Szerző: Gulyás Gábor / Art Capital

Álmodni jó. Újraalkotni a világ valamely szeletét, túlzásokkal, szabálytalanul, néha valószerűtlenül. Kirándulni, a szó szoros értelmében, egy másik világba. A művészet élvezete is hasonló élmény: a műalkotás bevezet, behúz egy másik világba, amelyről bár tudom, hogy nem „valóságos”, mégis képes vagyok létezni benne. Előfordulhat, hogy túl erős a hatás, túl „sok” az álomból, ilyenkor az ember nem tudja eldönteni, hogy ébren van vagy sem – mint Calderón remekműve, Az élet álom főhőse, Segismundo, aki hol rabnak, hol királynak képzeli magát. Jónéhány évvel ezelőtt a Katona József Színház előadásában, a Kamrában Keresztes Tamás által alakított ifjú egyre ingerültebben reagált erre a…

Tovább

Nem tudni pontosan, mikor lett szürrealista – talán a rettentő hosszú gyalogúton, amikor a szovjet érdekövezetbe került Magyarországról kivándorolt Párizsba az akkor még csak huszonéves Reigl Judit. Miért indult el, az életét kockáztatva? A szabadság miatt. A háború végén mesterének, Szőnyi Istvánnak köszönhetően római ösztöndíjasként megtapasztalhatta, mennyire felszabadító a művészetben a szabadság megélése, s miután hazatért, nem tudott mit kezdeni azzal a kommunista ideológiával terhelt felszabadítással, amelyre a „dicsőséges Vörös Hadsereggel” együtt (vissza)érkező moszkovita politikusok proletárdiktatúrát építettek. Pedig jelentős állami megrendeléseket kapott, az új rendszer kulturális térfoglalását levezénylő Révai József nagy jövőt jósolt neki, amiben egyébként igaza is lett –…

Tovább

Nem hiszem, hogy akad még egy olyan létező, amely annyi mindent jelképez, mint a fa. Az élet szimbóluma, a növekedésé, a megújulásé, a föld és ég közötti kapcsolaté. Csontváry többezer éves, megtépett magányos cédrusa a magyar nemzet jelképe; a nemzedékek történetét családfákon szemléltetjük. Szenteste karácsonyfát ülünk körbe, a szerelmesek tavasszal májusfát állítanak, a francia forradalom idején (s azóta is sokszor) szabadságfákat ültettek. Az ember által létrehozott kert alapeleme a fa, amelynek hűs árnyat adó lombjai alatt jól esik megpihenni. Ne bántsátok a lombokat – Susogta George Sand a halál előtt. Nem értették meg, én megértem őt. Ne bántsátok a lombokat,…

Tovább