Elindult a korai kedvezményes jelentkezés a Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválra, mely egy nemzetközi, komolyzenei mesterkurzus, ahova zeneművész-tanárok és diákok egyaránt a világ minden tájáról érkeznek. A másfél hetes eseményt magas színvonalú hangszeres és énekes kurzusok, workshopok széles kínálata, nyilvános hangversenyek, továbbá belső zenei és lelki programok teszik évről évre egyre színesebbé.
A szólóhangszeres, kamarazenei és zenekari kurzusok mellett idén is fontos része a programnak a barokk együttes, melynek repertoárján Vivaldi, Pisendel, Bach és Lully darabjai szerepelnek, és melyet idén is a német Jan Katzschke vezet. Újabb nagyszabású szimfóniával zárja majd a kurzust a Crescendo tanáraiból és diákjaiból álló szimfonikus zenekar: Johannes Brahms IV. szimfóniája fog elhangzani a Gálakoncerten Delta David Gier (USA) vezényletével.
2025-ben immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs zenei percek hangversenysorozat, melynek témái idén Veress Sándor svájci magyar szerző művei, illetve felkérésre írt új, Joseph Haydn által inspirált művek. Valamint ennek keretében hangzanak el az idén először induló zeneszerzés kurzuson létrejött kompozíciók. A kurzus vezetője Tornyai Péter. Christian Studler svájci fuvolaművész és Tarjányi Krisztina színművész egy Keresd a saját hangodat! című, új és különleges kreatív kurzussal várja a fejlődni vágyókat.
Az ötvenfős nemzetközi tanári kar olyan jeles művészekből áll, mint többek között Dag Anders Eriksen (NOR) és Farkas Kata (hegedű), Fervágner Csaba (nagybőgő), Jean-Jacques Goumaz (SUI, oboa), Kállay Ágnes (cselló), Kemenes András (zongora), Malin Hartelius (SWE), Meláth Andrea és Szabóki Tünde (ének), Julian Poore (GBR, trombita).
- Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál: Tokaj, 2025. július 23. – augusztus 4.
- A kedvezményes jelentkezés határideje: 2025. február 15.
- A jelentkezés határideje: 2025. május 1.
Bővebb információ a tanárokról, kurzusokról, határidőkről és kurzusdíjakról itt érhető el.