Szerző: Papageno

Bérletek helyett kedvezményrendszert kínál koncertsorozataira a Zeneakadémia, amely alapítója, Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója alkalmából ezúttal fesztivált is tart. Az idei Bartók Világversenyt az intézmény vonósnégyes-formációkkal rendezi meg, valamint Mesterjáték néven együttműködést kötött a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Elkezdődött az őszi koncertszezon a Zeneakadémián: az intézmény a megszokott minőségben és a korábbiakhoz hasonló szerkezetben állította össze 2021-es őszi kínálatát, többféle sorozatot kínálva. A saját szervezésű hangversenyeken fellép majd mások mellett: Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán, Frankl Péter és a Kelemen Kvartett, Takács-Nagy Gábor vezényletével és Várjon Dénes közreműködésével a Manchester Camerata, Baráti Kristóf és Maxim Rysanov a Pannon Filharmonikusokkal,…

Tovább

Életének 67. évében elhunyt Olescher Tamás Munkácsy-díjas festőművész, díszlettervező, perforemer – tudatta a család az MTI-vel. Az alkotót hosszan tartó betegség után szeptember 14-én érte a halál. Olescher Tamás 1954. május 31-én született Budapesten. Az 1970-es években hamar kapcsolatba került az alternatív művésztársadalommal, amelynek tagjai a „tűrt” és „tiltott” kategória határán mozogtak. Később az alternatív művészet szervezője lett. Akkor rendezte meg a Rock Session I. koncertet a hűvösvölgyi Heinrich István utcában álló Magyar Szentföld-templomban. Azokban az években dolgozott a Bercsényi Klub programszervezőjeként is. Ahogy itthon fogyott körülötte a levegő, elhatározta, hogy külföldön próbál szerencsét. Mivel édesapja szász származású volt, Nyugat-Németország…

Tovább

Szeptember 15-én a második fordulóval folytatódik a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny. A versenyt tízen folytathatják, köztük Kovács Gergely és Csabay Domonkos. A versenyre továbbra is élőben követhető a Papageno Facebook-oldalán. Kovács Gergely várhatóan 13.30-kor, Csabay Domonkos pedig 16.30-kor kerül sorra. A második fordulóra továbbjutott 10 versenyző névsora és beosztása ide kattintva érhető el. Kovács Gergely 2014 és 2017 között végezte BA képzését a Zeneakadémián Nádor György és Eckhardt Gábor irányításával. 2015-ben a Nemzetközi Paloma O’Shea Zongoraversenyen a legjobb húsz közé jutott Spanyolországban, Santanderben, a World Piano Teachers Association nemzetközi zongoraversenyén pedig nagydíjat nyert. 2016-ban Izraelben játszott a jeruzsálemi Zeneakadémián, koncertjét…

Tovább

Négy évvel a #metoo-ügy kirobbanása után készített exkluzív interjút az Index a történtek egyik főszereplőjével, Kerényi Miklós Gáborral. A rendező évekre eltűnt a magyar színházi életből, most azonban ismét rendez. Az interjúban beszélt arról, hogy tisztázták a félreértéseket, hibát követett el, bűnt azonban soha. Az Index újságírója arról kérdezte Kerényi Miklós Gábort, hogy hogyan töltötte az elmúlt időszakot, milyen tanulságokat vont le a történtekből, illetve milyen eredményre jutott az állítása szerint elvégzett önvizsgálattal. – Alaposan átgondoltam, mik a mai elvárások, követelmények a különféle viszonyrendszerekben, és ezeknek megfelelően kezdtem el újraépíteni a szakmai, és a személyes életem. Ami ezeket illeti, éppen…

Tovább

92 éves korában elhunyt a legendás bárzongorista, Soós Tibor, az utolsó mohikánok egyike – jelentette be Facebook-oldalán a Spinoza Színház. Soós Tibor 1929-ben született Mosonmagyaróváron. Tizenévesen kezdett zenélni, először tangóharmonikán játszott. Ezzel a hangszerrel több helyi versenyt is megnyert. 1949. augusztus 5-én pedig Cziffra Györggyel játszhatott egy műsorban élő rádióadásban. https://www.youtube.com/watch?v=rzI-iNwIlqY&ab_channel=V%C3%A1cMyLife A mosonmagyaróvári zeneiskola és a győri konzervatórium után a Zeneakadémián tanult tovább Kodály Zoltán (népdal), Ligeti György (zene elmélet), Járdányi Pál (szolfézs), Szabolcsi Bence (összhangzattan), Kadosa Pál (zongora), Maros Rudolf (népdal), Vásárhelyi Zoltán (karmester), Szőllősi András (zenetörténész) kezei alatt. 1963-tól külföldön zenélt. Járt Finnországban, Hollandiában, az USA-ban, Kanadában, Dániában,…

