Szerző: Kóczán András

Az Ifjú Szivek Táncszínház (Pozsony) 2021. október 20-án, az online térben KÉJ címen (Kötelező Érvényű Javaslat) mutatta be legújabb darabját, amely november végéig minden szerdán 20 órától látható a navstevnik.online felületén. Az alkotók megújították a társulat hangvételét, a KÉJ-t akár a néptáncegyüttesek szatírájának is tekinthetjük. Köbölszalók egy nem létező település. Ahogy nem létezik Kisperhely sem. Zalaba Péter sem létező személy, bár a Zalaba települést az egykori Hont vármegyében a legutóbbi szlovákiai népszámlálás adatai szerint 177-en lakják. Sem Podhorszky Aranka, a köbölszalóki kultúrház igazgatónője. A Kislugas Táncegyüttes sem létezik, már csak azért sem, mert nem alapíthattak táncegyüttest 1923-ban, jó pár évvel a Gyöngyösbokréta-mozgalom elindulása…

Tovább

A 75 éves Avignoni Fesztiválnak a Pozsonyban működő Ifjú Szívek Táncszínház az egyetlen magyar résztvevője, Hégli Dusan pedig megtalálta, hogy miképpen lehet színházat csinálni a néptánc jelenlétével. A Bartók/Hégli/Parti Nagy: Allegro Molto Barbaro című darabot húsz alkalommal adták elő július 7-29. között a Pápai Palotától pár utcára lévő Golovine Színházban. „Realista vagyok” – mondja Hégli Dusan Avignon egyik kávézójának teraszán, amikor arról beszélgetünk, hogy az Allegro Molto Barbaróban megrajzolt hatalomgyakorlás nem pesszimista-e. Harmadszor szerepel az Ifjú Szívek az Avignoni Fesztivál off-programjában. A kávéházi székről rálátok a provanszál gótika egyik remekére, Szent Péter-bazilikára. Megnyugtató látvány. „A járvány miatt sokkal kevesebben vannak…

Tovább