Szerző: Papageno

A valós eseményeken alapuló, megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció február 27-én, szombaton 20:00 órától Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével látható a jegy.hu felületén. A már hagyományosnak számító ingyenes közvetítések keretében február 26-án és 28-án, pénteken és vasárnap 20:00 órától Schöck Atala és Cseh Antal, valamint Fried Péter és Káldi Kiss András ad áriaestet a MaszkaBálban, március 1-jén, hétfőn 20:00 órától a Tercett-Trió jelentkezik énekkari és zenekari művészek kamaraprodukcióival. A 2021. január 26-i, pénteki MaszkaBál műsorában Schöck Atala alt és Cseh Antal basszbariton…

Tovább

Animációs dokumentumfilm készült Trianon 100. évfordulójának alkalmából, amellyel az alkotók elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani. „Az elmúlt tíz-húsz évben nagyon kevés olyan film készült, ami a fiatalokhoz elhozza úgy a történelmet, hogy nem kell őket lekötözni a kanapéra, hogy mindenképpen nézzék végig” – mondta Kurucz Dániel, a film producere és társírója. Meruk Marcell kreatív producer így nyilatkozott: „Alapvetően a történelem iránti tisztelet és elköteleződés, ami a vezérvonal nálunk, és mellette igyekeztünk mostani szemmel, úgy, mint egy görbe tükröt tartva magunk elé megközelíteni ezt a témát olyan szinten és olyan módon, ahogy ezt még más nem tette meg.” Az 1920 –…

Tovább

A The Beatlesnek a zenére és az egész kultúrára gyakorolt hatásáról szóló mesterszakot hirdetett a Liverpooli Egyetem. A szeptembertől induló The Beatles: Music Industry and Heritage elnevezésű képzésre nemcsak a zene, hanem a turizmus iránt érdeklődőket is várja. Úgy tűnik, nem dalszöveg-felismerés vagy dallam dúdolás lesz a tananyag, esetleg a banda divat-evolúciós szakaszainak azonosítása, hanem a Beatles és Liverpool kapcsolatára koncentrál majd a mesterképzés, különös tekintettel a turizmusra. A program vezetője dr. Holly Tessler, Beatles-szakértő elmondása szerint „el van bűvölve” attól, hogy végre hivatalos szakot indít a Beatlesről a világ első, populáris zenére szakosodott kutatóközpontja, a Liverpooli Egyetem zenei tanszékének…

Tovább

A KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége), a Magyar Műfordítók Egyesülete és a Papageno nyílt, jeligés pályázatot hirdet az EU Songbook (EU Énekeskönyv) magyar dalszövegei angol fordításainak elkészítésére. Az EU Songbook projektben minden Európai országból 6-6, összesen 164 dal került kiválasztásra 85 ezer ember szavazata alapján. A kötetbe kerülő hat magyar dal, amelyre 2018 májusában 1342 magyar állampolgár szavazott, a következők: Szerelmes dalok: „Tavaszi szél vizet áraszt” (népdal) Természet és évszakok: „Kertész leszek” (Bródy János / József Attila) Szabadság és béke: „Ha én rózsa volnék” (Bródy János) Népdalok: „Hull a szilva a fáról” (népdal) Hazafias dalok: „Erdő mellett…

Tovább

Ahogy arról korábban beszámoltunk, február 22-én, az új félév elején újabb 25 oktató mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke úgy reagált a hírre, hogy az egyetemet elhagyó tanárok „a leggonoszabbul jártak el”. Ascher Tamás, az SZFE korábbi rektora a közösségi oldalán írta meg véleményét: „Vidnyánszky állandó önsajnálata közben gyakran elfeledkezik az állításait cáfoló tényekről, ezúttal az egy hónapos felmondási időről. Tudok nem is egy tanár kollégáról, aki végigtanítja ezt a hónapot. Más kollégáknak már nincs óraadási kötelezettsége az osztályaikban, de a konzultációkat, stb. ezután is megtartják. Meggyőződésem, hogy Vidnyánszky ilyenkor néha nem hideg…

