Rendhagyó koncerttel ünnepli 185. tanévét a Bartók Konzi

Szerző:
- 2025. január 31.
Forrás: Bartók Konzi
Forrás: Bartók Konzi

„Az énekiskola részint részvényesek és egyéb zenekedvelők adományaiból, részint olly gyermekek által, kiket tehetősebb szülők küldenek az énekiskolába, fizetett iskoladíjból tartatik fenn” – olvashatjuk a Mátray Gábor igazgatásával induló Pestbudai Hangászegyesületi Zenede, később Nemzeti Zenede első tanéve után kiadott évkönyv egyik bekezdésében. Mindez éppen 185 éve 1840-ben történt, a zenede jogutódja pedig, a mindenki által csak Bartók Konzinak nevezett iskola fúvós- és szimfonikus zenekara, eme jeles évfordulóra is emlékezve, február 3-án tartja meg idei zeneakadémiai koncertjét.

- hirdetés -

A színes program Gershwintől Bartókig, Gordon Goodwintől Kodályig ível és – immár hagyományosan – elhangzik az iskola zeneszerzőnövendékének új műve, Szegvári Roland Intuíciók című fúvószenekari darabja. A koncertműsor színessége híven tükrözi az iskola képzési programjának három fő irányát, a népzenei, a klasszikus zenei és a jazz oktatást. Kiss Zoltán, a fúvószenekar vezetője ráadásul egy olyan darabot is műsorra tűzött, mely kétféle együttes, a koncert fúvószenekar és a big band hangzását, illetve játékstílusát ötvözi; Otto M. Schwarz Absolute Crossover című munkájában tehát együtt muzsikálhatnak majd a klasszikus és a jazz szakirányra specializálódott növendékek.

A koncert második részében a Konzi Szimfonikus Zenekara, Dobszay-Meskó Ilona vezetésével és Kelemen Barnabás közreműködésével adja elő Bartók Béla Két portré című zenekari kompozícióját, melynek első része azonos a Geyer Stefinek írt, sokáig ismeretlennek számító Hegedűverseny nyitótételével.

A Nemzeti Zenede korai időszakának dokumentumai alapján kitűnik, hogy az 1840-ben induló iskola mennyire intenzív tempóban fejlődött, s hogy alig tíz évvel az alapítás után a Zenede együttese már olyan nagyszabású művek előadására is vállalkozhatott, mint amilyen Beethoven Eroica-szimfóniája. A komoly kihívást jelentő feladatok ma sem kelthetnek riadalmat a Konzi együtteseiben, hiszen ez is a Zenede öröksége. Zárószámként így egy olyan kompozíció, Kodály Zoltán Háry János szvitje csendül fel, mely a legkipróbáltabb zenekarok számára is nemes feladat, igazi erőpróba.

Bizonyára más szavakkal, mint ahogy 1852-ben a Pesti Napló tudósított, de az ünnepi koncert után remélhetőleg mi is elmondhatjuk majd, hogy az egyes műsorszámok „szokott szabatosság- és hévvel adattak elő, s vidor lelkesülésre hangolták a működők játékát érdem szerint méltányoló hallgatóságot” – írja Molnár Szabolcs, a Bartók Konzi zenetörténet tanára.

Műsor:

  • Gershwin: Porgy és Bess – Nyitány
  • Szegvári Roland: Intuíciók
  • Gordon Goodwin: Ever Braver, Ever Stronger
  • Otto M. Schwarz: Absolute Crossover
  • A Bartók Konzi Fúvószenekara
  • Vezényel: Kiss Zoltán
  • Bartók: Két portré, BB 48b – közreműködik Kelemen Barnabás (hegedű)
  • Kodály: Háry János – szvit, op. 15a
  • A Bartók Konzi Szimfonikus Zenekara
  • Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona

További részletek ide kattintva. 

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo