Szerző: Papageno

„A héten beadtam pályázatomat a ferencvárosi Pinceszínház igazgatói állására” – közölt Facebook-oldalán Rácz Attila dramaturg, az SZFE és a Keleti István Művészeti Iskola egykori tanára, a Hólyagcirkusz Társulat korábbi tagja. „Közzéteszem a jelentkezésem érdemi részét, mert úgy gondolom, a versenyhelyzettel együtt jár az átláthatóság. Köszönöm Balatoni Dóra, Bodó Viktor, Botka Dóra, Hadi Juli, Hajdú Szabolcs, Halasi Zoltán, Hollósy Réka, Jeles András, Kárpáti Péter, Magasi Dalma, Nyáry Pál, Perovics Zoltán, Simor Ágnes, Szenteczki Zita, Szőke Szabolcs, Tóth Anna, Urbán András és Villant Bálint közreműködését, támogatását!” – fogalmazott a dramaturg. „Budapestnek, a belvárosnak megvannak a helyei. A helyeknek pedig megvan a maguk…

Tovább

Az OperaSzerda-sorozat június 16-i közvetítésében Gaetano Donizetti népszerű vígoperája, Az ezred lánya legszebb részletei csendülnek fel az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán. A közvetítés 20 órától látható az Operaház Facebook-oldalán és az Origón. A talpraesett, fiatal Marie, aki kisgyerekként árva lett, a francia hadseregben nőtt fel. Nem tud arisztokrata származásáról, beleszeret egy jóképű parasztfiúba. Vajon hozzámegy szerelemből? Vagy utóbb társadalmi rangjának megfelelő férfit választ? A napóleoni háborúk alatt játszódó Az ezred lánya a maga korában az egyik legsikeresebb Donizetti-opera volt, és aztán az egész 19. században ez volt minden koloratúrszoprán énekes álma. 1838-ban a zeneszerző megunta az itáliai cenzúrával való…

Tovább

Százötven millió forintért, az árverés legdrágább tételeként kelt el Tihanyi Lajos Csendélet cserepes virággal, kancsóval és citromokkal című képe a Kieselbach Galéria 65. aukcióján június 14-én Budapesten. Tihanyi Lajos 1909-ben készült képe 100 millió forintos kikiáltási árról indult. Az egyik legfontosabb magyar fauve csendélet egykor Török István újlipótvárosi gyűjteményét gazdagította. A 232 tételt felvonultató árverésen Mednyánszky László Hadifoglyok karácsonya című festménye 85 millió forintot ért el, az 1915 körül készült olajkép kikiáltási ára 65 millió forint volt. Nem sokkal mögötte maradt el 80 millió forintos leütési árral Ferenczy Károly 1900-ban festett, impresszionista hangulatú tájképe, A nagybányai Kereszt-hegy, amelyre 65 millió…

Tovább

Öt bemutatót tervez a következő évadban a Budapesti Operettszínház, ahol A mosoly országa című operett, a Nine, a Hegedűs a háztetőn, a Jekyll & Hyde és a Veszedelmes viszonyok című musical is látható lesz. Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a teátrum június 14-i sajtótájékoztatóján elmondta: az új évadban elsősorban adósságaikat törlesztik nézőik felé, lehetőségeik szerint pótolják elmaradt bérletes előadásaikat. Mint rámutatott, az elmúlt évadban többet dolgoztak, mint általában, azonban a művészek alig találkozhattak a közönséggel. Bemutatóik nagyrészét épphogy közönség elé vitték, máris kénytelenek voltak parkolópályára helyezni. Így jártak a Marica grófnő, a La Mancha lovagja és a Tajtékos dalok…

Tovább

Elbúcsúztatták Balázs Pétert, a Szolnoki Szigligeti Színházat 2007 óta vezető igazgatót a teátrum évadzáró társulati ülésén. A Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója július 1-jétől Barabás Botond Jászai Mari-díjas színművész lesz. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta: „végig következetes, a józan emberi értékekből nem engedő, megkérdőjelezhetetlenül magas színvonalú művészi és közösségi munka jellemzi a Balázs Péter igazgató által vezetett színházat. Hozzátette: „Balázs Péter felismerte és éltette a közösség erejében rejlő lehetőségeket, építette a rá bízott közösséget. Példát mutat mindannyiunknak vezetőként, művészként, emberként, olyan példát, amely időt álló, amely az egyetemes és nemzeti értékek megőrzéséhez szolgál a legnemesebb sorvezetőként”. Kiemelte: „Balázs Péter…

