A Visegrád Jazz Group (Tariska-Sarnecki-Baros-Bágyi) egy nemzetközi zenekar, ahol a tagok az egyes országok Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia művészei, szeptember 11-e és 14-e között Magyaroszágon lépnek fel. Ellátogatnak Budapestre, Pécsre, Székesfehérvárra és Visegrádra is. A program célja a visegrádi országok zenészei közötti művészi együttműködés elősegítése.
A formáció kifejezetten ezzel a céllal jött létre az egyes országok olyan neves művészeinek közreműködésével, mint Radovan Tariska (szaxofon, Szlovákia), Rafał Sarnecki (gitár, Lengyelország), Tomas Baros (nagybőgő, Csehország) és Bágyi Balázs (dob, Magyarország). A zenekar tizenhat koncertet ad, négyet minden országban. A projekt februárban Csehországban járt, májusban Szlovákiában, szeptember 11. és 14. között pedig Magyarországra látogat.
Szeptember 11-én Budapesten kezdenek az Opus Jazz Clubban, majd workshopot tartanak a következő napon a Bartók Konzervatóriumban. Aztán a csapat Pécsre utazik, Bágyi Balázs dobos-zeneszerző szülővárosába, ahol az E78 koncertteremben lépnek majd fel. Szeptember 13-án Székesfehérvári Kulturális Központ a következő állomás, a turné pedig 14-én Visegrádon a Városházán ér majd véget.
„A projekt célja a V4 országok művészei és szervezetei közötti együttműködések erősítése most és közeljövőben egyaránt. A projekt részeseiként egy különleges zenekar létrehozása volt a szándékunk, amely Csehország, Lengyelország , Szlovákia és Magyarország kortárs jazz színterének vezető képviselőiből áll. A művészek kifejezetten erre az alkalomra összeállított egyedi repertoárral készültek, országaik kultúrája, illetve kortárs zenék által inspirálva.”
– mondja Jakub Krzeszowski, a JAZZ PO POLSKU Alapítvány elnöke.
Visegrad Jazz Exchange magyarországi menetrendje:
- 09.11 Budapest, Opus Jazz Club
- 09.12 workshop, Bartók Béla Konzervatórium, Budapest
- 09.12 Pécs, E78 Koncertterem
- 09.13 Székesfehérvar, Közösségi Kulturális Központ
- 09.14 Visegrád, Városháza udvara
A „Visegrad Jazz Exchange” projekt operatív működtetője a JAZZ PO POLSKU Alapítvány, az anyagi forrást pedig a Nemzetközi Visegrád Alap biztosítja.
Partnerek: Slovak Jazz Society, TIM Production, Czech Jazz Art. Tiszteletbeli támogatók: Pozsonyi Lengyel Intézet, Médiatámogató: Jazz Forum Magazine. Lengyelországi partnerek: Varsói Cseh Centrum, Varsói Szlovák Intézet.