Szerző: Mandel Róbert

A szentpétervári fizikus és gordonkaművész, Lev Szergejevics Tyermen (1896–1993) 1920-ban olyan elektronikus instrumentumot épített, amelyen mint egy karmester, annak megérintése nélkül játszhatott. Kezeivel a dobozból kiálló antennákhoz közelítve vagy távolodva – az elektromágneses erőtér befolyásolásával –, a szerkezetbe épített elektroncsöves heterodin oszcillátorok keltette rezgések frekvenciáját változtatta.  Jobb kezével a hangmagasságot, míg bal kezével a hangerőt szabályozta. Nehéz volt a levegőben pontosan megtalálni a megfelelő hangokat, ezért, hogy az antennákhoz viszonyított testhelyzetét megőrizze, feltűnően merev, robotszerű mozdulatokkal játszott. A nyilvánosság előtt 1921-ben, Moszkvában mutatta be a Termenvoxot, amelyről Lenin is tudomást szerzett. Az orosz tudóst először az elektromosság népszerűsítése céljából hosszú…

Tovább

Az elektrofónia történetében többször is előfordult, hogy egy-egy különleges zeneszerszámot nem tudósok és villamosmérnökök, hanem képzőművészek találtak fel. Az olasz futurista Luigi Russolo (1885–1947) volt az első ismert festőművész, aki hangszereket is készített. A tölcséres hangvetőkkel felszerelt, paralellepipedon formájú dobozokból álló hangszercsalád tagjait Intonarumorinak nevezte el. Az ipari és városi zajokat, a sistergést, zúgást és robbanásokat akusztikus módon imitáló Russolo-phone – bár szerkezetének bizonyos alkatrészeit villanymotor mozgatta – nem számított elektrofonnak, de az 1913-ban óriási sikerrel bemutatott instrumentum elsőként hívta fel a figyelmet az embert körülvevő hangok újraértelmezésének szükségességére. Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben. Az elektrotechnikai…

Tovább

A rádiózás atyjának is nevezett amerikai tudós, Lee de Forest (1873–1961) korszakalkotó találmánya, a háromelektródás elektroncső nemcsak a rádiódetektorok és a későbbi televíziókészülékek alapvető alkatrésze volt, de forradalmian új utakat nyitott az elektrofon hangszerek fejlődésében is. Az amerikai tudós egy 1906-ban bejelentett, majd 1907. január 15-én bejegyzett szabadalmában írta le részletesen az audion elektroncső működésének elvét. A katód és az anód közé helyezett rácsra kapcsolt feszültséggel az átfolyó anódáramot tetszés szerint tudta szabályozni, így találmánya alkalmas volt az elektromágneses rezgések, sőt az antennák által felfogott rádióhullámok erősítésére is. 1909-ben az amerikai hadsereg számára készített vezeték nélküli rádiótelefont, majd egy manhattani…

Tovább

Thaddeus Cahill (1867–1934) olyan hangszerről álmodozott, amelynek hangját egy áramfejlesztő központból távíróvezetékeken, akár több száz kilométer távolságra is közvetlenül a hallgatókhoz juttathatja el. Az 1889-től rendszeressé váló telefonkoncertek hangminősége a szénmikrofonok recsegő hangja miatt még nagyon gyenge volt, ezért Cahill elhatározta, hogy új instrumentumával olyan tökéletes hangminőséget állít elő, amely nemcsak technikailag felel meg az elvárásoknak, de a hagyományos hangszerek összes hibáját is feledtetni fogja. Tizenkét éven át kísérletezett, hogy ne csak egy minden tekintetben hibátlan zeneszerszámot építsen, hanem a művész a zongorához vagy a hegedűhöz hasonlóan érzelmeit is kifejezhesse az instrumentum által, sőt hangzásában felülmúlja a templomi orgonák lehetőségeit…

Tovább

Samuel F. B. Morse 1840. június 20-án American Electromagnetic Telegraph néven bejegyeztette az elektromágneses távírókészüléket, majd 1843-ban megkezdte a hálózat kiépítését. Boston, Baltimore, Washington és New York után a fontosabb európai nagyvárosokat is bekábeleztette, így 1848. március 13-án a bécsi forradalom hírét Pozsonyba távírón továbbíthatták. Morse indítványára, több sikertelen kísérlet után 1868-ban Cyrus W. Field irányításával a tengerfenéken átvezetett Atlantic kábellel végre összekötötték Amerikát Európával, majd több millió kilométer hosszúságú kábellel egész Dél-Amerikát, sőt az óriási Indiát is behálózták. Történetem Elisha Gray muzsikáló villanytávírója, az Electroharmonic Telegraph kapcsán kanyarodhat vissza a zenéhez. Az amerikai feltaláló 1875. július 27-én védette le…

