Szerző: Caruso

A Caruso blog szerzője a 2021. március 4-én, életének 92. évében elhunyt Palcsó Sándor legendás karaktertenorra emlékezik. Nagy ígéretként indult az 1956 utáni, a tenor fronton is megtépázott Operaházban. Később többen úgy érezték, nem futotta be azt a karriert, amit kezdetben vártak tőle. Palcsó Sándorból valóban nem lett Faust, Rodolfo vagy Tamino. Helyette a karakterfigurák mesterévé érett. De vajon a lelke mélyén szerette-e, elfogadta-e ezeket az elrajzolt alakokat? A Fra Diavolo délceg dragonyosa és a Sárdytól átvett Kukorica Jancsi után jött Albert Herring, a nagy kiugrás. 1960-ban még fontos volt idehaza az opera műfaja, a Britten-premier híre bejárta a sajtót,…

Tovább

Himnusz nélkül nincs állami ünnep. Generációk fülében rögzült az egykori ÁHZ kopottra játszott felvétele, ahogy a retinánk is Ferencsik Jánost őrizte meg, amint – valamilyen megmagyarázhatatlan okból – egy nyári éjszaka a Hősök terén vezényelte a Himnuszt. Az 1970-es években zenetudósainknak még nem jutott eszébe a mű ősváltozatának felkutatása, de az sem zavart senkit, hogy amit hallunk, az az évtizedekig tiltólistán szereplő, „háborús bűnös” Dohnányi Ernő revideált változata. Pedig a Himnuszt már a hazai hangrögzítés kezdetén, 1905 körül lemezre vette a Magyar Királyi I. honvéd zenekar karnagyuk, Bachó István vezetésével, illetve az Operaház férfikara is – egy igencsak szokatlan, két…

Tovább

A Nemzetközi Nőnap eszmeisége az elmúlt évtizedekben meglehetősen nagy változásokon ment át. Az egyenjogúsági küzdelemről való megemlékezés mára bukéta és marcipán szívecskék átadásává szelídült. Az ünnep középpontjában a harcos amazonok helyett mára az örök nő került. Az asszonyi szépségideál egyik európai megtestesítője pedig az elmúlt százötven évben: a balerina. Almási Sári. Ha fellapozzuk a régi albumokat meglepetten szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a sokak által öröknek mondott szépségideál mennyit változott másfél évszázad alatt. Az egykor városszerte csodált lánykák után napjainkban jó eséllyel senki sem fordulna meg az utcán. Hatalmas karrierek, legendás nevek hullottak feledésbe – az énekesekénél is jóval rövidebb…

Tovább

Természetesen nem Petur bán volt Sólyom-Nagy Sándor legnagyobb szerepe, tizedannyi énekelnivalója sem akadt a Bánk bánban, mint A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsaként. Egyszer még le is mérte a Wagner-szólamot, hogy büszkén állapíthassa meg: két óra húsz perc. Tudta, aki ép hangszalagokkal végig bírja énekelni és élni Sachsot, mindenre képes a színpadon. Nehéz lenne választani, hogy melyik volt a legjelentősebb alakítása, hiszen mintegy nyolcvan szerep birtokosaként közel negyvenöt évet élt az Operaházban. Élt, nem pusztán dolgozott, ugyanis élete minden szegmensét – mind énekesként, tanárként, mind családfőként – csak teljes szívvel és hatalmas lángon égve tudta elképzelni. A színház élet-halál kérdés volt…

Tovább

Kideríthetetlen, honnan ered a végtelenül találó bonmot: „Az Anschlusst egykor önfeledten ünneplő osztrákok a II. világháború után voltak olyan leleményesek, hogy elhitették a világgal, Beethoven osztrák, Hitler pedig német volt.” A mondás persze nem egyszerű néplélek-ismeret, hanem egy évszázadok alatt csiszolódott vezető hatalom győztes-politikájának tökéletes leképezése, melyet a Lajtán túlról rendre irigykedve voltak kénytelenek szemlélni. Mintha valami hasonló gondolatmenet húzódna a napokban éppen százéves Salzburgi Ünnepi Játékok vezetői gesztusában, akik éppen idén látták elérkezettnek az időt, hogy a vírus miatt csendesre sikeredő fesztiválra huszonnyolc botlatókő felállításával irányítsanak némi plusz reflektorfényt. Gunter Demnig német szobrász „alkotásai” 1995-ben bukkantak fel Európa utcáin.…

