Szerző: Caruso

Nem lehet elégszer idézni Osváth Júliát, aki talán utolsó riportjában valahogy így fogalmazott: „Egy énekesnő kétszer hal meg. Először akkor, amikor visszavonul.” A gondolat fokozattan igaz a nemrég elhunyt Ercse Margitra. Létezik egy énekestípus, aki röghöz kötött, nem vonzza a nagyvilág, képtelen a megszokott birodalmán kívül létezni. Ercse Margit ilyen volt. Miközben kortársai már nyugatra is jártak, sőt gyakran kint is maradtak a lassan nyíló határok túloldalán, ő néhány vendégszereplés után rendre visszatalált az Operaház művészbüféjébe. Vérbeli pesti színházi emberként ez volt az igazi otthona. Némi pécsi kitérővel 1968-ban lett az Operaház ösztöndíjasa, egy évvel később rendes tagja, hogy azután…

Egy operaházban mindigis szükség volt statisztákra, hogy az egykor csekély számú énekkari tömeget dúsítsák. Ez Pesten sem volt másképp. Az Operaházban vélhetően csak az 1950-es évektől kerülhettek rendes állásba a segédszereplők. Az ezt megelőző időkben diákok, kikopott színészek és ki tudja még miféle emberek alakították esténként pár fillérért a népséget-katonaságot az ország első színházának színpadán. Egyikükről szól az alábbi 1891-es történet: Az idei operai szezon egy érdekes színlapi gixerrel indult meg: a tegnap kiragasztott színlapokon Szent Erzsébet legendájának előadása 1981. szeptember 15-ikére volt hirdetve. Minthogy a mai dátum és a színlapon jelzett között nettó kilencven évnek időköze esik, s minthogy…

Veres Sándor szomorú története nyilvánvalóan nem volt egyedi a századforduló színházi életében. A közönség szezononként tucatnyi új nevet tanult meg – és feledett el hasonlóan gyorsan. A művésznek pedig a tapsot már akkoris legalább olyan nehéz volt feldolgozni, mint az azt követő csendet. Veresnek mindkettőből kijutott. Mint írta: „A színész sorsa hasonlít a panorámai képhez. Ha nagyító üvegen át nézi az ember: gyönyörű tájék mosolyog elénk, míg ha hátul kerülünk és üveg nélkül látjuk: ütött-kopott képet találunk.” Történetét az teszi egyedibbé, hogy pályája végén, mindössze 50 évesen tollat ragadott és papírra vetette visszaemlékezéseit, mely a fájdalmas Tépett babérlevelek címmel jelent…

Nem kizárt, hogy izgalmas fordulóponthoz érkezett a világot két éve foglalkoztató (sokak – és főleg férfiak – szerint rég unalomba fulladt) #MeToo-mozgalom most, hogy a minap egy olyan köztiszteletben álló operai nagyvad került a felhergelt közvélemény kereszttüzébe, mint a (hivatalosan) 78 éves Plácido Domingo. Nagyobb bomba nem is robbanhatott volna a nyár közepén, amikor a művészen kívül mindenki a strandon heverészik. „If I rest, I rust”, azaz „Ha pihenek, rozsdásodtam” – hirdeti szellemesen a tenor-bariton-karmester-stb. a Rolex által támogatott honlapján, mely szerint csak augusztus utolsó napjaiban még három koncert vár rá Salzburgban és Szegeden. Az alföldi város kíváncsi lakói bizonyára…

1890 májusának első napjaiban a Pesti Hírlap olyan, a maga korában igen pikáns cikkel örvendeztette meg olvasóit, mintha már kitört volna az operaházi uborkaszezon. A vitriolos tollú „Marquis de R” pontosan olyan kabaréfigurának ábrázolja beniczei és micsinyei Beniczky Ferenc valóságos belső titkos tanácsost, császári és királyi kamarást, főrendiházi tagot – de legfőképp a Magyar Királyi Operaház intendánsát és szegény zenei ügyeken kívül teljesen bizonytalanul mozgó ifjú Gustav Mahlert, mint amilyenek a valóságban lehettek. S hogy mi volt a szörnyű probléma amit a direktor uraknak meg kellett volna oldani? A balerinák dúsan burjánzó hónaljszőrzetének kérdése. „Az operaházi hábituék-re „kínos meglepetés” vár.…

