Szerző: Bojta Zsuzsanna

A Kultúrpanda „Családi örökség” című interjúsorozatának következő vendége Kun Ágnes Anna mezzoszoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekese, aki református lelkész is egyben. – Ahogy a címből is kiderül, te nem „csak” énekművész, hanem református lelkész is vagy. Ebben a sorozatban kifejezetten olyan embereket kérdezek, akiknek az útja a zenéhez valami látszólag távoli dologgal párosul. Nálad ez a dolog egy különleges hivatás: a lelkészség. Mesélj nekem picit a családodról. Hogyan vezetett az utad ehhez a két különleges hivatáshoz? – Nagyapám református kántortanító, nagyanyám óvónő volt. A családunkat mindig is körbevette a zene. Mindenki játszott valami hangszeren, nem volt olyan családi vagy…

A kiégés vagy burnout jelenségét először a segítő foglalkozásúaknál figyelték meg. Az okai között találták többek között a tartós érzelmi igénybevételt, a túl- vagy alulterheltséget, a kiszámíthatatlan körülményeket. A későbbiekben megfigyelték, hogy szinte az összes folyamatos stresszel járó foglalkozás veszélyei közt ott szerepel a kiégés. Vajon az előadóművészek is ebbe a körbe sorolhatók? – És amúgy hogy vagy? – Fáradtan. – Te is? – Nincs megállás. És ha van, akkor sem érzem. Konstans fáradtság. Jó lenne egy picit valami mást csinálni. – Valami hasonlót érzek én is. Ez a nyár úgy ment el, mintha nem is lett volna. Szerintem nagyon…

Nem vagyok különösebben sport-rajongó, de az olimpia gyerekkorom óta mágikus erővel vonz a képernyő elé. A különlegessége talán éppen abban rejlik, hogy nemcsak verseny, hanem ünnep is ez a négyévente megrendezett sportesemény. De hogyan is kerül a Kultúrpanda látószögébe az olimpia? Miben hasonlít egy előadóművész egy élsportolóhoz? Leginkább abban, hogy mindketten már gyerekkorukban „lapot húztak 19-re”. Mind a sportolók, mind az előadóművészek számára a pályaorientáció már nagyjából kisiskolás korban elkezdődik. Onnantól egyre határozottabban kell haladniuk a megfelelő úton, egyre több mindent föláldozva választott hivatásuk oltárán, egyre távolodva a potenciális módosítás, az újratervezés lehetőségétől, folyamatosan döntéseket hozva a majdani siker reményében.…

A Kultúrpanda e heti részében, a „Családi örökség” című sorozat következő epizódjában Tóth-Vajna Zsombor orgona-, és csembalóművésszel beszélgettem vívásról, orvoslásról, zenéről és persze a család történetéről. – Aki követ téged a közösségi médiában, az a privát oldaladon a koncertjeidhez kapcsolódó információk mellett gyakran találkozhat vívással kapcsolatos képekkel. Milyen szerepet játszik ez a sport az életedben? Egyáltalán hogyan kerültél a vívás közelébe? – Bár alapvetően orvoscsalád tagjaiként jöttünk a világra ikertestvéremmel, Gergellyel, a sportnak nálunk komoly hagyománya van. Édesanyám versenysíző és országos tájfutó bajnok, édesapám pedig tőröző volt. Az edzőterembe apukám vitt le bennünket, egy idő után pedig ő maga kezdett…

Amikor egy művész életútját vizsgálják, általában a tanulmányaitól kezdik az életpálya ívének megrajzolását. Engem azonban az ezt megelőző időszak, a gyermekkor, a szülői örökség az, ami igazán izgat. A Kultúrpanda „Családi örökség” című sorozata a születés előtti időkkel indítja a művészek történetét, hiszen ahogy Kodály mondja, a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal születése előtt kezdődik. A művésszé formálódás sokkal korábban indul, mint gondoljuk, a személyiség kialakulásának pedig meghatározó eleme a család története. A sorozat kezdő részében Bábel Klára hárfaművésszel beszélgettünk. – Hogyan lett két étteremtulajdonos gyermekéből hárfaművész? Ha jól tudom, a szüleidnek éttermei vannak. – Igen. édesanyám a Bábelék Étterem,…

