A Fonótól a 90 éves Novák Ferencig – Ízelítő a Papageno Klasszik műsorából

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása március 27-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Horváth János Antallal, Novák Ferenccel és Szakál Tamással.

Tiszavirág

Különleges premierre készül a Pesti Magyar Színház március 27-én: Joe White Tiszavirág című darabját tekinthetik meg a nézők, a pandémiás helyzet miatt online előadás keretében. A Tiszavirág – csak egy nap című előadás tabutémát boncolgat, mégpedig a halál, a betegségek, a tragédiák, a negatív érzelmek jelenlétét mindannyiunk életében. Joe White e művével megnyerte a Legígéretesebb drámaíró díját az Off-West End Awards-on. A darab a májusi tiszavirág rövidke életének metaforáját felhasználva mutatja be egy család egyetlen napját, amelyben tanúi lehetünk az érzelmi újjászületésnek egy tragédia egyéves évfordulójának eseményein keresztül.

„Az élet nemcsak napfényből áll, helye van az árnyéknak is, az öröm mellett a bánatnak, az egészség mellett a betegségnek, az élet mellett a halálnak. A legtöbben tehetetlennek érzik magukat, amikor környezetükben valakit ilyen veszteség ér. A segíteni akarás és a jó szándék megvan, de mintha az eszközök hiányoznának” – olvasható az előadás ajánlójában.

Az igazi angol humort megtestesítő Joe White-műből készült előadás szereplői Soltész Bözse, Rancsó Dezső, Cseke Lilla Csenge és Bölkény Balázs, a darab fordítói Cseke Lilla és Horváth János Antal, aki egyúttal a darab rendezője is. Horváth János Antaltól azt is kérdezzük, mi az, amit fontos tudni Joe White kortárs angol drámaíróról; hogyan lehet a finom humort úgy beépíteni az előadásba, hogy minden apró rezdülést érezzen a közönség, de a tragédia újraértelmezése, az újjászületés drámaisága is érzékelhető legyen; a családtagok saját univerzuma hogyan találkozhat mégis?

Novák Ferenc 90

Novák Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja 90. születésnapját ünnepli március 27-én.  A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője.

A Bihari János Táncegyüttes megalapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára, 1996-tól 2012-ig a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

A 90. születésnap kapcsán kétrészes interjúnkban arról is beszélgetünk vele, mi a legfontosabb az életben egy művésznek, egy tanárnak, egy rendkívül tevékeny embernek, illetve melyik koreográfia, melyik bemutató volt az, ami a leginkább a szívéhez nőtt, ami csakis őt szimbolizálja minden szempontból?

Fonó Tavasz

A Fonó Budai Zeneház Fonó Tavasz sorozatának április 3-i előadása Szakál Tamás, Darvas Kristóf és Soós Márton online koncertjére hív mindenkit. A magyar akusztikus élőzene különböző árnyalatait képviselő három zenész formációjában és zenéjében találkozik a jazz érintésével a magyar sanzon és kuplé műfaja, valamint a múlt századi kávéházi/szórakoztató zene.

Ide kapcsolódik:
Elmarad – Közvetítés – Lajkó Félix és Balázs János koncertje

A trió zenei irányát ez az akusztikus hangzásbeli közös pont szabja meg. 2020 év végére alapítottak egy nagyobb létszámú formációt, amely a Blue Canarro Group nevet kapta. Ez szándékosan magában foglalja a Canarro zenekar nevét, mint egyik kiindulópontja közös zenéléseik színterének, de stílusában és tagjait tekintve a két formáció mégis eltér egymástól. A Blue Canarro Group is zenél közönségének április 5-én: legújabb projektjük a 2020-as Szomorú szilveszteri koncertjük folytatásaként érkezik Még szomorúbb húsvéti koncert címmel. Szomorú dallamok és még szomorúbb zenészek várják a kedves hallgatóságot taps nélküli koncertjükön. A két koncert és a két formáció közös pontja Szakál Tamás hegedűművész-énekes, akit arról is kérdezünk, hogyan találkoztak a formációk tagjai, zenei irányzatuk leginkább honnan merít?

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2021. március 28-án, vasárnap este nyolc órától kerül sor.  Az interjúk megtalálhatók a Papageno Klasszik blogban is. A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.