Szerző: Papageno

A művészeti célú tűzfalfestmény a Német Nagykövetség és a Színes Város Csoport közös projektjeként jött létre a főváros VII. kerületében, az Akácfa utca 27. alatt. A frankfurti művész, Justus Becker – alias COR – és Benkő Katalin által megálmodott rajz annak kíván emléket állítani, hogy 30 évvel ezelőtt történt Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése. A letisztult koncepció az összetartozásra és a generációkon átívelő segítségnyújtásra próbálja ráirányítani a figyelmet street art elemekkel. A berlini falon megjelenő békejel a fiatalokat szólítja meg, akik közelebb kerülhetnek az általuk már csak történelemkönyvekből ismert eseményhez. A műalkotás központi eleme a három emberalak, amelyek az összetartozást, a…

Tovább

Még legalább további négy évig marad a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója Alberto Barbera – számolt be róla a The Hollywood Reporter. A filmfesztivált felügyelő La Biennale di Venezia jelentette be, hogy újabb négy évre, 2024-ig meghosszabbították Barbera kinevezését. A fesztiváligazgató széles körű elismerést aratott a filmmustra idei megszervezésével, különös tekintettel arra, hogy a rendezvény a pandémia idején, szigorú járványügyi előírások betartásával zajlott. Barberát korábban számos bírálat érte, mivel a velencei filmprogramba más jelentős nemzetközi fesztiválokhoz képest túl kevés női rendező által készített produkciót válogattak be. Idén azonban a filmvilág elismeréssel adózott neki, mivel a Velencei Filmfesztivál volt az első nagy…

Tovább

Eredeti tartalommal kezdi meg streamközvetítését az Átrium: a korabeli lapok békebeli történeteit feldolgozó Újságmúzeum Live, Sal Endre és Réczei Tamás estjét online láthatják az érdeklődők. A darabban az Újságmúzeum gazdája, Sal Endre, illetve Réczei Tamás író mellett a kiváló színész és énekesnő, Huzella Júlia és a Ketrec zenekarának nagyszerű zongoristája, Grósz Zsuzsanna előadásában csendülnek fel a korabeli kuplék, sanzonok, operettdalok, amelyek a korabeli híreket színesítik. A havi rendszerességű sorozat a huszadik század Budapestjének rejtett, ám annál izgalmasabb történeteit eleveníti fel. Az október 29-i előadás az 1920-as, 1930-as évek ma már talán kevésbé ismert – ám akkoriban a közvéleményt meglehetős izgalomban…

Tovább

Október 10-én láthatta a közönség először a Héjanász – Ady. Léda. Párizs. című produkciót a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. Az Ady Endre és Diósyné Brüll Adél kilenc éven át tartó szenvedélyes szerelmét feldolgozó felolvasó-színházi előadás rendezője Szederkényi Olga, Diósyné Brüll Adélt Pokorny Lia, Ady Endrét pedig Bárnai Péter keltette életre. – Hogyan zajlott a premier? – Nagyon jól sikerült, úgy éreztük, a bemutatón minden a helyére került. Jól egymásra találtunk az anyaggal, a térrel, nagyon jó volt a munkafolyamat, és a közönség is szerette az előadást. Mi pedig utána még sokáig beszélgettünk.  A próbafolyamatnak és az előadásnak is különleges…

Tovább

November első hetében Ránki Dezső, Palojtay János, Kolonits Klára és Dinyés Dániel lépnek fel Alsógödön a Belépés családostul szervezésében. Az első, november 3-án 18 órakor kezdődő koncerten Ránki Dezső előadásában Beethoven D-dúr (Pastorale), illetve Schubert D-dúr szonátái csendülnek fel. A szólóestet a Papageno élőben közvetíti, a műsorvezető Mácsai János zenetörténész. A Búzaszem Általános Iskola aulája évek óta szolgál a Belépés családostul programjainak helyszínéül – több Kossuth-díjas előadóművész is vendégeskedett itt az elmúlt évek során, Kolonits Klára és Ránki Dezső mellett többek között Berecz András, Várjon Dénes és Holló Aurél. Ez az év még szorosabbra fűzte az iskola és a Becsal…

Tovább

Pozitív lett Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának koronavírus-tesztje kedden – közölte a Nemzeti Színház. Mint írják, Vidnyánszky Attila „állapota kielégítő, otthonában pihen”. A színházban a járványügyi hatóságokkal egyeztetve folyik a kontaktkutatás és a tesztelés – áll a közleményben. (Via MTI)

Tovább

Sean Scully saját elmondása szerint a nyerő típusba tartozik. Az ír származású művész London munkásnegyedében nőtt fel, és Van Gogh egy képének hatására döntött úgy, hogy életét az alkotóművészetnek szenteli. Scully ma már az absztrakció legfontosabb kortárs képviselőinek egyike, akinek művészetét egyszerre jellemzi formai redukció és referenciális gazdagság, geometrikus építkezés és expresszív önkifejezés. A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető tárlat a kelet-közép-európai régióban először mutatja be retrospektív igénnyel Scully életművét, amelyet most kurátori tárlatvezetéssel is megtekinthetnek október 30-án az MNG Extra programsorozat keretein belül. A kiállítás az időrendet lazán követve, az életmű fontosabb műcsoportjait tematikus egységekbe rendezve mutatja be, hogyan „nyitotta…

Tovább

A MÁV Szimfonikusok közösségi oldalán adott hírt karmesere betegségéről: „Mindannyiunk nagy sajnálatára Takács-Nagy Gábor koronavírus-fertőzöttség miatt kénytelen volt lemondani pénteki hangversenyét. Helyette a Németországban élő és dolgozó fiatal magyar karmester, Farkas Róbert vezényeli zenekarunkat a Zeneakadémia Nagytermében, ahol a koncert műsora és közreműködői változatlanok lesznek” – írják. (Via MÁV Szimfonikusok)

Tovább

Október 27-én az Európai Parlament meghallgatást tartott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának ügyében. A beszélgetés a kulturális bizottságában zajlott, melynek célja, hogy európai szinten is sor kerüljön az eszmecserére. Hivatalosan semmilyen döntést nem hoznak az ügyben. A bizottság elnöke elmondta, hogy a beszélgetés azért fontos, mert az egyetem átszervezése megsérti az oktatás szabadságát, ami európai alapjog. Az egyeztetésre a szemben álló felek két-két képviselőjét hívták meg. A kormány részéről György László államtitkárt, a kuratóriumból Vidnyánszky Attila elnököt, az egyetemről pedig Upor László egykori megbízott rektorhelyettest, valamint Milovitz Hannát, a hallgatói önkormányzat tagját. György László négy perces felszólalásában elmondta,…

Tovább

A közfelháborodás hatására a jeruzsálemi iszlám művészeti múzeum elhalasztotta számos műtárgyának árverését – jelentette a Háárec című újság honlapja. A múzeum vezetése arra kérte a Sotheby’s aukciós házat, hogy halassza el a múzeum ritka műtárgyainak árverését, miután az izraeli államelnök és a kulturális miniszter is az ügylet visszavonását kérte tőlük. Az L.A. Mayer Iszlám művészeti múzeum pénzügyi nehézségei miatt döntött úgy, hogy árverésre bocsátja 5525 darabos gyűjteményének mintegy öt százalékát, 268 tételt, köztük több ritka és egyedi ékszert, órát is. Az elmúlt napokban a kulturális minisztérium az aukcióra bocsátott tárgyak tulajdonjogával kapcsolatos dokumentumok átadását kérte a múzeumtól, hogy ezzel megpróbálja…

Tovább