Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak ,,Gyakorlat felsőfokon” jeligével, amely során zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget Budapest szívében, a Trefort-kertben (Múzeum krt. 4-6.) Az úgynevezett Lunchtime koncertek a Nyugat-Európában közkedvelt hangversenytípust honosítják meg, amelynek célja a kulturális élet fellendítése és nívós zenei előadások „becsempészése” a hétköznapokba.
- hirdetés -

A „Lunchtime” koncertek eredete a II. világháború időszakára tehető, amikor színházak, múzeumok, koncerttermek és galériák zártak be szerte Angliában. Myra Hess zongorista kezdeményezésére azonban újra fellendült a művészeti élet Londonban. Hess Kenneth Clarkot, a Nemzeti Galéria igazgatóját kérte meg, hogy a galériát olyan hangversenyhelyszínné alakíthassa, ahol az előadások kötetlen jellegűek: a közönség mindvégig szabadon jöhet-mehet, illetve fogyaszthat akár szendvicseket. Az első koncert 1939. október 10-én került megrendezésre – bizonytalan volt, hogy egyáltalán lesz-e közönsége, azonban (Hess nagy meglepetésére) az épület előtt kígyózó sor egészen a Trafalgar térig nyúlt, s végül a művészek mintegy 1000 embernek előtt koncertezhettek. Ezt követően a Lunchtime rendszeres eseménnyé nőtte ki magát.
Egyedi kezdeményezés a Trefort-kertben
A tervezett budapesti koncertsorozat a Trefort-kertben, az ELTE Bölcsészettudományi Kar F épületének Kodály termében kap helyet, amely közel 70 fő befogadására alkalmas. A helyszín választása nem véletlen: a kert Budapest szívében, a Múzeum körúton, tehát turisztikai szempontból kiemelkedő környezetben, jól megközelíthető helyszínen található. A rendezvények legfőbb célcsoportját a turisták, diákok és nyugdíjasok alkotják, de a szervezők bárkit szeretettel várnak, akinek akad egy fél órája ebédidőben. A koncertek alcíme, a „Gyakorlat felsőfokon” arra utal, hogy a projekt a felsőoktatásban tanulóknak több szempontból is jó lehetőséget nyújt: egyrészt a zeneművészeti hallgatók félórás fellépések keretében mutathatják be tudásukat, másrészt az ELTE BTK művészetközvetítést tanuló hallgatói „élesben” gyakorolhatják a koncertszervezést az adott alkalmakon.
A program önerőből, támogatás nélkül indul, de a szervezők bíznak benne, hogy sikere lehetőséget teremt jövőbeli pályázatok elnyerésére, s így a Lunchtime koncertekből hagyomány válhat. Addig is a koncerteken adományládát helyeznek el, amelynek bevételéből az előadókat támogatják. Az eseményre a belépés ingyenes.
Nyitókoncert: Sas Nelli és csapata
A nyitóelőadásra 2025. február 17-én 12 órakor kerül sor. A győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Karán klasszikus énekművész diplomát szerzett Sas Nelli, aki jelenleg a Magyar Rádió Művészeti Együtteseiben is énekel, valamint Baczkó Panna Bella, a budapesti Weiner Leó Konzervatórium magánének szakos hallgatója varázsol el minket klasszikus és romantikus művekkel. Zongorán kísér Szilágyi Emese, a győri egyetem klasszikus hangszerművész – zongora szakos hallgatója. A rendkívül színes műsorban felcsendülnek Mozart, Mendelssohn, Mahler, Puccini, Delibes és Rossini híres dallamai is.
További információ és a részletes műsor az esemény Facebook-oldalán és az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet oldalán található.
További koncertidőpontok:
- Március 3.: Olti Lilla, hárfa (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), közreműködik Mendik Ágnes fuvolán
- Március 24.: Dezső Sára, klasszikus ének (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar)
- Április 14.: A Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének zongora szakos hallgatói: Fridrich Hanna, Farkas Lili, Németh Ferenc, Junge Chen
A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.