Szerző: Caruso

Amikor mintegy 20 éve felújították a Deutsche Oper metróállomást, José de Guimarães portugál képzőművész speciális csempéket tervezett egy-egy népszerű zeneszerző neve köré. Az illusztris társaságban kissé meglepő módon Giacomo Meyerbeer neve is helyet kapott, akinek művei az elmúlt 75 évben (Nyugat-)Berlinben legalább elvétve színre kerültek, ellentétben a világ többi színházával. Nyilvánvalóan a csempéktől teljesen függetlenül nemrég a Deutsche Oper „gyámság alá vette” a komponista műveit és sorra felújította azokat – Dinorah (koncertszerűn, 2014), Vasco da Gama (2015), Hugenották (2016), A próféta (2017). Idén február 2. és március 8. között „Best of Meyerbeer” gyűjtőcímmel három operát is elővettek, oly módon, hogy…

Tovább

Miközben még olykor a kukásokra várnak az utca szélén a borsos áron vásárolt funkciójukat vesztett fenyők, a lacipecsenyés standok eltűntek a belvárosi főterekről, az ajándékok megtalálták végső helyüket az otthonokban, a gondosan elcsomagolt fadíszek dobozokban várják a következő karácsonyt, s a boltokban végre kikapcsolták a végtelenített Csajkovszkij-csilingelést, A diótörő díszletek is visszakerültek a raktárakba, hogy nyugodtan kipihenhessék a decembert és hosszú nyári álmomba merülhessenek. Fellélegezhetünk, a tavasz megállíthatatlanul közeledik. A diótörő ugyan eltűnt, de a kérdés megmarad: mitől lett Csajkovszkij balettje ennyire népszerű? Hogyan lehetséges, hogy a mesebalettet évről-évre egyre többen, egyre többször és tűzik műsorukra? Mitől lett a karácsonyi…

Tovább

Ugyancsak kapkodhatta a fejét a pesti közönség, amikor 1945 tavaszán ismét elkezdte látogatni az Operaház előadásait. A színlapokra szinte naponta kerültek fel új, ismeretlen nevek, miközben a régi kedvencek egy része különböző okokból eltűnt (külföldre menekültek, eltiltották őket, vagy abbahagyták a pályát). A nagyjából 1948 nyaráig tartó időszakban számos olyan művész is lehetőséget kapott, akik bár már nem voltak pályakezdők, az előző rendszerben – különösen az 1939 után elfogadott törvényeknek köszönhetően –, mégha ragyogó tehetségek voltak, sem léphették át a Magyar Királyi Operaház művészbejárója küszöbét. Komáromy Pál, a világháború utáni első igazgató nem is igen tehetett mást, minthogy jópár embernek…

Tovább

„Lesz pingvin, jégtengerben úszó És majomház, á la Caruso” – írta a Borsszem Jankó című élclap 1911-ben a felújított pesti Állatkert megnyitása előtt. Hogy mi köze lehet a nagy tenornak a majmokhoz? 113 éve, hogy a művész váratlanul egy világbotrány közepén találta magát. Caruso letartóztatása New Yorkban címmel jelent meg az első cikk magyar nyelvű a Pesti Hírlapban, 1906. november 19-én: A Reuter-ügynökség jelenti New Yorkból: Carusot, a világhírű olasz tenoristát, pénteken délután New Yorkban letartóztatták. A letartóztatás oka az volt, hogy Caruso egy hölggyel szemben sokat engedett meg magának. Az eset nyilvános helyen, a zoológiái kert majomházában történt. A…

Tovább

2019-ben ünnepelhette a zenei világ Stanisław Moniuszko születésének bicentenáriumát. Egy ilyen évforduló mindig remek alkalom rávilágítani egy életműre, vagy akár újragondolni azt. A nagyvilágot sem életében, sem azóta nem rengette meg Moniuszko művészete. Egyetlen nemzetközi felfutása az 1950-es évekhez köthető, amikor Nagyszínház a műsorrendjébe emelte a Halkát. A moszkvai példát természetesen híven követték a keleti blokk operaházai, így a budapesti is 1952-ben, ahol hat év alatt mindössze 22 előadást ért meg a mű. Az opera ugyan olykor felbukkant a számos német színház valamelyikének műsorán, de rácsodálkozásra vagy nemzetközi áttörésre eddig nem került sor. A 2019-es „Moniuszko-év” kevés szenzációt tartogatott. Tíz…

