Először lesz a klasszikus zenéé a Benczúr Kerti Esték színpada idén nyáron. Július 21-én a Danubia Zenekar, két nappal később, 23-án pedig a Szent Efrém Férfikar készül könnyed, nyáresti komolyzenei programmal.
- hirdetés -

Nemcsak a terézvárosi hűsítő, ősfás helyszín, hanem a remek fellépők és műsor miatt is érdemes jegyet váltani a Benczúr Kertbe. A Szépség forradalma címet adta a Danubia Zenekar július 21., vasárnap esti koncertjének. Programjukban Wolfgang Amadeus Mozart művei játsszák a főszerepet – nem véletlenül idézik őt ajánlójukban:
„Szimfóniát kellett írnom a Concerts Spirituels megnyitására. (…). A hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a szimfóniámat. Utána örömömben rögtön a Palais Royalba mentem, ettem egy jó fagylaltot…”
– írta a 22 éves komponista apjának sikeréről a francia fővárosban.
Nos, elsőként valóban a D-dúr ‘Párizsi’ szimfónia csendül fel, majd a további program: A questo seno, deh vieni, Misera, dove son? Ah, non son io che parlo, Nehmt meinem Dank. Közreműködik: Balga Gabriella. A második részben Antonín Dvořák Vonósszerenádját hallhatja a közönség. 1875-ben a művet a zeneszerző könnyű kézzel vetette papírra, és tisztában is volt azzal, hogy az mindig sikeres fogadtatásra számíthat. Ezúttal Hámori Máté dirigálja majd a Danubia Zenekar élén.

Danubia Zenekar – fotó: Posztós János
Két nappal később, július 23-án, kedden Instant klasszikusokkal érkezik a Benczúr Kertbe a Szent Efrém Férfikar. Az est során ismert komoly- és könnyűzenei kompozíciók olvadnak egymásba. A feltöltődés és a dallamtapadás is garantált!
A másfél órás koncerten például Csajkovszkij Diótörőjének, Mozart Török indulójának, illetve Liszt Ferenc Rákóczi-indulójának feldolgozásai mellett olyan világhírű slágerek is hallhatnak majd a nézők, mint Elton John Circle of Life című szerzeménye az Oroszlánkirályból, valamint a Leonard Cohen által írt Hallelujah és a Queen együttes Heaven for Everyone című slágerének feldolgozása. A Szent Efrém Férfikar ezzel a koncerttel debütál a Benczúr Kerti Esték szabadtéri színpadán.