Nem lehet elégszer idézni Osváth Júliát, aki talán utolsó riportjában valahogy így fogalmazott: „Egy énekesnő kétszer hal meg. Először akkor, amikor visszavonul.” A gondolat fokozattan igaz a nemrég elhunyt Ercse Margitra. Létezik egy énekestípus, aki röghöz kötött, nem vonzza a nagyvilág, képtelen a megszokott birodalmán kívül létezni. Ercse Margit ilyen volt. Miközben kortársai már nyugatra is jártak, sőt gyakran kint is maradtak a lassan nyíló határok túloldalán, ő néhány vendégszereplés után rendre visszatalált az Operaház művészbüféjébe. Vérbeli pesti színházi emberként ez volt az igazi otthona. Némi pécsi kitérővel 1968-ban lett az Operaház ösztöndíjasa, egy évvel később rendes tagja, hogy azután…
Szerző: Caruso
Egy operaházban mindigis szükség volt statisztákra, hogy az egykor csekély számú énekkari tömeget dúsítsák. Ez Pesten sem volt másképp. Az Operaházban vélhetően csak az 1950-es évektől kerülhettek rendes állásba a segédszereplők. Az ezt megelőző időkben diákok, kikopott színészek és ki tudja még miféle emberek alakították esténként pár fillérért a népséget-katonaságot az ország első színházának színpadán. Egyikükről szól az alábbi 1891-es történet: Az idei operai szezon egy érdekes színlapi gixerrel indult meg: a tegnap kiragasztott színlapokon Szent Erzsébet legendájának előadása 1981. szeptember 15-ikére volt hirdetve. Minthogy a mai dátum és a színlapon jelzett között nettó kilencven évnek időköze esik, s minthogy…
Veres Sándor szomorú története nyilvánvalóan nem volt egyedi a századforduló színházi életében. A közönség szezononként tucatnyi új nevet tanult meg – és feledett el hasonlóan gyorsan. A művésznek pedig a tapsot már akkoris legalább olyan nehéz volt feldolgozni, mint az azt követő csendet. Veresnek mindkettőből kijutott. Mint írta: „A színész sorsa hasonlít a panorámai képhez. Ha nagyító üvegen át nézi az ember: gyönyörű tájék mosolyog elénk, míg ha hátul kerülünk és üveg nélkül látjuk: ütött-kopott képet találunk.” Történetét az teszi egyedibbé, hogy pályája végén, mindössze 50 évesen tollat ragadott és papírra vetette visszaemlékezéseit, mely a fájdalmas Tépett babérlevelek címmel jelent…
Nem kizárt, hogy izgalmas fordulóponthoz érkezett a világot két éve foglalkoztató (sokak – és főleg férfiak – szerint rég unalomba fulladt) #MeToo-mozgalom most, hogy a minap egy olyan köztiszteletben álló operai nagyvad került a felhergelt közvélemény kereszttüzébe, mint a (hivatalosan) 78 éves Plácido Domingo. Nagyobb bomba nem is robbanhatott volna a nyár közepén, amikor a művészen kívül mindenki a strandon heverészik. „If I rest, I rust”, azaz „Ha pihenek, rozsdásodtam” – hirdeti szellemesen a tenor-bariton-karmester-stb. a Rolex által támogatott honlapján, mely szerint csak augusztus utolsó napjaiban még három koncert vár rá Salzburgban és Szegeden. Az alföldi város kíváncsi lakói bizonyára…
1890 májusának első napjaiban a Pesti Hírlap olyan, a maga korában igen pikáns cikkel örvendeztette meg olvasóit, mintha már kitört volna az operaházi uborkaszezon. A vitriolos tollú „Marquis de R” pontosan olyan kabaréfigurának ábrázolja beniczei és micsinyei Beniczky Ferenc valóságos belső titkos tanácsost, császári és királyi kamarást, főrendiházi tagot – de legfőképp a Magyar Királyi Operaház intendánsát és szegény zenei ügyeken kívül teljesen bizonytalanul mozgó ifjú Gustav Mahlert, mint amilyenek a valóságban lehettek. S hogy mi volt a szörnyű probléma amit a direktor uraknak meg kellett volna oldani? A balerinák dúsan burjánzó hónaljszőrzetének kérdése. „Az operaházi hábituék-re „kínos meglepetés” vár.…