Bregenz alig 30.000 fős kisváros Ausztria nyugati csücskében, a német határ mellett. Ám csak a turista paradicsom opera fesztiválja nyaranta mintegy 150.000 látogatót vonz a Boden-tó partjára. Bár a Bregenzi Fesztivál története 1946-ra nyúlik vissza, valódi szárba szökkenése David Pountney irányítása alatt (2003-2014) történt, amikoris látványosabbnál látványosabb előadások készültek az esténként 7.000 nézőt váró különleges atmoszférájú víziszínpadra. A hatalmas díszletek miatt nyaranta egyetlen darabot játszanak, hagyományosan minden produkció két évig marad műsoron. A Fesztivál vezetését 2015-ben a Grazi Opera remek intendánsa, Elisabeth Sobotka vette át, aki elődje nyomdokain halad. A „fő attrakció mellett” – mely rendre az operamagazinok címlapjára kerül…

A német kulturális élet egyik visszatérő fénypontja az 1875 óta megrendezésre kerülő Müncheni Operafesztivál. Amikor más színházak lassan bezárnak, a megingathatatlanul világszínvonalon működő Bayerische Staatsoper nemcsak premiereket tart egészen július végéig, hanem az évad korábbi bemutatóit is felfrissíti néhány előadás kedvéért, a kiválasztott repertoárdarabokat pedig világsztárokkal veszi elő. Nem csoda, hogy ilyenkor a világ tehetősebb opera-rajongói Salzburg és Bayreuth előtt München felé veszik az irányt. Ha nem is volt különösebben jelentős jubileum Puccini születésének 160. évfordulója, arra épp elég, hogy a szerző olyan ritkábban játszott művét, mint A Nyugat lányát több dalszínház műsorára tűzze. Mintha a szakma és a közönség…

Nehéz szürrealistább haláltusát elképzelni, mint amikor 1918. november 9-én Halál Guillaume-ra! – kiáltással vonultak a tüntetők Apollinaire ablaka alatt. Párizs népe természetesen nem a nagy költő, hanem II. Vilmos lemondása miatt ment az utcára. Apollinaire 1914-ben önkéntesként vonult be, de másfél évvel később olyan súlyos sebet kap, hogy többet nem jut ki a frontra. Koponyasérülése ellenére a hátralévő éveiben tovább dolgozik. Miközben tombol az I. világháború a költő a Tiresias keblei című szürrealista darabján munkálkodik, melyet 1917 nyarán nagy sikerrel be is mutatnak. Miközben ezrek halnak a harcmezőn, Párizs a melleit levegőbe engedő férfiként továbbélő feleségen kacag. A történetnek persze…

Talán soha nem volt olyan távol egymástól a beláthatatlanul sokszínűvé terebélyesedett táncművészet és a nagyszínházak törzsközönsége, mint napjainkban. Valamikor az 1980-as években kezdhették elveszteni a fonalat az átlagnézők, ekkoriban váltak számukra egyre nehezebben dekódolhatóvá a táncelőadások. Budapesten ez a folyamat sokkal később kezdődött, William Forsythe akkor 17 éves(!) In the Middle, Somewhat Elevated (a magyar plakátokon: Középre, kissé megemelve) című kortárs remeke volt az első olyan darab, melyről 2000-ben fürtökben távoztak az értetlen-felháborodott bérlők. Nyilvánvalóan a világon mindenhol a legnagyobb költségvetéssel az állami/nemzeti együttesek gazdálkodnak, ezek a kultúrák zászlóshajói. Ezáltal a felelősségük is fokozott, jóval fajsúlyosabb egy olykor többezer férőhelyes…

Határozott koncepció mentén rajzolta fel első évadját Peter Theiler intendáns, amikor bemutatkozó előadásul Schönberg Mózes és Áronját választotta, a szezont pedig a Drezdában közel 90 éve nem játszott Hugenották premierjével zárta. A francia nagyoperák közel száz éves uralma lassan a végéhez közeledett az 1920-as években, ám a náci kulturkampf sok évtizedre radírozta le a műveket az operatérképről. Pedig a mai szemmel már világosan látszik, hogy Meyerbeer alkotásai megkerülhetetlen darabjai a műfaj történetének. A komponista felismerte kora német, olasz és francia operáinak erényeit és Eugène Scribe librettista hathatós segítségével mindezek ötvözetéből újat tudott kotyvasztani. Műveiből sokat tanultak a 19. század komponistái…