Szerző: Novotny Anna

A klasszikus vizes operák csimborasszóját el is lövöm a hónap elején, ezzel is kitartásra buzdítva minden száraz novemberezőt. Wagner legfogyaszthatóbb operája (szinte hallom, ahogy felhorkannak a wagneriánusok), A bolygó hollandi lesz a mai tengeri történet. Ráadásul mindjárt 2 az 1-ben, mivel az operának két változata van, mondhatnánk, a rendezői és a produceri, azaz a jól és a rosszul végződő. A 17. századi legenda Wagner-féle feldolgozásának története dióhéjban a következő: a tengerparti városban éldegélő fiatal Senta szerelmesen epekedik az általa még sosem látott átok sújtotta hajóskapitány után, akit csak az igaz szerelem menthet meg az örök kárhozattól. Úgy alakulnak a dolgok…

Nagyjából így foglalhatnánk össze a francia zenei impresszionizmus (a vélemények megoszlanak, hogy létezik-e ilyen) nagymestere, Clause Debussy operáját, a Pelléas és Mélisande-ot. Ugyan egy egész szakdolgozatot szenteltem az operairodalom eme ékkövének, érdemesnek tartom mégis szerényen a Wikipédiát idézni: „A szerző művével újfajta utakat járt be a műfajban, ami annyira újszerű és egyedi volt, hogy nem is talált folytatásra.” Nos, talán nem véletlenül. A cselekmény, melyet részletesen nem ismertetnék, gyakorlatilag a Trisztán és Izolda történet feldolgozása, némileg kevésbé konkrétan, mint ahogyan Wagner tette. Nevezett Mélisande valahonnan elkerült valahova, ahova egy hajó vitte. Bizonyos Golaud előbbi valahol helyszínről tengerparti kastélyába viszi, és feleségül…

Borongós november helyett vizengős novemberünk első epizódja az operairodalom egyik legismertebb tündérmeséje, a kis hableány cseh feldolgozása Antonín Dvořák tollából. A szemfülesek már valószínűleg rájöttek, hogy a Ruszalkáról lesz szó. Az 1901-ben bemutatott (rém)meseopera ha lehet, még tragikusabb, mint az Andersen-verzó, pedig az sem egy fáklyásmenet. A Disney cukormáz nélkül ugyanis sokkal szomorúbb a vízi létből az emberi világba, a látásból ismert herceg szerelmére vágyó lány története. A boszorkány segítségével földi világba segített, de egyúttal némaságra kárhoztatott Ruszalkát hamar egy beszédesebb hercegnőre cseréli a kevéssel korábban még fülig szerelmes herceg, ezután pedig az összes szereplő átkozottan és boldogtalanul éli tovább…

Beköszöntött az ősz, jön a hideg, a sötét és a rossz idő, és mindennek a tetejébe még a száraz november is, azaz egy hónapnyi alkoholmegvonás. Szerencsére azonban fényt gyújt az éjszakában az immáron már hagyományosnak mondható OperAlkoholból MuzsikAlkoholba váltó blog, mely egy-egy szórakoztató bejegyzéssel teszi vidámabbá az absztinencia napjait. 2017-ben olyan operákról olvashattatok, melyekben nagy kalamajkát okoznak a szeszes italok, 2018-ban pedig alkoholkedvelő zeneszerzők kerültek a górcső alá. A harmadik évad egy kalandos fordulattal eltávolodik a szeszes italok felől, és ellenkező vizekre evez – egészen pontosan a vizekre evez. Tenger, folyó, óceán, könnyek, fulladás, szerelem, halál – tehát csak a…

A legendás operaénekes, az ünnepelt tenor, José Cura első ízben mutatta be fotóművészeti alkotásait Budapesten 2019-ben, az Art Market Budapest kiállításán. A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek első állandó vendégművészét exkluzív interjúban kérdeztük. – Énekel, vezényel, zenét szerez, rendez, tanít – és fényképez. Milyen művészként definiálná magát? – Egy neves magazin (Seen and Heard international – a szerk.) egyszer azt írta rólam: igazi polihisztor, valódi reneszánsz lélek. De ha engem kérdez, azt válaszolnám, hogy feleslegesen keresünk meghatározásokat egy olyan emberi tevékenységre, mint a művészet, hiszen éppen a definiálás áll legközelebb az elnyomáshoz. Századok keserű tapasztalatain keresztül megtanultuk, hogy ha a művészeket…

Annak ellenére, hogy azok az idők már jócskán elmúltak, amikor még kihalásos alapon lehetett bejutni a Wagner-szentélybe, a mai napig makacsul tartja magát a mítosz, hogy a német szerző Walhallájába csak a kiválasztottaknak, illetve megfizethetetlen áron lehetséges a bemenet. Bayreuth nézőterén helyet foglal egy úr, de a mellette lévő szék üresen marad. A férfitól megkérdezi a mögötte ülő néző: – Bocsásson meg, hogyhogy egyedül érkezett? – Tudja, hat éve vettük meg a jegyet, de a feleségem időközben meghalt. – És miért nem jött el valaki a családból? – Lehetetlen! Mindenki a temetésen van. Szó, ami szó, nem véletlenül alakult ki…

Remélem, a virtuális szesz némi vidámságot, érdekes információkat csempészett az absztinencia napjaiba, vagy egyszerűen csak szórakoztatott! Az idei száraz november lezárásaként egy népszerű zeneszerző életéből szemezgetek, következzék Georg Friedrich Händel. Händel (1685–1759) tehetségére már gyerekkorában felfigyeltek (amikor is a kis Georg Friederich apja tiltása ellenére klavikordot csempészett a padlásukra, hogy gyakorolhasson), és bár apja nem helyeselte zenei törekvéseit, végül a szász-weissenfelsi herceg támogatása segítségével a fiú mégis megkezdhette zenei tanulmányait. A komponista nem volt könnyű természet, lobbanékonysága sokszor bajba sodorta. 19 éves korában például egy apró-cseprő ügy miatt kardpárbajra hívta ki egy barátját, és csak annak köszönheti az utókor, hogy…

A blogon sokféle történetet olvashattunk arról, hogy milyen okok vezettek mértéktelen alkoholfogyasztáshoz, és ahogy az eddigiek, így a mai sztori sem lesz igazán szívderítő. Ismerkedjenek meg a brit zeneszerzővel, Patrick Hadleyvel! Patrick Hadley cambridge-i zeneszerzőt az első világháború alatt besorozták, így meg kellett szakítania tanulmányait. Másodtisztként szolgált a tüzérségnél, és szerencséjére a harcokban sokáig nem sérült meg. Sajnálatos módon a szerencsecsillaga éppen a háború legvége előtt áldozott le, az utolsó hetekben sebesült meg jobb lába. Megható történet egy, a Nagy Háborúban elesett katonáról, és egy, a Nagy Háborúról szóló lemezről: https://papageno.hu/intermezzo/2018/11/uj-eletre-kelt-egy-i-vilaghaborus-katona-altal-keszitett-hegedu/ Az egyébként viszonylag enyhe sérülés azonban rosszabbodott, és Hadley lábát…

Mint láthattuk, Csajkovszkij felett Damoklész kardjaként lebegett titkolni való magánélete, a száz éve született amerikai zeneszerző-karmester Leonard Bernstein (1918–1990) ennél egy fokkal szerencsésebb volt.  Bernsteint, vagy akár úgy is fogalmazhatnék, a „Bernstein jelenséget” nehéz néhány szóban leírni, így Fazekas Gergely remek cikkéből kölcsönöznék néhány gondolatot, aki remekül összefoglalja, hogy a mester „Elementáris karmester, fenomenális zongorista, virtuóz zeneszerző, vérprofi színházi ember, a klasszikus zene népszerűsítését új szintre emelő előadó, ellenállhatatlan tévészemélyiség, szenvedélyes férj, gyerekeiért rajongó s velük persze alig foglalkozó apa, homoszexuális szerető, az FBI által megfigyelt politikai aktivista… a sor hosszan folytatható” volt. A komolyzenét népszerűsítő tévéműsorain generációk nevelkedtek, koncertjein…

Az első igazán híres zongoravirtuóz, aki turnékörutakra járt, így kvázi Liszt szellemi elődje, emellett pedig népszerű zeneszerző, akinek kompozíciós technikája előremutatott a romantika korszakába: ismerjék meg a cseh Jan Ladislav Dusseket (1760-1812)! Bár az utókor némileg mostohán bánt vele (mindenki tegye a kezét a szívére: hallottak már erről a zeneszerzőről?), Dussek korának nagyra becsült alakja volt. Körbeturnézta Európát, és ő volt az első, aki úgy helyezkedett el a színpadon, hogy a közönség profilból lássa híresen szép arcát – és mint estéről-estére tapasztalhatjuk, ez a szokás a mai napig így is maradt. De nem csak kitűnő zongoratechnikájáról, hanem üvegharmonika-játékáról is híres…