Tovább

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának (MALÁT) kiállítása, a Látványtér idén a pandémiás helyzet miatt online látogatható. A kiállításon az ország legjelesebb díszlet- és jelmeztervezői bemutatják a közönségnek az elmúlt két színházi évad maguk által a legjelentősebbnek ítélt alkotásait, és megismerhetjük ennek az alkotói tevékenységnek a képzőművészeti és iparművészeti színvonalát. A február 19. és március 5. között megrendezendő eseményen bemutatkoznak első alkotásaikkal a pályakezdő fiatalok is, ez a megismerési lehetőség segítséget ad a pályájuk sikeres folytatásához. A tizedik alkalommal megrendezett kiállításon Antal Csaba, Bagossy Levente, Balázs Juli, Bartos Letícia, Bianca Imelda…

Tovább

A regénynek, amely Ottile Mulzet fordításában jelent meg angolul, Rebecca Makkai szentelt cikket a New York Times hasábjain. A fehér király után a Máglya Dragomán György második olyan műve, amely angolul is olvasható. A kötet, amely 2014-es megjelenése óta számos európai sikert ért el a Mariner Books gondozásában kerül az amerikai olvasók kezébe. A regényt egy valódi coming-of-age sztorinak nevezi a kritika, amelyben egy kamasz kalauzol minket a posztkommunizmus „utórengései közepette”, és amelyben a személyes kihívások mellett a varázslat és az ősi emlékezet is fontos szerepet kap. Rebecca Makkai szerint az időzítés tökéletes, hiszen „az amerikai közönséget éppen egy történelmi…

Tovább

Bagossy László, az SZFE Színházművészeti Intézetének korábbi vezetője, a Freeszfe Egyesület képviselője a HírKlikknek adott interjút, melyben többek között az oktatók felmondásáról és az egyesület terveiről beszélt. – Az SZFE-től felállt „26-ok” együtt maradnak? – Igen, igyekszünk. Sok olyan tanár is velünk tart, akik már korábban felmondtak és olyanok is, akik sosem tanítottak az egyetemen. Világszínvonalú tanárgárda állt össze, akikkel a megfelelő időben majd a nyilvánosság elé fogunk állni. Most a működésünk feltételeinek megteremtésén dolgozunk, hazai és nemzetközi támogatók segítségével. Egy hivatalos egyetemi akkreditáció megszerzése hosszabb időt venne igénybe, ebben egyelőre nem gondolkodunk. A felsőoktatás ráadásul állami monopólium, és az…

Tovább

Az Uránia sosem volt valódi színház, a felújítás problémás, a mozit üzemeltető cég pedig nem a SZFE fenntartói alapítványának tulajdona. A Népszava közölt cikket a Színműveszti új játszóhelyéről. Schwechtje Mihály filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem felmondó tanára szerint az Uránia nem tudja pótolni az Ódry Színpadot, mert egyszerűen nincs erre alkalmas, klasszikus értelemben vett színpada. A rendező szerint ezen a helyzeten egy esetleges, magas költségekkel járó felújítás sem segít. A Népszava által megkérdezett mozis szakemberek szerint az épület műemlék, így elméletileg nem is lehetne átalakítani, majd hozzáteszik, hogy nincsenek próbatermek, öltözők, semmilyen a színházi működéshez kellő technika. Vidnyánszky Attila…

Tovább

Február 27-én este 19 órakor Balázs János és Vigh Andrea ad online hangversenyt az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat új kezdeményezéseként. Új lemezzel jelentkezik Balázs János „A tavasz végén a Naxos gondozásában megjelenő lemezem koncepciója azt a romantikus hagyományt tükrözi, amikor a zongoristák és zeneszerzők improvizáltak és átiratokat készítettek ismert operákból és dalokból. A lemezen bemutatom azt a 200 éves tradíciót, melyben az előadóművész az alkotóművész társává válik. Ezzel a lemezzel szeretném felhívni a figyelmet eme műfaj létjogosultságára a klasszikus zenében és szeretnék tisztelegni a 100 éve született Cziffra György emléke előtt” – mondja a zongoraművész. Döntsd el te, mi…

Tovább