Pali egy csillogó szemű kissrác, aki egy tartós betegséggel él együtt. Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy ő is táborozhasson. A Bátor Táborban végre ő is gyerek lehetett – biztonságban, szabadon.
A 13 éves Pali látszólag olyan, mint bármely más fiú a korosztályából. Pali azonban krónikus bélgyulladással él. Az, hogy ugyanúgy elmehessen egy nyári táborba, mint kortársai, sokáig lehetetlennek tűnt számára. A család nem talált olyan tábort, ahol vállalni tudták volna, hogy a speciális diétája szerint biztosítsanak neki étkezést.
A betegség miatti szorongáson túl így a mindennapi étkezés megoldása is folyamatos készenlétet és szervezést igényel, ami nemcsak fizikailag, de lelkileg is kimerítő.
A Bátor Tábor volt Pali első ottalvós tábora: egy hely, ahol biztonságban tudhatják őt a szülei. „Szülőként ez hatalmas megkönnyebbülés és öröm” – mondja Gabriella. „Úgy tud táborba menni, hogy tudjuk: minden rendben van. Biztonságosan táborozhat – és ebbe minden beletartozik: érzelmileg, fizikailag is biztonságban van, betartják a diétáját, ügyelnek a gyógyszereire.”

Nem csak a szülőknek, a gyerekeknek is egyfajta megkönnyebbülést jelent a Bátor Táboros környezet. „Szabadság – vágja rá Pali egy rövid gondolkodás után, mi jut eszébe először a táborról. – Ott azt próbálsz ki, amit szeretnél. Nem az van, hogy megmondják, mit kell csinálni.”
A súlyos vagy krónikus betegséggel élő gyerekek a táborban ugyanolyan kalandokat élhetnek át, mint egészséges társaik. A színes programkínálat mellett (mint amilyen az íjászat, lovaglás, magaskötélpálya, bűvészet vagy éppen Pali egyik nagy kedvence, a logikai kalandok) az is nagyon fontos, hogy a gyerekek találkozhatnak – sok esetben életükben először – olyan kortársakkal is, akik éppen úgy betegséggel élnek együtt, mint ők.

Ez a fajta elfogadás és közösség sokkal mélyebb hatást gyakorol, mint elsőre gondolnánk. Pali az édesanyja szerint szerencsére egyébként is empatikus nagyfiú, de a tábori élmények segítettek neki még inkább elfogadni és újraértékelni a saját helyzetét. Gabriella úgy látja, hogy a tábor segített a fiúnak újraértelmezni önmagát, és már az iskolában is fel meri vállalni betegségét. Vannak rajta kívül is betegségekkel élő gyerekek, akik ugyanúgy nevetnek, sportolnak, kirándulnak. Egy olyan helyen vannak, ahol értik és elfogadják, mi van velük. „Pali a Bátor Táborban önmaga lehet.”
Az édesanya meghatódva eleveníti fel az első benyomásokat. Emlékszik, milyen felemelő volt számára, már a kapun belépve, hogy minden és mindenki azért van, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és mindenki részt tudjon venni minden programban.
A Bátor Tábor évente több mint 4000 súlyos vagy élethosszig tartó betegséggel élő gyereknek, szülőnek, testvérnek és osztálytársnak nyújt lélekgyógyító és megerősítő élményeket ingyenes élményterápiás programjain. Az itt szerzett élmények, barátságok életre szólóak, és valódi változást hoznak a táborozók és családjaik életébe. Már az adó egy százalékának felajánlása is hatalmas segítséget jelent az Alapítványnak.
Rád is szükség van, hogy folytathassák munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket! Bővebben itt olvashatsz az 1%-os felajánlás módjáról.