Szerző: Hruska Emese

Zenepszichológia blogunk, a PerfActionist első részében Ácsné Szily Évával beszélgettünk, aki alighanem az ország egyik legjobb hegedűtanára. Többek között arról mesélt, hogy már pályája kezdetén is maximalista volt, és előfordulhat, hogy éppen ez gátolta őt abban, hogy úgy érezze, valóban sikeres. Egy azonban biztos, kíváncsiságának és kitartásának köszönhetően megtanult a szakmáról mindent, amit csak lehetett. A budapesti Tóth Aladár Zeneiskola hegedű-, illetve a Zeneakadémia módszertan- és gyakorlatvezető tanárának pozitivitása, a megoldásfókuszú hozzáállása igényes, de boldogságorientált szemléletre utal. https://www.youtube.com/watch?v=65gsRJCNOKg&feature=emb_title Számára a tökéletes azt is jelenti, hogy adott időben a körülményekhez képest a lehető legjobbat válassza. Élete során többször volt szükség erre,…

Tovább

A PerfActionist podcast olyan szakemberek tudását igyekszik közvetíteni, amely támogatja a zenei előadóművészetben alkalmazott módszerek és képességek fejlesztését, illetve segítséget nyújt az önfejlesztésben és a nehézségekkel való megküzdésben is. A sorozatban a zenei vonal mellett a szakmájukban sikeres személyiségekkel is készítek beszélgetéseket, hogy belelássunk, ők miként élik meg saját perfekcionizmusukat, miközben kimagasló eredményeket értek el, illetve megértsük, hogyan képesek megtartani az egyensúlyt a hatékonyság és a tökéletesség között. A versenyzés szubjektivitása Így került a választás Dr. Lénárt Ágotára, akinek szakmai pályafutása egyszerre bámulatos és meglehetősen motiváló. Ágota a magyar olimpiai csapat vezető sportpszichológusa, ahol egyéni és csapatversenyekre élsportolók és olimpikonok mentális felkészítését végzi, de segítségét rendszeresen szólista zeneművészek is igénybe veszik. https://www.youtube.com/watch?v=g_ah4_CvDHY&t=444s&ab_channel=PerfActionist Dr. Lénárt Ágotával a beszélgetés első részében a magas teljesítményhez való hozzáállásáról beszélgettünk.…

Tovább