Tovább

Éppen 90 éve született Seregi László, aki, ha egyre fogyó energiával is, de alig nyolc éve még élvezte a szakma tiszteletét és a közönség szeretetét. Mára a megemlékezés jutott, egyre sokasodó kérdőjelekkel. Azt gondolnánk, sokkal evidensebb válaszolni arra, mi marad egy koreográfus életművéből a halála után, mint arra, mi marad egy balettművész vagy egy színész után. Ám a koreográfus csak részben szobrász vagy költő, ő ugyanis élő anyaggal dolgozik. Ez pedig illékony, a szellem, a lékek távozásával pedig csak a csontváz marad – és lassan az is elporlik. Seregi neve nemcsak egy korszakot jelöl. Ő vette át, ha nem is…

Tovább

Elpusztíthatatlannak tűnt. Sok éve semmit sem változott, ugyanazzal a különös mosollyal a szája szélén szemlélte bölcsen a világot. Vagy éppen e mosoly mögé rejtette valódi gondolatait? Nem lehetett egyszerű élete a néhány hete elhunyt Hegedűs Juditnak. A pesti lány Nádasi Ferenc legendás Andrássy úti stúdiójában kezdett el táncolni tanulni. Kilenc évesen vészelte át Budapest ostromát, s nem sokkal később már az Operaház színpadán állhatott. Alig tizenöt éves (!), amikor – hála a nagy létszámot igénylő szovjet baletteknek – a színház tagja lesz. Negyedszázadon át szolgált évente több mint száz estén a balettkarban, szólószerepet alig kapott. Nem táncosnőként marad fenn emlékezete.…

Tovább

A legkevésbé sem divatos, ám igencsak megszívlelendő az út, melyen ljubljanai opera balettjének vezetője, Petar Đorčevski terelgeti együttesét. A belgrádi születésű, harmincas évei elején járó művész ugyanis két dolgot tart szem előtt: a rábízott társulatot és a szlovén főváros közönségét. Mindezzel élesen szembe megy a balett világában egyre inkább eluralkodó trendekkel, az egyedi repertoár és jól megrajzolt arculat nélküli társulatokkal, melyek vezető művészei zömében lecserélhető, valódi egyéniség nélküli táncosok lettek. Mára nagyjából eltűntek azok a röghöz kötött koreográfusok, akik egyetlen együttes számára alkotnak és azok az izgalmas balettművészek, akik miatt érdemes volt akár egy fél kontinenst is átutazni. A múltat…

Tovább

A cseh operák története a bécsi Hofoperben Dvořák egyik elfelejtett vígoperája, A ravasz paraszt 1885-ös bukásával kezdődött, ám tíz évvel később az Eladott menyasszony akkora siker lett, hogy azóta több mint ötszázszor játszották. A sort másik két Smetana-mű, a Dalibor és A csók folytatta, de már 1918-ban színre került a Jenufa is, majd az utóbbi időben az összes fontos Janáček. Különös ugyanakkor, hogy a Ruszalka premierjére csak 1987-ben került sor, ragyogó cseh és szláv énekesekkel, Otto Schenk rendezésében. A Volksoper 2010-ben, a Staatsoper 2014-ben újította fel a művet, a tavalyi évadban mindkét produkciót játszották. Ilyen előzmények után mindenképpen fajsúlyos döntés, hogy…

Tovább

Bár a színházak gyakran ódzkodnak műsorra tűzni Boito Mefistofeléjét, a vállalkozásokat – legnagyobb meglepetésre – általában siker kíséri. Nehéz tetten érni, mi is lehet a titka ennek a töredezett, sőt szinte olykor dilettánsnak ható remekműnek. A szálak felfejtését az 1868-as hatalmasat bukott ősváltozat megismerésével kellene kezdeni, ám az vélhetően jó okkal elzárva hever a Ricordi kiadó széfjében. Az alig 26 éves fenegyerek nagy pofont kapott Milánóban, ahol az ötórás, tenor címszereplőt nélkülöző mű alig néhány előadás után örökre lekerült a műsorról. Hét évnek kellett eltelnie, hogy a könnyen író, de nehezen komponáló Boito új változattal merjen jelentkezni, ám az opera…

Tovább