Szerző: Kerekes György-Pallai Péter

„A világzene a világ különböző részein élő etnikai közösségek komponált muzsikája, amely az adott etnikum által használt szokásokra, tradíciókra építve alakul. Az amerikai popzene is egyfajta világzene, hiszen ott van a világ minden táján, és mindenki hallgatja, függetlenül attól, hogy tetszik-e neki vagy sem” – fogalmazott Jan Garbarek. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Nem kétséges, hogy a jazz világzene, hiszen az európai és az afrikai együttes hatások keverékéből jött létre az Egyesült Államokban, majd lett ismert az egész világon, így elfogadható Garbareknek az a megállapítása, hogy a jazz amerikai popzene, amely…

Tovább

A fúziós korszak egyik legkiemelkedőbb tudású és sikerű együttesének muzsikusai is Davis „istállójából” kerültek ki. Így volt ez a Weather Report nevű együttessel is, amelyet 1971-ben a zongorista Joe Zawinul és a tenorszaxofonos Wayne Shorter együtt hozott létre. A két kiváló zenészhez csatlakozott a cseh származású tehetséges bőgős, Miroslav Vitouš és két dobos, Airto Moreira és Alphonse Mouzon. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A zenekar első lemeze 1971-ben jelent meg Weather Report címmel a CBS lemeztársaságnál. Stílusa szempontjából a lemez áttörést jelentett, még akkor is, ha zenei előzménye Davisnél már megtalálható volt.…

Tovább

Chick Corea korunk jazzmuzsikájának egyik meghatározó egyénisége, virtuóz zongorista, kiváló komponista, remek zenekarvezető, haladó szellemű művész. Mindig nyitott az újításra, miközben a jazz gyökereihez való ragaszkodása átsüt a zenéjén. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Armando Anthony Corea 1962-ben, 21 éves korában kötötte az első profi szerződését az akkor nagyon népszerű kubai születésű dobos, Mongo Santamaría zenekarával. Az együttes latin zenét játszott, és ez a momentum erős hatást gyakorolt a fiatal zongoristára. Santamaría muzsikája ekkor a pop és a jazz határán mozgott, helyenként soulosan hangzott, helyenként a tánczenéhez közelített, mindenesetre könnyed, vidám…

Tovább

Herbie Hancock, aki Miles Davis egyik legnagyobb felfedezettje volt, ma is az egyik legnagyobb jazz-zenésznek számít. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A 60-as években feltűnt és a 70-es években befutott jazzmuzsikusok egyik legsikeresebb képviselője, Herbie Hancock már 11 éves korában a Chicagói Szimfonikusokkal játszott Mozartot egy koncerten. Gimnáziumi és egyetemi évei alatt több zenekarban is játszott, és ha ezek nem is voltak mindig igazi profi bandák, Hancock amellett, hogy némi pénzt kapott a muzsikálásért, igen sokat tanult. Biztonságot szerzett a sztenderdekben, és elsajátította a zenekari együttműködés technikáját. 1961-ben New Yorkba ment,…

Tovább

James Brown a kezdeti rockkorszak egyik kiemelkedő egyénisége volt, aki karrierje során a rockzenétől a funkyig jutott el, és annak meghatározó muzsikus személyisége lett.  A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Fiatalkora nem volt problémamentes, többek között fegyveres rablásért börtönbe is került, de – ahogy mondani szokás – James Brownt nem ezért szeretjük. Zenei pályáját gospelkórusokban kezdte, de az egyik kórus vezetője, Bobby Byrd Brown a rhythm and blues világára terelte a figyelmét. Ekkor ismerte meg Ray Charles, Little Richard és a jazzes, ős rock and rollos szaxofonos Louis Jordan muzsikáját, amelyek meghatározták további…

Tovább

Miles Davis kapta a Prince of Darkness nevet, a jazz egyik legnagyobb újító személyisége, aki összegyűjtötte mindazt, ami a jazzben azelőtt történt, és ismét – immár a cool, a modális jazz és más sikeres kísérletek után – úttörő feladatra vállalkozott, új stílust dolgozott ki és indított el a fejlődés útján. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Davis a hatvanas évek elején nem kötelezte el magát az avantgárd jazz mellett, hanem új utakat keresett. Érzékenységének köszönhetően az évtized végén elsöprő lendülettel előretörő rockhullám felé nyitott. A változás első lépéseként elkészített albumának zenei anyagát…

Tovább

A 60-as évek végén és a 70-es évek elején válságos időket élt a jazz. A mainstream zenészek rettenetes időszakként emlékeznek erre a korszakra. A jazzklubok kiürültek, a kollégiumokban nem szerveztek jazzkoncerteket, a lemezkiadók a csökkenő lemezeladások és azzal járó bevételcsökkenés miatt jazzmuzsikusokkal jóval kevesebb lemezt készítettek. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Mivel nem alakult ki egy egyetemesnek mondható stílus (mint volt például a szving vagy a bebop), a lemezkiadók egyéni ízléseket próbálták kiszolgálni a zenékkel, ennek hatására nem alakult ki (egyelőre) egy meghatározott irányvonal, egyszerre sokfajta muzsikával próbálták kielégíteni a sokféle…

Tovább

1967-ben alakult meg az Egyesült Államokban az első igazán jazzes hangzású rockegyüttes, a Blood, Sweat and Tears. Nevüket egy Churchill-beszédből vették, amelyben ez a mondat hangzott el: „nem ígérhetek mást önöknek, mint vért, verítéket és könnyeket”. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A zenekar (rövidítve BS & T) alapvetően rockzenét játszott, de sok jazzes elemet épített be a muzsikájába. A felállás is jazzes volt, a kilenctagú együttesben a négytagú ritmusszekció mellett négy fúvós zenész játszott. Számaikban gyakran jelent meg az improvizáció, bár ezek nem voltak olyan komplexek, mint a hagyományos jazzben. Harmóniarendszerük…

Tovább

Az 50-es évek rock and roll sztárjainak zenéje kifáradt, már nem volt képes a megújulásra, pedig a felnövekvő új generáció más zenét akart. Az újonnan alakuló rockegyüttesek más utat jártak, mint elődeik, ugyanakkor más módon közelítettek a jazz felé, mint angol kollégáik, és főleg azért, mert más gyökerektől indultak. Amerikában a jazznek sokkal mélyebb tradíciói voltak, és ezekből a hagyományokból többféle elágazás indult korábban a rock irányába. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Sokak szerint Jimi Hendrix volt minden idők legjobb rockgitárosa, aki – ha eltekintünk az általa alkalmazott speciális hanghatásoktól és torzításoktól…

Tovább

A jazz a 60-as években addig nem tapasztalt változáson ment át. Az amerikai rockzenében az ötvenes évek sztárjainak többsége nem volt képes megújulni, zenéjük kifáradt, eközben  Angliában sorra jelentek meg a fiatalokból álló rockzenekarok. A zene a megújulása szinte egyszerre kezdődött a két zenei helyszínen, az addigra rocknagyhatalommá vált Angliában és a jazz őshazájában, az Amerikai Egyesült Államokban. https://papageno.hu/featured/2017/11/valoban-meghalt-a-jazz-a-hatvanas-evekben/ Míg a jazzmuzsikusok úgy érezték, hogy a kor által jobban elfogadott rock felé kell nyitniuk, beépítve a zenekarokba az elektronika vívmányaként használt elektromos hangszereket, ugyanakkor a rockzenészek a zeneileg igényesebb jazz irányában haladva kísérleteztek. Így jött létre egy érdekes zenei házasság: a jazz…

Tovább