Az életünk tavasszal – Lakatos György és Czene Rudolf koncertje a Benczúr Házban

Szerző:
- 2025. február 12.
Lakatos György és Czene Rudolf
Lakatos György és Czene Rudolf

Mozart, Beethoven és Brahms műveivel lép színpadra Lakatos György hegedű- és Czene Rudolf zongoraművész március 10-én a Benczúr Házban. A műsorszámok között a Bartók Béla Konzervatórium növendékei játszanak.

- hirdetés -

„Az életünk tavasszal” című koncerten Mozart A-dúr szonátáját, Beethoven Tavaszi szonátáját és Brahms d-moll szonátáját adja elő Lakatos György és Czene Rudolf.

Lakatos György hegedűművész-tanár zenész család sarja. 8 évesen kezdett hegedülni, 12 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Osztályába. 15 éves volt, amikor Szent II. János Pál Pápa által celebrált misén játszott a Vatikánban, de szólókoncertet adott a párizsi Notre Dame-ban is. Több zenei versenyen ért el előkelő helyezést, ezek közül kiemelkedik az American Protege nevezetű nemzetközi verseny, ahol az első díjat és a legjobb előadásért járó oklevelet adományozták neki a New York-i Carnegie Hall-ban.

2011 óta tanít a Snétberger Tehetség Központban, 2013 óta saját osztályt vezet hegedű főtárgy-kamara szakon a Bartók Béla Konzervatóriumban. 2016-ban a Virtuózok című, nemzetközi hírű, tehetségkutató műsorban tanítványa – Váradi Gyula – korcsoportjának győztese lett. Ugyanebben az évben az Év Zenetanára díjat adományozták számára. 2021-ben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretén belül került bemutatásra a zenetörténet első Lovári miséje, aminek művészeti vezetője volt. 2022-től a Liszt Music Arts Olasz zenei társaság tiszteletbeli tagjává választották.

Czene Rudolf szintén zenész család leszármazottja. Gyermekként kezdett zongorázni tanulni, majd a Bartók Béla Konzervatóriumban, ezt követően pedig a Zeneakadémián tanult. Rendkívüli képességeire több nemzetközi szinten elismert művész hamar felfigyelt. Diplomakoncertjén Kocsis Zoltán dirigált, akivel haláláig jó kapcsolatot ápolt. De együtt játszott Martha Argerich zongoraművésszel is. Számos koncertet adott itthon és külföldön egyaránt. Szólókoncertjei mellett több kiváló művész korrepetitorává vált. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Béla Konzervatórium tanára.

Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo