Szerző: Papageno

A Berliner Ensemble igazgató-rendezője, aki a nyomtatott HVG hetilapnak adott interjút, reményét fejezte ki, hogy célt ér a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak mozgalma. Még szeptember elején számoltunk be róla, hogy Berliner Ensemble az SZFE hallgatóival vállalt szolidaritás jegyében lemondta szereplését a Vidnyánszky Attila által fémjelzett MITEM fesztiválon. A SZFE kuratóriumának elnöke nyílt levélben reagált a Oliver Reese intendánsnak. Mint írta, a MITEM csapata és ő is nagyon sajnálják, hogy a Berliner Ensemble lemondta a részvételt. „Mindig azt reméltem, hogy bár eltérő a világnézetünk, mégis megértjük egymást, hogy toleránsan és nyitottan tudunk eszmecserét folytatni azokról az értékekről, amelyeket fontosnak tartunk.”…

Tovább

A Katona József Színház szeptember 19-én, szombaton 11 órától tartja készülő Othello című előadása nyílt próbáját a nagyszínpadon. A belépés ingyenes, regisztrációt nem igényel. Az esemény a Budapest100programsorozat részét képezi. Az Othello című előadás rendezője Székely Kriszta, a dramaturg: Szabó-Székely Ármin. A Bemutatót október 9-re tervezi a színház. Hogy miről szól a darab? „Jago meggyőzte Othellót, hogy Desdemona hűtlen; volt-nincs, elveszett. Othello féltékeny, mint egy vadállat. Nincs más: a jót el kell választani a rossztól, a testet a lélektől. Vad, rémes tett, barbár, bűnös és fölösleges; értelmünk visszahőköl tőle. És mit tesz a szívünk? Veri hozzá a tamtamot.” (Géher István) Szereplők: Bányai…

Tovább

Sándor Iván Kossuth-díjas író nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához.  Az író levelét a Szinház Online hozta nyilvánosságra. “…bontakozik az élet és meggyőződés ereje melyet kultúrának nevezünk és amely a szabad alkotás, szabad munka terméke” /Albert Camus/ Ismerem az Ön pályáját, nem ismerheti az enyémet: kilencven évem alatt több diktatúrát éltem át. Írói pályám mellett három és fél évtizedig /Kosztolányi Dezső szavaival: “Munkámhoz tartozott, hogy színházi előadásokról is írok”/ színházi lapot is szerkesztettem. Kérdéseket teszek fel: Miért fontosabb Önnek, mint alkotóművésznek a hatalmi utasításoknak megfelelni, mint a világszerte legnagyobb színházi alkotóknak /Robert Wilson, Peter Brook és sok másoknak/ az SZEF, a…

Tovább

A Budafoki Dohnányi Zenekar közkedvelt bérletsorozata a Megérhető zene. A szeptember 27-ei, 11 órai előadásra már jó ideje elkelt minden jegy. A zenekar vezetősége úgy gondolta, a hosszú koncertmentes időszakra és az elmúlt fél év szűkös személyes találkozási lehetőségeire való tekintettel szeptember utolsó vasárnapját teljes egészében közönségének szenteli. És ha már így tesz, délután Ráadást ad a délelőtti teltházas koncertből is! Akinek a délelőtti Megérthető, vagy a délutáni Megérthető Ráadás koncertre érvényes jegye van, annak már csak ingyenes regisztrációs jegyet kell igényelnie, és bármely programot látogathatja. RÉSZLETES INFORMÁCIÓK: ITT. REGISZTRÁCIÓ: ITT. „A BDZ-napon és egyéb koncertjeinken is szigorúan betartjuk…

Tovább

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét megrendezik a Music ül a fűben komolyzenei pikniket, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg. Dénes-Worowski Marcell karmester és Seidl Dénes Mihály trombitaművész ezúttal a nyári élményekre reflektálnak a komolyzene szemüvegén keresztül, a megszokott könnyed, humoros és tartalmas formában. https://www.youtube.com/watch?v=1ZJdpjlmDwI&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0zH0LN1TxlbjR6mX26ZFJX_h4sB0FkKUGEcKy5a574RyHHt3NFJUGM6Rk A MÁV Szimfonikus Zenekart Dénes-Worowski Marcell vezényli, aki állandó karmestere, Seidl Dénes Mihály pedig állandó műsorvezetője a MÁV Szimfonikus Zenekar Unokák és nagyszülők koncertsorozatának. Ők ketten évek óta műsorvezetői a saját alapítású Koncert Plusz előadássorozatnak is, amely kifejezetten a fiatal felnőttek kezébe ad eszközt ahhoz, hogy a zenehallgatás egy mélyebb…

