Egy szerenád, egy látomást felidéző tétel és egy megtisztító erejű vallomás történetét elbeszélő hangköltemény – átszellemült művek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar január 20-i műsorán. Zeneakadémiai estjén főzeneigazgatója, a Kossuth-díjas Vashegyi György vezényletével az együttes egy bécsi klasszikus, egy romantikus és egy utóromantikus alkotást szólaltat meg.

- hirdetés -

A hangversenyt nyitó kompozíció, Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) tizenhárom hangszerre írt B-dúr szerenádja – vagy ahogyan gyakran nevezik, a Gran Partita – különleges hatást kelt egy szimfonikus koncert műsorán, hiszen két oboa, két klarinét, két basszetkürt, négy kürt és két fagott mellett csupán egyetlen nagybőgő képviseli benne a vonósokat, a darab tehát nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy előtérbe lépjenek benne a zenekar fúvósai.

A romantikus Jules Massenet (1842–1912) Le dernier sommeil de la Vierge – A Szűz utolsó álma – című darabja igazi különlegesség. A zenekari tétel a főként operáiról ismert francia szerző La Vierge (A szűz) című oratóriumának (a pontos műfajmegjelölés légende sacrée, azaz szent legenda) legnépszerűbb részlete, amely Mária mennybemenetelét vizionálja a zene eszközeivel.

Végül a program záró száma, Arnold Schönberg (1874–1951) Verklärte Nacht (Megdicsőült éj) című szimfonikus költeménye a német költő, Richard Dehmel (1863–1921) azonos című versének inspirációja nyomán egy nő és egy férfi párbeszédét jeleníti meg a zene hangjaival. A nő megvallja szerelmének, hogy egy idegentől fogant gyermeket hord szíve alatt, a férfi azonban nem fordul el tőle ezért, hanem egy tiszta és szép közös élet reményében sajátjaként fogadja el a magzatot.

A 19. és 20. század fordulóján forradalminak számító szemléletű verset himnikus-átszellemült hangú zenével illusztrálja Schönberg. A túlnyomó részben fúvósokra komponált nyitószám után ebben az alkotásban a műsorszerkesztés helyre billenti az egyensúlyt, hiszen a Verklärte Nacht utóromantikus programzenéje két hegedű, két brácsa és két cselló szextettjére íródott, de gyakran szólal meg vonós zenekaron is – mint ezúttal.

Vashegyi György – fotó: Felvégi Andrea

A három mű keletkezési éve: 1781, 1880 és 1899. Az eltérő stílusok ellenére erős összekötő kapcsokat is felfedezhetünk a kompozíciók között. A szerenád éjszakai műfaj: holdfényben öntötték dalba érzelmeiket régi korok lovagjai szívük választottjának ablaka alatt, s a hangszeres együtteseken megszólalt bécsi klasszikus szerenádok e régi gyakorlat kései leszármazottai. Hasonlóképpen az éjszaka varázsában lépdel egymás mellett Dehmel és Schönberg emberpárja.

De összekapcsolja a felhangzó kompozíciókat az átszellemült hangulat is, hiszen mind Massenet A Szűz utolsó álma című tételét, mind Schönberg zenéjét az emelkedettség atmoszférája uralja, és komoly, ünnepélyes zene a szórakoztató műfaj ellenére Mozart szerenádja is, elég ha csupán az Adagio harmadik tétel gesztusvilágára emlékeztetünk.

fotó: Csibi Szilvia

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar januári estje tehát különlegesen koherens műsort kínál közönségének: olyan összeállítást, amelyben látszólag nagyon különböző darabok szólalnak meg, ám a korok, stílusok eltérései ellenére a kompozíciók hátterében rokon gondolatok körvonalazódnak.