Tavaszi felvételi időszaka előtt egy egész héten át várja az érdeklődőket a TIM Stúdió. A nyílt napok résztvevői előadásokon, nyílt próbákon és tréningeken vehetnek részt január 27. és január 30. között.
- hirdetés -

Január 27-én, hétfőn 17.30-tól a Julien Klopfenstein táncművész által rendezett Promises című mozgásszínházi előadás debütál a TIM Stúdió belvárosi pincéjében kialakított játszóterében. A felnőtt csoport előadása az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, családi életből inspirált, bensőséges jeleneteken keresztül.
19 órától a Stúdió alkotó csoportjának előadása, a Naptalan föld kerül színpadra Csapó Attila rendezésében, ami egy, a halál utáni sötét világba vezeti a nézőket. Az előadások között és után lehetőség van a stúdiótagokkal való beszélgetésre.
A Budapest belvárosi, Puskin utcai közösségi térben január 28. és 30. között, minden este 18 órától a Stúdió egyes csoportjainak tréningjeibe kapcsolódhatnak be az érdeklődők.

forrás: TIM Stúdió
Kedden Tóth András színész csoportjának nyílt próbájára kerül sor, ahol a résztvevők azt láthatják, milyen kreatív ötletek és csoportdinamikák érvényesülnek a Sirály színpadra állítása során.
Szerda este Julien Klopfenstein és csoportjának belső működésén keresztül a fizikai színház, a koreográfia, a mozgásművészet, a tánc és annak a színpadi alkotás során művészeti eszközként és önkifejezésként betöltött szerepébe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.

forrás: TIM Stúdió
Csütörtökön Birta Márton és az évadban vele dolgozó csoport nyílt próbájába lehet bepillantani, megismerve, hogyan zajlik a Stúdióban az előadások megalkotása, milyen instrukciók és dinamikák vezetik a próbafolyamatokat egy vizsgaelőadás színpadra állítása során.
Akár több nyílt napon is részt lehet venni, de az események regisztrációkötelesek.
A TIM Stúdió öt különböző csoportjába – az előkészítő, a haladó, az alkotó, a színház és önismereti és a mozgásszínházas tréningekre – január 31-ig lehet jelentkezni. A Stúdió kortól és tapasztalattól függetlenül várja azokat, akik szeretnének elmélyülni önmaguk megismerésében, a színházban, a mozgásban vagy az alkotásban.
További információ a Stúdió oldalán olvasható.