Tovább

Az 1920. augusztus 7-én született Radnay György életének rövid ötvenhét éve két, szinte azonos hosszúságú szakaszra bontható: az operaházi és az azt megelőző időszakra. Kanyargós, megpróbáltatásokkal teli utat járt be a művész, mire 1949-ben a Bajazzók Tóniójaként debütálhatott. A nógrádi falusi fiú ugyanis hiába vonzódott a színpadhoz, érettségi után egy textilgyárba került bérelszámolóként, majd ifjúságának legszebb hat évét a világháború emésztette fel. A hosszú szovjet hadifogságból – melyben bajtársait sok estén át vigasztalta énekével – csak 1947-ben térhetett haza. Ekkor iratkozott be a Nemzeti Zenedébe, ahol dr. László Géza, a nagy hírű énektanár mellett Nádasdy Kálmán és Pless László növendéke…

Tovább

Tavaly számos kiállítással és rendezvénnyel emlékeztek meg a Bauhaus centenáriumáról, ma pedig a mozgalom egyik vezéralakjának, Moholy-Nagy László születésének 125. évfordulójára emlékezhetünk. Kevés olyan eleve kiválóan dokumentált és alaposan végigkutatott ága van a művészettörténetnek, mint a Bauhaus. Ahogy Kocsis Róza írta egy tanulmányban: „A weimari köztársaság légkörében született, baloldali szellemiségű Bauhaus (…) összekapcsolta a »művészi szellemit és a képzőművészeti vagy technikai célszerűt«. E felfogás jegyében több képzőművészeti ággal foglalkozott egyszerre, hogy az új kor igénye szerinti új formákat megtalálja. Színpadot is tartott fenn, ahol a polgári színház válságából kiutat keresők modern színjáték- és színpadformákkal kísérleteztek.” Ám míg a képzőművészet vagy…

Tovább

Egy nagy múltú német zeneműkiadó Gustav Mahler életművét igyekszik kitisztázni és sorra jelenteti meg új kiadásban a komponista műveit. Kutatásaik során jutottak el Budapestre, illetve a III. szimfónia 1905-ös magyarországi bemutatójához, melyet egy teljesen ismeretlen karmester, bizonyos Feld Kálmán vezényelt. A város zenei élete a századfordulón meglehetősen behatárolt és átlátható volt, olyan hivatalos nagyzenekara, amelyik képes egy Mahler-szimfónia megszólaltatására egyetlen akadt, mégpedig az Operaház muzsikusaiból alakult Filharmóniai Társaság. Ennek megfelelően olyan karmester sem élhetett a fővárosban, akinek nevét ne jegyezte volna fel a hazai zenetörténet. Ki lehetett a jóformán semmiből előkerült Feld Kálmán és hogyan mutathatta be a nehéz és…

Tovább

Ottrubay Melinda élettörténete olyan, mint egy mese. Egy jellegzetesen 20. századi, és igencsak közép-európai mese. Szép, kerek, ám az már korántsem biztos, hogy valóban annyira mesés volt, mint amilyenre azt a hivatalos fórumok csiszolták. Az Esterházy hercegnévé lett balerina és férje életéről – nyilvánvalóan a család hathatós segítségével – 1999-ben jelent meg egy meglehetősen gyengén megírt, szaklektort elkerült könyv Griff és rózsa címmel, melyben a főszereplők életrajza alázatosan ki lett kozmetikázva. Így az olvasó valódi mélységek és oknyomozás helyett inkább csak egy leányregényt kap kézhez. Pedig az igazi történet sokkal érdekesebb lehetett. Dr. Ottrubay Dezső elsőszülött lánya egy vidékről felkerült,…

Tovább