Villányi Dániel zongoraművész az Óbudai Zsinagóga történetében elsőként ad szólózongoraestet március 30-án. A koncert műsora a romantika-későromantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Az est során felcsendülő zongoraműveket drámai súlyuk biztosan fogja egybe. Még ha közvetlen kapcsolat nem mutatható is ki az egyenként többtételes művek között, egymásutánjuk mégis koherens ívet, magától értetődő dramaturgiát alkot. A Mendelssohn-variációk szigorú, de végletesen virtuóz szerkesztésmódja fejhajtás a műfaj óriásai, Bach és Beethoven előtt, amellyel mintegy nyitányként hangolódunk rá a schumanni főműre, a Kreislerianára.

A képzeletbeli karmester profilját nyolc tételnyi zenében megfestő Schumann maga is e kompozícióját tartotta a legtöbbre. Az író, E. T. A. Hoffmann kreálta címszereplő – teljes nevén Johannes Kreisler – fikciós karakterét ma ridegen bipoláris személyiségként aposztrofálnák, s alighanem a sokat szenvedett Robert Schumann kórképében is hasonló diagnózis tűnne fel.

Rövid szünetet követően Rachmaninov op. 23-as sorozatából öt mű hangzik el, melyek – az előadói szándék szerint – érzékelhető zenei kapcsolatot adnak ki a korábban hallottakkal. E darabok félreismerhetetlenül viselik magukon a későromantika – hovatovább Rachmaninov – végletekig feszített harmónia- és motívumvilágát, valamint a legendás zongorista-szerző által magára szabott forradalmi játéktechnikát.

A műsort Brahms utolsó zongoraművei zárják. Az op. 119-es Négy zongoradarab a „brahmsi nosztalgiának” végső összegzése, melyben ott a líra, a dráma, a kimért bölcsesség és az ifjonti hév, de ott a bizonyosság derűje is, amellyel megnyugtat – élni jó.