kamarakoncertet a zeneszobában, csodálatos jelenet szemtanúi lehettünk. Két fuvolára dolgoztam át Gluck Boldog lelkek táncát az Orfeusz és Euridikéből.

A történet szerint ugye Orfeusz elveszíti a szerelmét és érte megy az alvilágba, hogy felhozza őt. Miközben a növendékek játszottak, ez a kislány abszolút átélte a saját anyukája elvesztését, zokogni kezdett, végül mindenki zokogott. És mindezek után, egy ilyen élmény után ez a gyermek úgy játszotta el a saját darabját, hogy aztán attól sírt mindenki. Csak néztem őt és azt gondoltam: úristen, tényleg három év alatt sikerült ez? Nincs az a Kossuth-díj, ami ahhoz fogható, hogy az ember részese lehet annak, hogy egy lélek az ő segítségével egészségesebbé válik. A zene igazi mágia. Gyógyító, csodálatos erő mind a közönségnek, mind az előadóművésznek, mind a tanárnak.

Az interjút Spilák Klára készítette.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo