Szerző: Papageno

Május 22-én nyit újra a Játékszín Charlie Chaplin Nagyvárosi fények című filmjének adaptációjával. A pótelőadások megtartása után pedig nyári vendégjáték-sorozatot kezdenek a színház művészei. Szeptember közepéig tizennégy helyszínen huszonhét előadást játszik a színház olyan művészek közreműködésével, mint Hernádi Judit, Szulák Andrea, Lévay Viktória, Lengyel Tamás, Nagy Sándor és Szerednyey Béla – olvasható a Játékszín közleményében. A hosszan tartó zárlat időszakában a szabadtéri színpadok a szokottnál is nagyobb érdeklődést mutattak a Játékszín produkciói iránt, így idén nyáron nagyszabású vendégjáték-sorozatot játszik a színház. A turné június 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon indul, majd további tizenhárom helyszínre tíz előadást visznek el. A zárlat feloldása…

Tovább

A Cadenza Music Management második alkalommal szervezte meg a Cadenza Contest Nemzetközi Online Zenei Versenyt, melynek énekes kategóriáját Subedi Anna koloratúrszoprán nyerte. A verseny célkitűzése, hogy 21. századi eszközökkel, a közönséghez vezető új utakat keresve bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal művészek számára, a járványhelyzet ellenére. A nemzetközi zsűri (Alessandro Ariosi, az Ariosi Management igazgatója, Frédéric Deloche, az Opera de Nice igazgatója, Michael Gruber, a németországi Opera4u művészeti ügynökség képviselője, Davide La Bollita, a Várnai Opera művészeti menedzsere és Stefano Trespidi, a Veronai Aréna intendánsa) két fordulóban, videófelvételek pontozása alapján hozta meg döntését. A korhatár nélküli megmérettetésen a világ öt kontinenséről több mint…

Tovább

2021-ben a sok évtizedes múltra visszatekintő hazai diákszínjátszó mozgalmat koordináló Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) önköltséges, akkreditált pedagógus-továbbképzési programot indít ODE Egyetem elnevezéssel pedagógusok, csoportvezetők és minden érdeklődő számára. Az ODE várja azokat, akik a meglévő tudásukat akarják rendszerben látni vagy felfrissíteni, illetve azokat is, akik még csak most ismerkednek a diákszínjátszás örömeivel. Az ODE négy képzési programot indít útjára. A diákszínjátszókkal foglalkozó pedagógusok Perényi Balázs irányításával rendezői, Keresztúri József koordinálásával csoportvezetői ismereteket sajátíthatnak el. Fekete Anikó vezetésével önálló képzés foglalkozik a kreatív zene módszertanával, továbbá Gőbölös Gábor irányítja a mozgásos gyakorlatokkal történő játékos közösségfejlesztés képzési programját. A képzések felelősei és…

Tovább

Liszt Ferenc Koronázási miséje hangzott el május 9-én a 70. évfordulóját ünneplő Magyar Rádió Énekkara hangversenyén. A koncert előtt Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója és Pad Zoltán, az énekkar karigazgatója Szász Istvánnak adták át az évad Énekkari Művésze címet. A kórus tagjai minden évben titkos szavazással választják ki azt az előadót, akit előző évi művészi teljesítménye alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak. A díjat három évtizede alapították Vásárhelyi Zoltán karnagy, a Magyar Rádió egyik emblematikus muzsikusának emlékére. Szász István énekesi tanulmányait 1975-ben kezdte magánúton, Kolozsvárott. Művészi tevékenysége 1980-ban, a kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarában indult.…

Tovább

Április 25-én, nem sokkal 80. születésnapja előtt elhunyt Fias Gábor Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész, érdemes művész, a Kodály vonósnégyes alapítótagja. A hírt családja erősítette meg. Fias Gábor 1941. május 7-én született Győrben. Hegedűtanulmányait a Győri Konzervatórium befejezése után a Zeneművészeti Főiskolán végezte. A diploma megszerzésével szinte egy időben lett a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, majd az akkor alakuló, fiatal muzsikusokból álló Sebestyén-vonósnégyesbe került. (Tagjai: Sebestyén Ernő, Szabó Tamás – 1969-től, Fias Gábor, Devich János.) Ez a felállás a később világhírűvé vált Kodály vonósnégyes elődje volt – a zeneszerző nevét 1970-ben, a Liszt Ferenc-díj elnyerése után vették fel. A kvartett…

Tovább

A századforduló idején mintegy négyezer műtárgyat vittek el a gyarmatosítók az egykori Dahomey Királyságból és a Benini Királyságból, melyek többek között brit és német múzeumokba kerültek. Egy új megállapodás szerint Németország 2022-ben elkezdi visszaszolgáltatni az afrikai országokból származó műkincseket, amit a nigériai és a benini kormány az 1960-as évek óta követel. A műkincsek a mai Benin területén létező Dahomey Királyságból és a mai Nigéria területén létező Benini Királyságból származnak. A brit hadsereg 1897-ben foglalta el a királyság székhelyét, és döntötte meg az akkor uralkodó Ovonramwen nevű király hatalmát. A gyarmatosítók mintegy négyezer bronz és elefántcsont műtárgyat vittek magukkal, melyek a…

Tovább

Dame Julie Andrewst, a többszörös Golden Globe-, BAFTA- és Oscar-díjas angol színésznőt az Amerikai Filmintézet (AFI) tünteti ki életműdíjjal. A színésznő tiszteletére 2021. november 11-én rendeznek gálaestet a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az eseményt egy évvel korábbra tervezték, de a pandémia miatt el kellett halasztani. Bob Gazzale, az Amerikai Filmintézet elnöke közleményében méltatta Julie Andrews pályafutását, úgy fogalmazott: a színésznő világszerte több generációnak okozott örömet játékával. Andrewst korábban a Velencei Filmfesztiválon ismerték el életműdíjjal 2019-ben. Az AFI 1973 óta adja át életműdíjait, és Andrews a 48. díjazott. Az eddigi díjazottak között szerepel Jane Fonda, Meryl Streep, Morgan Freeman és Clint…

Tovább

Peter Bergendy’s horror film Post Mortem has won two awards in the Fantastic Film category, the main competitive section of the 41st Fantasporto International Film Festival in Porto, Portugal. In addition to the prize of Best Director, the film was also awarded Best Screenplay. “I have been to this festival in 2013 with my film called ‘The Examination’, so the return is definitely fortunate. Then, in this main competition, one of today’s masters of horror, the director of It, Andy Muschietti, received this award for his film Mama, which makes this recognition particularly valuable for me”, told Péter Bergendy. Post…

Tovább

Húsz premier előadással és műsoron tartott repertoár darabokkal továbbra is nyitva a Táncszínház online színpada. A Nemzeti Táncszínház nem szünteti meg az elmúlt időszakban alatt kialakított, egyre népszerűbb virtuális műsorfolyamát. Sőt: májusban és júniusban a Táncszínház sorra bemutatja a tavalyi évre tervezett, de a pandémia miatt várakozni kényszerülő új előadásait. A Nemzeti Táncszínház – mint ahogy minden kulturális intézmény – kényszerű szünet után újraéled. Táncosok, koreográfusok és az előadások létrejöttét segítők hoznak újra lendületet, mozgást a Millenárisra, töltik meg újra tánccal, zenével, díszlettel a próbatermeket és a színpadot. A rendkívüli helyzet azonban még csupán óvatos kezdést jelent, de továbbra is…

Tovább

A Capa Központ hat hónap szünet után új kiállításokkal nyitja meg a kiállítótereit. Halász Dániel Budapest Ösztöndíjas sorozata, a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok fotográfiái és Robert Capa képei is láthatóak a falakon. A nagy kiállítótérben egy egészen különleges és nagyon időszerű tárlat várja a látogatókat. Nyolc kortárs fotográfus – Bartha Máté, Csontó Lajos, Fátyol Viola, Gyenis Tibor, Hodosy Enikő, Szatmári Gergely, Szász Lilla, Szombat Éva – a kiállításra létrehozott alkotásokon keresztül vizsgálja és mutatja meg a gyógyírt jelentő utakat, lehetőségeket napjainkban. Milyen apró lépések segíthetnek az egyéneknek a mentális egészség megőrzésében és melyek az elképzelhető megoldások a kisebb-nagyobb közösségek, illetve…

Tovább