Tovább

Az elektrofon hangszerek történetét akár az ókori Thalész kísérleteinek felidézésével is kezdhetnénk, hiszen a megdörzsölt borostyánkő delejessége lehetett az egész elektromosság, így az elektrofónia alapja is. A dörzsöléssel keltett elektromosságról és az attractio electrica (elektromos vonzás) rejtelmeiről elsőként 1600-ban William Gilbert írt De Magnete című traktátusában. A legendás magdeburgi fizikus és polgármester, Otto von Guericke tengelyen forgó kénlabdához dörzsölt tenyerével már az 1660-as években képes volt elektromos töltést generálni, de találmánya inkább csak látványos bemutatókra volt alkalmas. A keletkezett energiát először a Pieter van Musschenbroek által 1746-ban feltalált Leidse fles (leideni palack) segítségével tudták úgy tárolni, hogy azzal már különféle…

Tovább

A gőz segítségével megszólaltatott fúvós hangszerek a legritkább hangkeltő eszközöknek számítottak. Joshua C. Stoddard 1832-ben feltalált steam trumpet-jét (gőztrombitát) kezdetben inkább a mozdonyok hangjelző készülékeként ismerték, de az általa 1855-ben szabadalmaztatott calliope-ot (gőzorgonát) már igazi hangszerként is használták. A behangolt sípokhoz nagy nyomású gőzt vezettek, és a sípok olyan hangosan süvítettek, hogy hangjukat akár több kilométernyire is igen jól hallhatták. A cserélhető szögeshengerrel, vagy a gépzongoráknál használt perforált papírtekercsekkel vezérelt szerkezet acélhuzalok segítségével nyitotta és zárta a szelepeket, így a főként szabadtéri attrakció művészek nélkül is szórakoztathatta a nagyérdemű közönséget. Az American Steam Piano Company által megépített első instrumentumot hatalmas…

Tovább

A 19. századi komponisták és zenészek igényeinek a natúrtrombiták már nem feleltek meg, így a hangszerek kromatizálása és intonációjuk javítása céljából zeneszerszámaikra először csak hanglyukakat fúrtak, majd újabb és újabb billentyűket szereltek fel. A számos kísérlet közül talán Anton Weidinger 1792-ben bemutatott találmánya volt a legsikeresebb. Trombitájára a zeneeszköz többszörösen meghajlított csőkanyarulatán átívelő, legyezőszerűen elhelyezett csuklós billentyűket erősített, amelyek segítségével már a kromatikus hangsorokat is lejátszhatta. 1796-ban a 64 éves Joseph Haydn Esz-dúr Concerto per il Clarino című művét, majd Johann Nepomuk Hummel Concerto a Tromba Principale című E-dúr trombitaversenyét is billentyűs-trombitára komponálta. Hummel 1804-ben Haydn utódaként a kismartoni Esterházy-kastélyban…

Tovább

A citerafélék legfontosabb közös tulajdonsága az volt, hogy a húrozat végig a rezonánstetővel ellátott hangszertest felett húzódott. Európában − főként német, francia és különböző skandináv nyelvterületeken − Griffbrettzither, Scheitholt, epinette, hummel vagy langeleik néven már a 16. században jól ismerték. Michael Praetorius az 1620-ban publikált Syntagma Musicum című könyvében először ábrázolta tudományos igényességgel a pengetéssel, ritkán ütéssel megszólaltatható kordofont. A citerák családjában a fogólappal felszerelt hangszerek − köztük a magyar citerák − voltak közismertebbek, míg a fogólap nélküli Harfenzitherek (hárfaciterák) jóval ritkábban fordultak elő. A hüvelykujjra húzott fémpengetővel és ujjbegyekkel megszólaltatott, gyakran kétkórusos húrozattal készített Akkord-Zither-Harfékat (akkord citerahárfákat) legtöbbször 5-6…

Tovább

A legkorábbi európai hárfaábrázolások a 8. század végén faragott monifeithi pikt kőtáblán, és a 816–835 között megírt karoling zsoltároskönyv, az Utrecht Psalter pennával rajzolt ábrái között találhatóak. A szerelmet és a lovagi erényeket megéneklő középkori nemes dalnokok, a trubadúrok, trouvère-ek és a Minnesängerek még kisméretű, hordozható hárfákat használtak, de a gazdagon díszített itáliai és spanyol reneszánsz hangszereket többnyire már a földre támasztva, ülő testhelyzetben szólaltatták meg. A 17–18. századi barokk hárfákon versenyműveket és kamaradarabokat játszottak, míg kisebb együttesekben inkább kísérőhangszerként alkalmazták. A cseh–német–osztrák határ környékén élő böhmerwaldi hárfások és a hegedű–hárfa–bőgő összeállításban muzsikáló bajor és osztrák zenekarok a 17. század…

Tovább