Tovább

A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Fesztivál 2021-ben nyáron tér vissza. A Miskolci Balett meghívására a városba érkeznek a hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói, melyeket augusztus 24–28. között látogathat a tánckedvelő közönség. A táncfesztivál idén is Éder Vera fotókiállításával nyílik meg. A Miskolci Balett táncművészei a fotóművész képein keresztül adják át mindazokat az érzelmeket, melyeket az elmúlt közel másfél évben éltek meg a járványhelyzet alatt. Spanyolországból érkezik az El Carromato utcaszínházi társulat. A Big Dancers egy utcai előadás, főszerepben óriási táncoló bábokkal. Emberi szobrok, különféle geometriai formák, fények keltenek erőteljes vizuális hatást. Az óriási alakok színes jelmezekben lépnek fel,…

Tovább

A Recirquel előadásaival nyitja meg újra kapuit a nézők előtt a Müpa Fesztivál Színháza mintegy féléves szünetet követően. Június 25. és július 4. között összesen kilenc alkalommal állítják színre a társulat produkcióit: a hitről és a szeretetről, a természetről és az univerzumról szóló Solus Amort, valamint az ember és az anyaföld kapcsolatát kutató My Landet. A kortárs táncot a cirkuszművészettel egyesítő, Vági Bence rendezte cirque danse előadásokra már kaphatók a jegyek. Tavaly ősszel debütált a Recirquel legújabb produkciója, a Solus Amor, amelyet mindössze néhány alkalommal láthatott a magyar közönség. Most, a produkció májusi nemzetközi premierjét követően Magyarországon is újra színpadra…

Tovább

Hegyi Barbara, Márkus Luca, Antóci Dorottya, Kern András, Rudolf Péter és Vörös Róbert munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínházban tartott évadzáró társulati ülésen. Az évad értékelése mellett bejelentették az új társulati tagokat – köztük Kovács Patríciát, Nagy-Kálózy Esztert és Stohl Andrást –, valamint a jubiláló munkatársakat is köszöntötték. A Vígszínház 2020/21-es évadában a társulat 111 alkalommal játszott élőben, közönség előtt. Online streamen négy bemutatót tartottak, hét előadást élőben, huszonhatot felvételről közvetítettek, a színház 125. születésnapja alkalmából pedig nyolc archív előadást ingyenesen tettek elérhetővé. Az elmúlt hónapokban a Vígstreamház közvetítéseit 60 országból 100 ezernél is több néző követte, míg a…

Tovább

Az Altalena-estek következő előadói Szutrély Katalin énekművész és Berecz Mihály zongoraművész lesznek. Június 17-i közös estjükön egy nappali szoba közönségének szívét töltik meg énekhanggal és zongorajátékkal. Az előadás 20 órától követhető élőben az Altalena és a Papageno felületein. A daléneklés a versmondáshoz hasonlítható műfaj, annak intimitása, bensőségessége jellemzi: a dalok pár perc alatt egy-egy különböző hangulat, élethelyzet megjelenítésével az előadók legmeghittebb érzelmi világába vonják be a hallgatót. Az Altalena-estek sorában Szutrély Katalin és Berecz Mihály a dalirodalom remekeibe kalauzolják a közönséget előtérbe helyezve azok varázslatos világát, miközben komoly gondot fordítanak a megzenenésített versek szövegfordításaira is, hiszen így gazdagabbá tehetik a…

Tovább

Június 14. és 20. között rendezik meg a 11. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt Szegeden. A klasszikus énekes tehetségkutatón négy kategóriában, 36 éves korig mutatkoznak be a magyar és külföldi művészek. A versenyre több mint százhúszan jelentkeztek, a legtöbben Magyarországról és a határon túli magyar zenei intézményekből, de érkeznek versenyzők Szegedre Európa országai mellett az USA-ból, Dél-Koreából, Kínából és Japánból is. A legfiatalabbaknak, a zeneművészeti szakgimnáziumok növendékeinek az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a döntőben pedig két különböző stílusú művet kell előadniuk. A felsőfokú tanulmányaikat folytató alap-, illetve mesterképzésben résztvevő hallgatók, valamint a 36 esztendősnél fiatalabb művészek már három…

Tovább