Szerző: Caruso

Amikor mintegy 20 éve felújították a Deutsche Oper metróállomást, José de Guimarães portugál képzőművész speciális csempéket tervezett egy-egy népszerű zeneszerző neve köré. Az illusztris társaságban kissé meglepő módon Giacomo Meyerbeer neve is helyet kapott, akinek művei az elmúlt 75 évben (Nyugat-)Berlinben legalább elvétve színre kerültek, ellentétben a világ többi színházával. Nyilvánvalóan a csempéktől teljesen függetlenül nemrég a Deutsche Oper „gyámság alá vette” a komponista műveit és sorra felújította azokat – Dinorah (koncertszerűn, 2014), Vasco da Gama (2015), Hugenották (2016), A próféta (2017). Idén február 2. és március 8. között „Best of Meyerbeer” gyűjtőcímmel három operát is elővettek, oly módon, hogy…

Miközben még olykor a kukásokra várnak az utca szélén a borsos áron vásárolt funkciójukat vesztett fenyők, a lacipecsenyés standok eltűntek a belvárosi főterekről, az ajándékok megtalálták végső helyüket az otthonokban, a gondosan elcsomagolt fadíszek dobozokban várják a következő karácsonyt, s a boltokban végre kikapcsolták a végtelenített Csajkovszkij-csilingelést, A diótörő díszletek is visszakerültek a raktárakba, hogy nyugodtan kipihenhessék a decembert és hosszú nyári álmomba merülhessenek. Fellélegezhetünk, a tavasz megállíthatatlanul közeledik. A diótörő ugyan eltűnt, de a kérdés megmarad: mitől lett Csajkovszkij balettje ennyire népszerű? Hogyan lehetséges, hogy a mesebalettet évről-évre egyre többen, egyre többször és tűzik műsorukra? Mitől lett a karácsonyi…

Ugyancsak kapkodhatta a fejét a pesti közönség, amikor 1945 tavaszán ismét elkezdte látogatni az Operaház előadásait. A színlapokra szinte naponta kerültek fel új, ismeretlen nevek, miközben a régi kedvencek egy része különböző okokból eltűnt (külföldre menekültek, eltiltották őket, vagy abbahagyták a pályát). A nagyjából 1948 nyaráig tartó időszakban számos olyan művész is lehetőséget kapott, akik bár már nem voltak pályakezdők, az előző rendszerben – különösen az 1939 után elfogadott törvényeknek köszönhetően –, mégha ragyogó tehetségek voltak, sem léphették át a Magyar Királyi Operaház művészbejárója küszöbét. Komáromy Pál, a világháború utáni első igazgató nem is igen tehetett mást, minthogy jópár embernek…

„Lesz pingvin, jégtengerben úszó És majomház, á la Caruso” – írta a Borsszem Jankó című élclap 1911-ben a felújított pesti Állatkert megnyitása előtt. Hogy mi köze lehet a nagy tenornak a majmokhoz? 113 éve, hogy a művész váratlanul egy világbotrány közepén találta magát. Caruso letartóztatása New Yorkban címmel jelent meg az első cikk magyar nyelvű a Pesti Hírlapban, 1906. november 19-én: A Reuter-ügynökség jelenti New Yorkból: Carusot, a világhírű olasz tenoristát, pénteken délután New Yorkban letartóztatták. A letartóztatás oka az volt, hogy Caruso egy hölggyel szemben sokat engedett meg magának. Az eset nyilvános helyen, a zoológiái kert majomházában történt. A…

2019-ben ünnepelhette a zenei világ Stanisław Moniuszko születésének bicentenáriumát, 2022-ben pedig halálának 150 évfordulójára kerül sor. Egy évforduló mindig remek alkalom rávilágítani egy életműre, vagy akár újragondolni azt.

