Szerző: Becze Szilvia

Az 1989-ben alapított Erkel Ferenc Társaság elmúlt három évtizedét eleveníti fel az Emberöltőnyi Erkel-emlékezet – Mozaikok az Erkel Ferenc Társaság három évtizedéből című könyv. A kötet, amely híven követi a mindannyiunk ifjúkori életében oly fontos emlékkönyv formáját, pontosan azt, és még egy kicsivel többet ad az olvasónak, amit ígér. Idézzük csak fel: az emlékkönyvet tizenévesen kaptuk, kemény- vagy műbőr fedeles kis kötet volt, amelynek első lapjára magunk írtunk, aztán a számunkra legfontosabb emberek kezébe nyomtuk, akik kedvük szerint írhatták bele nekünk szánt emlékeiket, gondolataikat, útravalójukat. Van, aki féltőn őrzi, felnőttkorában is előveszi, és mosolyogva olvasgatja a családtagok, régi társak, barátok,…

Tovább

A jazz egyik legendája, Chick Corea szerint Bartók valójában jazz-zenész volt, aki jóval megelőzte korát. Akár akarta, akár nem: harmóniai és ritmikai megoldásaival ihlető hatást gyakorolt a jazzre. Olyan újításokat hozott, olyan koncepciókat alkotott, amelyeket a jazzben szinte változtatások nélkül lehet alkalmazni – vélekedik Corea. Látszólag tehát kínálják magukat a bartóki alkotások, a helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb, magyarázza Káel Norbert, jazz-zongorista: Nagyon sok művet átjátszottam, hogy megtudjam, melyek azok, amelyek engedik, hogy hozzájuk nyúljak, és melyek nem. És tényleg számos olyan mű van, amely önmagában varázslatos, de nem viseli el a szabad feldolgozást. Ám ott van például a Román…

Tovább