Az eheti Kultúrpandában a roma fiatalok tehetséggondozását járjuk körül a téma egyik legavatottabb ismerőjével, Varga Erikával, a Romani Design alapítójával. Akik rendszeresen olvassák a cikkeimet, bizonyára észrevették, hogy az egymást követő cikkek, hol lazábban, hol szorosabban, de mindenképpen kötődnek egymáshoz. A legutóbbi beszélgetésem Lukács Miklós cimbalomművésszel további gondolatokat ébresztett bennem. A roma fiatalok tehetséggondozása kapcsán Varga Erika, a Romani Design alapítója és tervezője jelent meg azonnal a szemeim előtt. Pár éve lehetett, amikor meghívott egy tehetséggondozó alkalomra, ahol én a dél-amerikai kultúrával, mexikói viseletekkel és egy argentin dallal ismertettem meg a jelen levő fiatalokat. Ott voltak a Várkonyi csibészek, fiatal…

A Szentendrei Teátrum színpada mellett kezdtem beszélgetni Lukács Miklóssal, Az élet értelme – Egypercesek száz percben című előadás után. Aki követi az írásaimat, tudja, a legutóbbi cikkemben úgy búcsúztam, hogy biztosan megnézem újra ezt a darabot, de csöndben, megbújva hátul a közönség soraiban, hogy gondolataimba burkolózva eltűnhessek észrevétlen, Örkény világán töprengve. Aztán valahogy mégsem így alakult. Ugyanis mióta először láttam a darabot a BMC-ben, folyamatosan Lukács Miklós és az ő hangszere járt a fejemben. Hirtelen felindulásból írtam neki az előadás napján, hogy tudunk-e majd valamikor beszélni, mire ő azonnal azt válaszolta, keressem meg előadás után. Így hát mégiscsak félredobtam nem…

Művész vagyok. Előadóművész. Megfogadtam a pandémia alatt, hogy amint nyitnak a színházak, veszek jegyet, és megyek. Amire csak lehet. Ameddig csak lehet. Kicsit, mint aki a halál torkából jött vissza. Mint egy második esély. Aztán írok róla. Legyen az egy előadás, egy esemény, egy kulturális jelenség, probléma vagy pusztán egy kérdőjel. Beszélni kell, mert létezünk. Itt vagyunk. Még élünk. Amikor megláttam az előadás hirdetését, azonnal foglaltam jegyet. Mácsai Pál, Lukács Miklós és Örkény. Az élet értelme – Egypercesek száz percben. Ez is valami, amit elmulasztottam, mielőtt jött a járvány. Végzetes hiba volt. Kaptam egy esélyt, hogy jóvá tegyem. BMC. Kultikus…

Hogy miből élt Egyházi Géza, a musical Pavarottija a pandémia alatt, és hogy hogyan kerül Michelangelo, Winston Churchill és az öreg rabbi ugyanabba a beszélgetésbe – mindezt meghallgathatjuk egy jó kávé mellett, Sárközi Gyulával és Ferencz Gabival, a Kultúrpanda legújabb interjújában. Új kulturális Podcastot indít a Kultúrpanda a Papagenon. Az interjúkat Ferencz Gabi riporter-műsorvezető készíti a Bojta Zsuzsanna által szerkesztett blog mindenkori tartalmához igazítva. A kéthetente megjelenő, nagyjából félórás, kötetlen és őszinte beszélgetések helyszíne egy budapesti kávézó, a mottójuk pedig továbbra is ugyanaz: „kultúráról feketén-fehéren”. A Madách Táncművészeti Szakgimnázium történetéről és jelenéről Sárközi Gyula alapítóval Ferencz Gabi beszélget. Milyen a…

Kedves Olvasóim! Előre is bocsánat a címért. Vannak dolgok, amiket egy blogger vagy rovatvezető nem hagyhat ki. Ilyenek például a „Hogyan legyünk sikeresek…” vagy a „Tíz dolog, ami ahhoz kell…” főcímek. Amikor a Kultúrpandát elindítottam, megfogadtam, hogy ezt a két szalagcímet mindenképp kerülni fogom. Nem illik ugyanis a blogom arculatához. És tessék, itt vagyok. De persze csak a humor kedvéért. Hogyan is legyünk könnyen és gyorsan sikeres művészek? Lenne egyszavas válaszom erre a költői kérdésre, de ezt nem írom meg, túl rövid lenne az eheti Panda cikk. Komolyra fordítva a szót, amikor egy frissen végzett művész kilép a való világba,…