Éppen 90 éve született Seregi László, aki, ha egyre fogyó energiával is, de alig nyolc éve még élvezte a szakma tiszteletét és a közönség szeretetét. Mára a megemlékezés jutott, egyre sokasodó kérdőjelekkel. Azt gondolnánk, sokkal evidensebb válaszolni arra, mi marad egy koreográfus életművéből a halála után, mint arra, mi marad egy balettművész vagy egy színész után. Ám a koreográfus csak részben szobrász vagy költő, ő ugyanis élő anyaggal dolgozik. Ez pedig illékony, a szellem, a lékek távozásával pedig csak a csontváz marad – és lassan az is elporlik. Seregi neve nemcsak egy korszakot jelöl. Ő vette át, ha nem is…

Elpusztíthatatlannak tűnt. Sok éve semmit sem változott, ugyanazzal a különös mosollyal a szája szélén szemlélte bölcsen a világot. Vagy éppen e mosoly mögé rejtette valódi gondolatait? Nem lehetett egyszerű élete a néhány hete elhunyt Hegedűs Juditnak. A pesti lány Nádasi Ferenc legendás Andrássy úti stúdiójában kezdett el táncolni tanulni. Kilenc évesen vészelte át Budapest ostromát, s nem sokkal később már az Operaház színpadán állhatott. Alig tizenöt éves (!), amikor – hála a nagy létszámot igénylő szovjet baletteknek – a színház tagja lesz. Negyedszázadon át szolgált évente több mint száz estén a balettkarban, szólószerepet alig kapott. Nem táncosnőként marad fenn emlékezete.…

A legkevésbé sem divatos, ám igencsak megszívlelendő az út, melyen ljubljanai opera balettjének vezetője, Petar Đorčevski terelgeti együttesét. A belgrádi születésű, harmincas évei elején járó művész ugyanis két dolgot tart szem előtt: a rábízott társulatot és a szlovén főváros közönségét. Mindezzel élesen szembe megy a balett világában egyre inkább eluralkodó trendekkel, az egyedi repertoár és jól megrajzolt arculat nélküli társulatokkal, melyek vezető művészei zömében lecserélhető, valódi egyéniség nélküli táncosok lettek. Mára nagyjából eltűntek azok a röghöz kötött koreográfusok, akik egyetlen együttes számára alkotnak és azok az izgalmas balettművészek, akik miatt érdemes volt akár egy fél kontinenst is átutazni. A múltat…

A cseh operák története a bécsi Hofoperben Dvořák egyik elfelejtett vígoperája, A ravasz paraszt 1885-ös bukásával kezdődött, ám tíz évvel később az Eladott menyasszony akkora siker lett, hogy azóta több mint ötszázszor játszották. A sort másik két Smetana-mű, a Dalibor és A csók folytatta, de már 1918-ban színre került a Jenufa is, majd az utóbbi időben az összes fontos Janáček. Különös ugyanakkor, hogy a Ruszalka premierjére csak 1987-ben került sor, ragyogó cseh és szláv énekesekkel, Otto Schenk rendezésében. A Volksoper 2010-ben, a Staatsoper 2014-ben újította fel a művet, a tavalyi évadban mindkét produkciót játszották. Ilyen előzmények után mindenképpen fajsúlyos döntés, hogy…

Bár a színházak gyakran ódzkodnak műsorra tűzni Boito Mefistofeléjét, a vállalkozásokat – legnagyobb meglepetésre – általában siker kíséri. Nehéz tetten érni, mi is lehet a titka ennek a töredezett, sőt szinte olykor dilettánsnak ható remekműnek. A szálak felfejtését az 1868-as hatalmasat bukott ősváltozat megismerésével kellene kezdeni, ám az vélhetően jó okkal elzárva hever a Ricordi kiadó széfjében. Az alig 26 éves fenegyerek nagy pofont kapott Milánóban, ahol az ötórás, tenor címszereplőt nélkülöző mű alig néhány előadás után örökre lekerült a műsorról. Hét évnek kellett eltelnie, hogy a könnyen író, de nehezen komponáló Boito új változattal merjen jelentkezni, ám az opera…