Szerző: Papageno

A válsághelyzet megfelelő tudatossággal akár a kulturális márka megújulására is alkalmas időszak lehet. Kiemelten fontos, hogy a szereplők ebben az időszakban is aktívan kommunikáljanak, valamint az online tartalomfogyasztás drasztikus növekedésére reagálva újfajta tartalomgyártási stratégia készítésébe is érdemes energiát fektetni. A koronavírus-járvány a kulturális élet szereplőit elsők között késztette leállásra. Néhány márka rögtön reagált, ezek többsége élő közvetítésbe kezdett, illetve megosztotta digitálisan elérhető archív felvételeit. Szerencsére a hazai kulturális élet szereplőinél a biztos szakmai alap a legtöbb helyen adott, de a kommunikációt a megnövekedett médiazajban érdemesebb eltérő formába önteni. „A fenntartó kommunikáción túl újféle online tartalomgyártásra lehet szükség, mely átszervezést igényelhet,…

Tovább

2020-ban Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete nyerte az Aegon Irodalmi Díjat. Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, a díj zsűritagja a következőket írta: „Nádasdy sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése, a nyelvi jelenségekkel való aprólékos és értő foglalkozás és tiszteletet parancsoló műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a jelentős költői életművet. https://www.facebook.com/aegondij/videos/648267415975919/ Ez ugyan nem tölt meg hosszú könyvespolcokat, nem is volt sokáig egészen folyamatos, de utolsó, díjazott kötetében mégis figyelemre méltó poétikai váltással megújította a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany…

Tovább

A Magyar Állami Operaház Gyermekkara 50 éve működik jelenlegi formájában. Az ország elsőrangú zenei csapatába óriási kitüntetés bekerülni. Jelentkezési határidő: 2020. április 30. Várjék azoknak a – magyarul folyékonyan beszélő – gyermekeknek a jelentkezését, akik szeretnének a Magyar Állami Operaház Gyermekkarában énekelni: jó hallással, tiszta énekhanggal rendelkeznek. Akik 2020 szeptemberében első osztályosok lesznek, azok már a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának bázisiskolájában, a Deák Diák Általános Iskola első évfolyamán kezdhetik meg általános iskolai tanulmányaikat. A 2020/2021-es tanévtől felmenő rendszerben ez az iskola is bázisintézménye lesz az Opera Gyermekkarának. (A kartermi próbák – 3. osztálytól – továbbra is a VI. kerületi Erkel…

Tovább

Száznégy költő verseit tartalmazó válogatással és egy ifjúsági regénnyel ünnepelte elindulásának második évfordulóját a PoketZsebkönyvek, melynek darabjait már otthonra is meg lehet rendelni. Az évforduló és a költészet napja alkalmából Vecsei H. Miklós, Horváth Panna és a #poketközösség készítettek versválogatást, Írott könyvem dobom a mélybe címmel. A Poket-sorozat második verseskötetének nagykövete Presser Gábor, oldalait pedig Bardon Barnabás illusztrációi díszítik. Az antológiával együtt megjelent a nemrég indult ifjúsági sorozat legújabb darabja, Jo Nesbø Doktor Proktor pukipora című meséje is. A világhírű skandináv krimiíró díjnyertes gyerekregényének bevételéből a Poket az Indahouse Hungary szervezetét támogatja, akik borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak…

Tovább

Elindult a Virtuális Mozaik Múzeumtúra, a múzeumok online elérhető tartalmainak keresőoldala. A zárva tartó múzeumok, hogy kapcsolatban maradhassanak látogatóikkal, számos kulturális anyagot, kiállítást és gyűjteményt tettek elérhetővé online. Az újonnan elindult oldal célja, hogy összegyűjtse és egy oldalon megjelenítse a múzeumok digitális tartalmait. A weboldalon a pedagógusoknak a digitális oktatást segítő tartalmak és múzeumpedagógiai foglalkozások közzétételével nyújtanak segítséget. Az oldalon igyekeznek sokszínű tartalmakat megjeleníteni múzeumi partnereink segítségével. Már csaknem 150 digitális tartalom érhető el, többek között audio guide-ok, virtuális kiállítások, épületbejárások, múzeumpedagógiai foglalkozások, online gyűjtemények, adatbázisok és folyóiratok. Az oldalon megjelenő tartalmakat hashtagekkel látták el, különböző kategóriára, tematikára, korosztályra vagy…

