Ránki Fülöp koncertjeivel folytatódik a Csönd-zsák sorozat

Szerző:
- 2024. július 17.
Ránki Fülöp
Ránki Fülöp - fotó: Radnóti Róza

A Csönd-zsák koncertek keretében augusztusban két szólóestet ad Ránki Fülöp a Szent László Közösségi Házban, amelyek műsorán Liszt Ferenc, Bartók Béla, Maurice Ravel és Dukay Barnabás művei kaptak helyet.

Liszt Ferenc és Bartók Béla két zenei világnagyság, akik művészetükben különbözőképpen viszonyultak eleve különböző alapokon nyugvó magyarságukhoz. Az augusztus 15-i műsorban Bartók ősi érzetű népdalfeldolgozásai Liszt zenei portréfestészetével állnak szemben. Az első félidőt eredeti zongoradarabok alkotják, a másodikat pedig a szerzők átdolgozásai saját műveikből: Bartóknak a hegedűduóiból, Lisztnek az egyik nagy oratóriumából.

Az augusztus 29-i program Bartóknak saját témaalkotását, invencióit domborítja ki, és Liszt magyar rapszódiáival zárul, azok közül is a ritkán hallható, a jól ismert opuszoknál évtizedekkel később komponált utolsó néggyel. Ezt a műsort Maurice Ravel és Dukay Barnabás három-három műve kerekíti ki teljes egésszé – utóbbiakat ez alkalommal hallhatja először a közönség.

Műsor:

Amit a hegyen hallani – augusztus 15. 19 óra

  • Bartók: Tizenöt magyar parasztdal
  • Liszt: Magyar történelmi arcképek
  • Bartók: Három csíkmegyei népdal Bartók: Kis szvit
  • Liszt: Három tétel a Szent Erzsébet-legendából

Amit a hegyen hallani – augusztus 29. 19 óra

  • Ravel: Prelűd
  • Ravel: Jeux d’eau
  • Bartók: Tíz könnyű zongoradarab
  • Bartók: Három burleszk
  • Bartók: Szonáta
  • Dukay: Bölcsődal (ősbemutató)
  • Dukay: az idő áll látogató nélkül (ősbemutató)
  • Dukay: Hála és szeretet (ősbemutató)
  • Ravel: Szonatina
  • Liszt: 16., 17., 18. és 19. magyar rapszódia

Jegyek a helyszínen vásárolhatók vagy emailben igényelhetők a [email protected] címen 6000 forintos áron, diákoknak, nyugdíjasoknak 3000 Ft.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo