Szerző: Kovács Krisztina

Herman Levente legújabb műveiből rendez kiállítást a Várfok Galéria Magánélet címmel. Az 1976-ban Marosvásárhelyen született művész most bemutatásra kerülő festményeit 25 évnyi budapesti lét után a szülőföldjére való visszatérés ihlette. A kiállítási anyag kezdeti vonalát az ember nélküli végtelen mezők adják. Családi kirándulások egykori helyszínei a nézőben kettős érzetet keltenek, expresszív festésmódjuk által jelenvalókká válnak, ugyanakkor ködbe burkolt látványuk megfoghatatlanná és elvonttá távolítja őket. A tájak természeti formái közé fokozatosan beszűrődnek a Ceaușescu-éra erőltetett iparosításának betontömbjei, lakótelepei, rozsdásodó vasszerkezetei. Majd a képeken emberalakok is megjelennek, maga a művész és hozzá közel álló személyek. A Herman Leventétől szokatlanul élénk színek tovább…

Tovább

A Várfok Galéria Más tájak jönnek című csoportos kiállításának egyik kiemelt fontosságú műve Rozsda Endre 1959-ben Párizsban festett lírai alkotása, mely kiváló festői kvalitásain túl rendkívüli történettel is bír. Rozsda Endre 1957-ben végleg elhagyta Magyarországot, és Párizsban telepedett le. Nem sokkal a Párizsba való érkezése után megismerte Simone Collinet-t, André Breton első feleségét, akinek galériájában, a Galerie Furstenbergben még ugyanabban az évben megnyílt első kiállítása. Így került közeli kapcsolatba André Bretonnal és a szürrealisták zárt köreivel, melyek az életmű fejlődési ívében és nemzetközi elismertségében meghatározó momentumok. 1959-ben festette meg az említett képet, és mint az nemrégiben kiderült, a nemesi származású…

Tovább

A Várfok Galéria a „Más tájak jönnek” című csoportos kiállítással folytatja idei évi programját. „Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend – egy szálló porszem el nem hibbant. Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj – egy nap süt idebent.” József Attila: Eszmélet (részlet) A „Rendkívüli művek, rendkívüli időkben” és „A Legek” után ez a Galéria harmadik olyan kiállítása, mely az aktuális vírushelyzet szülötte. Továbbá visszautal a 2014-es „Vándorlás belső tájakon” című, a Várfok Galéria szabadtéri felületén megrendezett kiállításra, azt…

Tovább

A Várfok Galéria egy éve indította el, a koronavírus első hulláma alatt a Papageno online magazinnal közös, Rendkívüli művek, rendkívüli időkben című sorozatát azzal a céllal, hogy bekapcsolja a kortárs művészetet a klasszikus művészet folyamába, visszhangozza a Várfok Galéria „Egykor az antik is kortárs volt” jelmondatát, és szabad asszociációkra, gondolatokra ébressze az olvasókat. Ezekből az írásokból nyílt meg tavaly júniusban az azonos című, nagyszabású csoportos kiállítás a Várfok Galériában. Nagy örömmel osztjuk meg most Önökkel a tárlatról készült virtuális túrát, és az évforduló alkalmából egy Rendkívüli-cikkel is szeretnénk Önöknek kedveskedni. A virtuális túra ide kattintva érhető el. Rendkívüli művek, rendkívüli…

Tovább

„Estély a vörös kertben” címmel nyílt meg aatoth franyo legújabb egyéni kiállítása a Hegyvidék Galériában a Cziffra Fesztivál részeként. aatoth franyo 1978-ban Victor Vasarely révén jutott ki Párizsba és első egyéni franciaországi kiállításának megvalósulását a világhírű zongorista Cziffra György segítette. Cziffra elismert művészként sem feledkezett el arról, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a fiatal pályakezdő művészeknek. Senlisban megvásárolta a Saint-Frambourg kápolnát és létrehozta alapítványát (Fondation Cziffra), amelyen keresztül támogatta őket szakmai fejlődésükben, kiállításokat szervezett számukra. A mostani, Hegyvidék Galériában megrendezett kiállításon, mely egyelőre csak virtuálisan látogatható, ennek az 1984-es tárlatnak a franyo által készített meghívója is helyet kapott. A Hegyvidék…

Tovább

Nemes Anna (1989) a hazai kortárs képzőművészeti színtér egyik sokoldalú, kiemelkedő fiatal tehetsége. Jellegzetes technikájával, az ecsetvonások nélkül cseppentéssel megalkotott oldott akril festményei újabban, a „fekete korszakában” olaj és tus technikákkal gazdagodnak, melyeket hamarosan a Várfok Galériában nyíló kiállításán láthat majd a közönség. Festészeti munkássága mellett filmezéssel is foglalkozik, testépítő nőkről készülőben lévő dokumentum- és nagyjátékfilmjét már most nagy érdeklődés övezi. Nemes Annával egy napsütéses téli napon a Jurányi Inkubátorházban lévő műtermében beszélgettünk. – Először is beszéljünk arról, hogy vagy. Az elmúlt hónapokban folyamatosan az első nagyjátékfilmeden, a Csuja Lászlóval közösen rendezett Jámbor szörnyetegen dolgoztál, közben a dokumentumfilmed utolsó simításait…

Tovább

A Várfok Galéria mint az egyik első hazai kortárs galéria 2020. november 30-án ünnepli fennállásának 30 éves jubileumát. A Galéria 30 éves történelme, folyamatos fejlődése és mai napig tartó kontinuitása, számos non-profit projektje, konstans jelenléte és értékátörökítésre törekvő szellemisége egyedülálló a hazai színtér tekintetében.  A Legek című nagyszabású kiállítás a galéria állandó művészkörének alkotásaiból mutat be egy sokszínű, játékos válogatást. A legkisebb és a legnagyobb kép, a legtöbbet publikált, a legújabb alkotás, a legrészletgazdagabb, a legtovább készült, a legvörösebb, a legértékesebb… egyszóval a Legek lesznek láthatóak a Várfok Galéria kivételes, több mint 1800 művet felvonultató raktárából válogatva.  Kiállításra kerül többek…

Tovább

Gaál Kata (1984, Budapest) 2017-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán, tavaly nyílt első kiállítása a Várfok Project Roomban és 2020-ban hivatalosan is csatlakozott a Várfok Galéria állandó művészköréhez, mint annak legújabb és egyik legfiatalabb tagja. Bár művészi karrierje viszonylag későn kezdődött, néhány év alatt egyedi stílusával és markáns képi világával a hazai kortárs művészeti színtér ismert szereplőjévé vált, gyűjtők keresik műveit és már készül a jövő évi nagy Várfok Galériás bemutatkozására. Katával művészi pályájáról, sajátos technikájáról és teveiről beszélgettünk. – Vágjunk egyből a közepébe. Aki egyszer találkozik egy Gaál Kata képpel, utána már bárhol is lássa bármelyik alkotásodat, egyből…

Tovább

Keserü Károly (1962 Budapest) művészete színes pöttyök kavalkádja, cérnaszálak mátrixa és grafit vonalak végtelen hálózata, ahol a szerkesztett rend és a spontaneitás mesteri vegyületben forr össze. Ez az öröm festészete. Keserü úgy hoz létre egy borzasztóan izgalmas struktúrát az akkurátusan felvitt, tökéletes kerekded pontokkal (egy képen akár több ezerrel) és a töménytelen, mindent elborító vonalmennyiséggel, hogy a végeredmény egy spontánnak ható, játékos, érzéki felület. Rabul ejti a szemet a formák hol sűrűsödő, hol teret engedő halmaza. A néző önkéntelenül megpróbálja őket figurális alakzatokba rendezni, de Keserü művészetének nincsenek ilyen indíttatásai, amit megláthatunk a művekben, az maga a zene. Zeneiség árad…

Tovább

A Várfok Galéria két művészének, az osztrák Martin C. Herbstnek és a marosvásárhelyi születésű Herman Leventének közös kiállítása nyílt a budapesti Osztrák Kulturális Fórumban. Két külön alkotói világ és eltérő attitűd, ami közös bennük a bravúros festői tudás, a lírai ecsetkezelés és a klasszikus festészeti hagyományokból kiinduló, friss és jelenvaló ábrázolásmód. Két nagy múltú műfaj, a portré- és a tájképfestészet találkozásának lehetünk tanúi a Frikció című tárlaton, melynek kurátora Kosinsky Richárd művészettörténész. Martin C. Herbst munkásságát a különböző metálfelületeken mesteri módon megfestett arcképek határozzák meg. A portrék hűvös távolságtartása, hipnotikus szépsége és optikai játéka a 16. századi manierista portréfestészetet idézik.…

Tovább