Tovább

Minden korábbinál több, összesen 47 országból 255 fiatal művész adott le érvényes jelentkezést a Zeneakadémia szeptemberben megrendezendő IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére, amelyre különleges hangfajok képviselői is neveztek. Már a korai, „early bird” határidőig benyújtott pályázatoknál is látszott, hogy minden eddiginél sikeresebb lehet a világ operaszínpadaira készülők megszólítása a számukra indított, immár a Nemzetközi Versenynaptárban is jegyzett megmérettetésre. Február végéig mintegy 30 nemzet 150 ifjú tehetsége jelezte részvételi szándékát, meghaladva létszámban a korábbi alkalmak teljes mezőnyét. A jelentkezések április közepén történt lezárását követően a rekord mellett az is kiderült, hogy minden kontinensről érkezett jelentkezés – Ausztráliától Ázsián, Afrikán és Európán…

Tovább

Elhunyt Létay Vera Balázs Béla-díjas filmkritikus, a dramaturg – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. Az alkotót életének 85. évében érte a halál. Létay Vera 1952 és 1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult dramaturgiát. 1957 és 1961 között a Mafilmnél dolgozott, 1961-től a Filmvilág munkatársa, szerkesztője, 1979-től 2010-ig főszerkesztője volt – olvasható a közleményben. Elismerései, kitüntetései közé tartozik többek között a Balázs Béla-díj (1986) és az Aranytoll (2004). Főbb művei közé sorolható az 1972-ben megjelent, tanulmányokat tartalmazó Igent és nemet mondani; az 1976-ban napvilágot látott színikritikákat tartalmazó Komédia; és társszerzője volt a 2006-ban megjelent Makk Károly című műnek. (Via…

Tovább

Az Opera új kezdeményezése a március 16-tól érvényes iskolai vesztegzár idején az otthon „rostokoló” diákokat a mindennapos éneklés jegyében invitálja játékra. Nemcsak a diákok, hanem az Opera művészei is saját otthonukban várják, amíg újra közösségbe mehetnek, de ez nem töri le vállalkozó kedvüket. Sőt! Minden nap az Opera más-más énekese vesz fel videóra egy könnyen megtanulható népdalt, melyet az Opera közösségi oldalain (Facebook, YouTube) sugároz, valamint megjelenik a Papageno oldalán is A legutóbbi feladványban Megyesi Schwartz Lúcia énekelt: A nyertesek ezen felül meghívást kapnak az Eiffel Műhelyház hivatalos átadóünnepségének elejére, ahol az Opera Gyermekkarával együtt énekelhetik legbecsesebb nemzeti dalunkat, a…

Tovább

A Tizenkétfokú gyakorlatok 1968-ban a Hamlet opera komponálása idején keletkezett. A mű ajánlása Czövek Ernának, a magyar zongoraoktatás egyik jeles egyéniségének szólt. Czövek Erna már a kezdetektől támogatta a főiskolás Szokolay Sándort, pedagógiai műveket rendelt a szerkesztésében megjelenő Zongoraiskola kötetek számára, és óraadó tanárként felvette a Fodor Zeneiskolába (mai Tóth Aladár Zeneiskola). Nem is volt kétséges, hogy a Szokolay fiúk (Szokolay Gergely és Balázs) is Erna néninél kezdték meg zenei tanulmányaikat.  A dodekafónia megjelenése viszonylag rövid korszak a Szokolay-életműben és kifejezetten a Hamlet operával hozható összefüggésbe. A Shakespeare-dráma megzenésítése óriási próbatétel elé állította az ifjú komponistát. A Vérnász nagy sikere…

Tovább