Tovább
Borbély László PR

Borbély László, Junior Prima és Artisjus-díjas zongoraművész 2021. szeptember 17. 19-kor ad koncertet a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban. A zongoraművész Zeneakadémián diplomázott és szerezte meg előadóművészi doktori fokozatát. Számos rangos hazai és külföldi versenyen ért el kiemelkedő eredményt, így a budapesti Liszt-versenyen, illetve Los Angelesben. A világ számos országában koncertezik. Széles repertoárja a kora barokktól a mai zenéig ível. Az utóbbi években több lemezt is készített a Hunnia Recordsnál. Koncerttevékenysége mellett a Zeneakadémia tanára, mesterkurzusokat tart világszerte. Az est programja: Bach: Háromszólamú ricercar a Musikalisches Opferből, BWV1079 Beethoven: No. 31 Asz-dúr szonáta, Op. 110 Messiaen: Le Traquet rieur (Kormos hantmadár) Beethoven:…

Tovább

Alkalmi bélyeget bocsájtott ki a Magyar Posta szeptember 14-én Pilinszky János költő, író születésének 100. és halálának 40. évfordulója alkalmából, a Kertész Imre Intézet centenáriumi programsorozata részeként. „A negyven éve elhunyt és száz éve született Pilinszky János már életében legendának számított, de a 21. században is az ő szavaival fogalmazzuk meg kétségeinket, vágyainkat, szomorúságunkat” – hangsúlyozta Schmidt Mária, a Kertész Imre Intézetet is fenntartó Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója az ünnepélyes kibocsátáson. „József Attila mellett a fiatalság körében az egyik legnépszerűbb költőnek számít, verseskötetei újra és újra gazdára találnak, sorait házak és kocsmai wc-ék falára írják, egy-egy…

Tovább

Jankovics Marcell utolsó rendezése Arany János elbeszélő költeményének rajzfilmes adaptációja. A 13 részes sorozatot a Duna Televízió vetíti szeptember 19-től.  Toldi Miklós legendás történetét animációs sorozat formájában keltette életre a Kecskemétfilm Kft. műhelyében Jankovics Marcell rendezésében. A 12+1 részes produkció, amely egyedi, kézzel rajzolt technikával készült Jankovics Marcell utolsó rendezése. A rajzfilmet a Duna Televízió vetíti szeptember 19-től vasárnaponként 19:40-kor. „Az eredeti Toldi-történetet mindenki ismeri, közös kincsünk. Jankovics Marcell olyan mély művészi alázattal fogta meg a költeményt, hogy megmaradt a kulturális értéke és a mai generációk számára is fogyasztható, közelhozott feldolgozást láthatunk az eredeti Arany-szövegekkel. Az animációs sorozat ezáltal hidat…

Tovább

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 14-én, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 60 jelöltből kiválasztott fiatal tehetségeknek. A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek állítottak jelölteket. Közülük választotta ki az öttagú szakmai zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, filmügyi kormánybiztos és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt a hat…

Tovább

A Színházi Kritikusok Céhe a Freeszfe közösségének ítélte a Kurázsi-különdíjat. Upor László a szeptember 12-i díjátadón ezzel a beszéddel vette át az elismerést. „Az oklevélen ez áll: „Kurázsi-különdíj a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak, tanárainak és dolgozóinak, akik kiálltak egyetemük szabadságért.” Legelőször is: nagyon köszönjük. Aztán rögtön – megindultan, de kissé álnaivul – feltesszük a kérdést: vajon megérdemeljük-e ezt a díjat? Mert igazából miféle bátorság kell ahhoz, hogy vészhelyzet esetén az ember mentse, ami menthető, tegye, ami a dolga? Ha földrengés, szökőár vagy tűzvész jön, az ember előbb cselekszik, aztán gondolkozik – nem mérlegel, nem számítgatja a veszélyt, a veszteséget,…

Tovább