Tovább

Vidnyánszky Attila a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemrégiben kinevezett új kuratóriumának elnöke a Demokratának nyilatkozott a jövőbeni terveiről. „Először a diákok, most a tanárok – egyre többen vannak kapitális szereptévesztésben – közölte Vidnyánszky Attila, majd hozzátette, hogy nagyon jó lenne végre közelíteni az álláspontokat.” Mucsi Zoltán felvétésére, hogy a Kaposvári Egyetem, ahol eddig rektorhelyettes volt, augusztus 1-től pedig rektori megbízott lett, miért nem lehet egy kiegyensúlyozó alternatíva, azt felelte: “Olyan értelemben nem, hogy Kaposváron csak színészképzés van, se rendező-, se dramaturg-, se filmes oktatás nincs, így egy az egyben nem lehet a két képzőhelyet összehasonlítani. (…)” „Én soha nem szoktam…

Tovább

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói szeptember 1-jén blokád alá vonták az intézmény Vas utcai épületét, majd tanköztársaságot alapítottak, hogy ezzel tiltakozzanak az általuk illegitimnek tartott új vezetés ellen. A hallgatók az elmólt hetek történései mentén filmfesztivált hirdetnek. A hallgatók műfaji megkötés nélkül maximum 3 perces alkotásokat várnak az autonómia, a szolidaritás vagy a diákmozgalom témakörében. A beérkezett, angol felirattal ellátott alkotásokat az egyetemen belül, egy zárt fesztivál keretein belül vetítik majd le először. A diákszűri mellett a filmeket Enyedi Ildikó, Mundruczó Kornél és Hajdú Szabolcs értékelik majd. A jelentkezéseket szeptember 25-ig várják a [email protected] címre. A nyertes filmeket online…

Tovább

Sztarenki Pál színművész a következő tanmesével üzent az SZFE hallgatóinak. A szöveget a Színház Online hozta nyilvánosságra. „A CSÁSZÁR hírét vette, hogy birodalmában él egy EMBER, aki isteni képességekkel rendelkezik. Ez a képessége arról is szól, hogy például képes olvasni a felhőkből, ahogy a felhők elvonulnak a város fölött, amikor fúj a szél. Továbbá ki tudja olvasni, hogy mit üzen az egyik ember a másiknak a felhők fölött. Sőt, a mondatok nyelvét is érti. Hovatovább más emberek gondolatában is tud olvasni. Hirtelen kétségbeesésben azt mondta a CSÁSZÁR: Akarok találkozni ezzel az EMBERREL! Nem volt könnyű megtalálni, de hát a CSÁSZÁRNAK…

Tovább

A Színművészeti Egyetemen történtekről Enyedi Ildikót és Hajdu Szabolcsot kérdezte rövid videó interjújában a 24.hu. A két, nemzetközi hírű filmrendező is részt vett a demonstrálók által rendezett nyílt napon, a Vas utcában. A „Nyílt nap a Titkos Egyetemen – #freeSzFE” elnevezésű megmozduláson sokféle programmal készültek az egyetemisták és oktatóik, többek között előadást tartott Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs pedig a gyakorlatban mutatta meg, hogy lehet megrendezni egy filmjelenetet. A demonstráció a világon sok színházi és filmes szakemberhez, közösséghez eljutott, hívta fel a figyelmet rá Hajdu Szabolcs. „Mindenki tudja, mit jelent az, ha valakitől megvonják az autonómiát, természetesen a művészek a legérzékenyebbek…

Tovább

Befejeződött a Kertész Imre Intézet Benczúr utcai székházának felújítása; az intézmény a névadó Nobel-díjas író életművének feltárása mellett Arthur Koestler, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is gondozza. A Kertész Imre Intézet az íróval folytatott tárgyalások, majd az özvegyével kötött megállapodás értelmében 2017 januárjában kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy Kertész Imre máshol el nem helyezett hagyatékát őrizze, feltárja és publikálja, valamint hogy az alkotó szellemi örökségét ápolja – idézte fel kedden Budapesten Schmidt Mária, az intézetet működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója. Szabó Tamás, az intézet programigazgatója elmondta: a…

Tovább