Szerző: Kempf Márta

A Magyar Állami Népi Együttes ismét tágítja horizontját. Ezúttal nem csupán mozdulati és vokális készségeit domborítja ki a társulatnak, hanem egy merész döntést hozva komoly prózai kihívások elé állítja tagjait. Hogy ez az ötlet miként merült fel, honnan gyökerezik és hova fut ki, arra az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekesmadárhoz című előadás két alkotója, Kutszegi Csaba és Mihályi Gábor ad némi rálátást. – Mikor és hol, egyáltalán mi módon kapcsolódott össze Kutszegi Csaba és a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) egymással? Kutszegi Csaba: Nézője vagyok a MÁNE műsorainak már nagyon régóta. Nem rendszeresen, de nyomon követtem az együttest…

Pár alkalommal a kerengőn sétálva már sokat tanulhattam Kelemen Lászlótól, aki korábbi filozófusokhoz kapcsolódva él a meglátással, hogy séta közben könnyebben jönnek a gondolatok. Most mégis közelgő koncertje kapcsán egy kicsit leültünk, elidőztünk a gyerekkor felett, a népzene és a dúdolás mellett.  – Egy korábbi interjú során említetted, mennyire fontos az éneklés, és hogy azt tapasztalod, manapság nincs nótája az embereknek. Mi a te nótád? – Nekem hál’ Istennek sok van. Ezt pontosabban úgy fogalmaznám meg, hogy az emberek elszoktak attól, hogy belül dúdoljanak. Nem csak arról van szó, hogy nem énekelnek kifele, nem mutatják meg, nem vállalják föl, hanem…