Bregenz alig 30.000 fős kisváros Ausztria nyugati csücskében, a német határ mellett. Ám csak a turista paradicsom opera fesztiválja nyaranta mintegy 150.000 látogatót vonz a Boden-tó partjára. Bár a Bregenzi Fesztivál története 1946-ra nyúlik vissza, valódi szárba szökkenése David Pountney irányítása alatt (2003-2014) történt, amikoris látványosabbnál látványosabb előadások készültek az esténként 7.000 nézőt váró különleges atmoszférájú víziszínpadra. A hatalmas díszletek miatt nyaranta egyetlen darabot játszanak, hagyományosan minden produkció két évig marad műsoron. A Fesztivál vezetését 2015-ben a Grazi Opera remek intendánsa, Elisabeth Sobotka vette át, aki elődje nyomdokain halad. A „fő attrakció mellett” – mely rendre az operamagazinok címlapjára kerül…
A német kulturális élet egyik visszatérő fénypontja az 1875 óta megrendezésre kerülő Müncheni Operafesztivál. Amikor más színházak lassan bezárnak, a megingathatatlanul világszínvonalon működő Bayerische Staatsoper nemcsak premiereket tart egészen július végéig, hanem az évad korábbi bemutatóit is felfrissíti néhány előadás kedvéért, a kiválasztott repertoárdarabokat pedig világsztárokkal veszi elő. Nem csoda, hogy ilyenkor a világ tehetősebb opera-rajongói Salzburg és Bayreuth előtt München felé veszik az irányt. Ha nem is volt különösebben jelentős jubileum Puccini születésének 160. évfordulója, arra épp elég, hogy a szerző olyan ritkábban játszott művét, mint A Nyugat lányát több dalszínház műsorára tűzze. Mintha a szakma és a közönség…
Nehéz szürrealistább haláltusát elképzelni, mint amikor 1918. november 9-én Halál Guillaume-ra! – kiáltással vonultak a tüntetők Apollinaire ablaka alatt. Párizs népe természetesen nem a nagy költő, hanem II. Vilmos lemondása miatt ment az utcára. Apollinaire 1914-ben önkéntesként vonult be, de másfél évvel később olyan súlyos sebet kap, hogy többet nem jut ki a frontra. Koponyasérülése ellenére a hátralévő éveiben tovább dolgozik. Miközben tombol az I. világháború a költő a Tiresias keblei című szürrealista darabján munkálkodik, melyet 1917 nyarán nagy sikerrel be is mutatnak. Miközben ezrek halnak a harcmezőn, Párizs a melleit levegőbe engedő férfiként továbbélő feleségen kacag. A történetnek persze…
Talán soha nem volt olyan távol egymástól a beláthatatlanul sokszínűvé terebélyesedett táncművészet és a nagyszínházak törzsközönsége, mint napjainkban. Valamikor az 1980-as években kezdhették elveszteni a fonalat az átlagnézők, ekkoriban váltak számukra egyre nehezebben dekódolhatóvá a táncelőadások. Budapesten ez a folyamat sokkal később kezdődött, William Forsythe akkor 17 éves(!) In the Middle, Somewhat Elevated (a magyar plakátokon: Középre, kissé megemelve) című kortárs remeke volt az első olyan darab, melyről 2000-ben fürtökben távoztak az értetlen-felháborodott bérlők. Nyilvánvalóan a világon mindenhol a legnagyobb költségvetéssel az állami/nemzeti együttesek gazdálkodnak, ezek a kultúrák zászlóshajói. Ezáltal a felelősségük is fokozott, jóval fajsúlyosabb egy olykor többezer férőhelyes…
Határozott koncepció mentén rajzolta fel első évadját Peter Theiler intendáns, amikor bemutatkozó előadásul Schönberg Mózes és Áronját választotta, a szezont pedig a Drezdában közel 90 éve nem játszott Hugenották premierjével zárta. A francia nagyoperák közel száz éves uralma lassan a végéhez közeledett az 1920-as években, ám a náci kulturkampf sok évtizedre radírozta le a műveket az operatérképről. Pedig a mai szemmel már világosan látszik, hogy Meyerbeer alkotásai megkerülhetetlen darabjai a műfaj történetének. A komponista felismerte kora német, olasz és francia operáinak erényeit és Eugène Scribe librettista hathatós segítségével mindezek ötvözetéből újat tudott kotyvasztani. Műveiből sokat tanultak a 19. század komponistái…