Szerző: Papageno

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek. A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai. Idén Kelemen Kristóf író, dramaturg, rendező; Kis Hajni filmrendező; Pallag Márton színművész; Sodró Eliza színművész; Waskovics Andrea színésznő és Szenteczki Zita rendező érdemelte ki az elismerést, őket köszöntötték a keddi ünnepségen. A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek idén 62 jelöltet állítottak. Közülük választotta ki az öttagú…

Tovább

Janisch Attila filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára (SZFE) tanára. Azok közé tartozik, akik folytatják az oktatást. Úgy gondolja, hogy személyes frusztrációk és ma még nem világos célok miatt támadták meg az egyetemet. Nem készít filmet az eseményekről, de a diákjait arra biztatja, hogy jól nézzék meg, milyen belülről egy királydráma. A rendezővel az Index.hu készített interjút. – Senki se látja kívülről – nem tudom, bentről látszik-e, mit kellene tenni azért, hogy az SZFE helyzete elmozduljon a holtpontról. Milyen lehetőségeket lát a továbblépésre? – Először is, szeretem, ha konkrétumok hangoznak el, mert már épp elég szó esett olyasmiről, ami…

Tovább

Újabb videót készített a Magyar Nemzeti Balett két művésze, Kóbor Demeter és Rónai András, akiket Fun Ballett Boys néven már ismerhet a Papageno közönsége. Az Operaház a vírushelyzet miatt egy hónapra leállt, ezért a fiatal művészek ezúttal Budapest utcáit hódították meg. A felvételen Rónai András táncol, a videót pedig Kóbor Demeter készítette. https://www.facebook.com/funballetboys/videos/3250050188440263/

Tovább

„Elmaradt szeptember 20-án este a madridi Teatro Real operaházban Verdi Álarcosbáljának előadása, mert a közönség tapssal tüntetett a szervezés ellen” – olvasható a 444.hu-n. Az emberek úgy érezték, hogy túlságosan közel ültették őket egymáshoz, ezért tapssal akadályozták meg az előadáskezdést kétszer is, jelezve, hogy nem elégedettek a szervezők járványügyi intézkedéseivel. https://www.youtube.com/watch?v=EY6GJCJV9Cg&feature=emb_title Az operaház felajánlotta, hogy aki szeretne, átülhet máshová, illetve aki kéri, annak a jegyárat is visszafizetik, de ez sem csillapította a kedélyeket.Végül el is maradt az előadás. A szemtanúk szerint egész sorokat töltöttek meg emberekkel, és nem voltak köztük üres ülőhelyek, ráaádul sokan úgy gondolták, főleg az olcsóbb székeknél…

Tovább

Bocsánatkérést vár a régi vezetőktől Rátóti Zoltán, a Színművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, aki szerint „kiderült, hogy a tüntetéssorozat egy előre eltervezett politikai akció volt”. Rátóti Zoltán az Origónak nyilatkozott. A Nemzeti Színház színésze szerint ezzel bizonyítást nyert: bármit csinált volna az újonnan felálló kuratórium, ugyanez lett volna a vége. „Tisztességesebb lett volna azt mondani, hogy kérem, meg akarjuk dönteni a kormányt, erre felhasználunk minden eszközt, ha kell, akkor az egyetemistákat is” – értékelte a történteket a lapnak. „Az is kiderült, hogy hazugságra épült az egész autonómiaféltő történet” – szögezte le Rátóti Zoltán. A tiltakozó hallgatókra és oktatóikra kitérve…

Tovább

A bor ugyanúgy kultúránk része, mint képzőművészetünk – keresve sem találhatnánk jobb párost náluk. A Magyar Nemzeti Galériában, szeptemberben szerdánként, Borok és korok címmel kerülnek megrendezésre a Borszerda estek, melyek a múzeum állandó kiállításait veszik górcső alá. A soron következő, 23-i est a sokat sejtető A felemelkedéstől a delíriumig címet viseli, melyen élő zene és természetesen néhány pohár finom bor társaságában élvezhetik a művészettörténeti csemegéket a  Modern idők kiállítást középpontba állítva. A múzeum második emeleti központi tereiben található a 20. századi állandó kiállítás, amely a századfordulótól a második világháború végéig terjedő időszak legfontosabb alkotóit és törekvéseit mutatja be. Az 1896…

Tovább

A Philharmonie de Paris-ban idén szeptember 15-18-ig tartott a La Maestra verseny, melyet Claire Gibault, a Paris Mozart Orchestra vezetője kezdeményezett, és kizárólag karmesternők vehetnek részt rajta. A 12 versenyző közül három jutott a döntőbe, a győztes pedig Rebecca Tong lett. A zsüri elnöki posztján Ewa Bogusz-Moore karmesternő ült. A versenyt, melyre 220 versenyző érkezett összesen 51 országból, eredetileg márciusban akarták megrendezni. Mint Claire Gibault elmondta, a vírusválság közben hatalmas munka volt megszervezni ezt a nagy nemzetközi megmérettetést. A verseny kezdete előtt Laurent Bayle, a Philharmonie elnöke és Claire Gibault karmesternő tartott beszédet. Mindketten szóltak a súlyos egyenlőtlenségekről, amelyek a…

Tovább

A kaliforniai Love International Film Festivalon vett részt Szajki Péter filmje, a Most van most, ahol a legjobb férfi főszereplő díját Mohai Tamás kapta meg. A járványhelyzet miatt a film nyilvános vetítésére csak jövőre kerül sor. Mohai Tamás a Bujtor István Filmfesztiválon is hasonló díjat vehetett át ezért az alakításáért. „Nagyon szeretek Tamással forgatni, mert irtó gyorsan reagál az eseményekre még akkor is, amikor megváltozik a jelenet az eredeti tervekhez képest” – mondta róla a rendező, Szajki Péter. https://www.youtube.com/watch?v=V1ahQkkkFks Mohai Tamás partnere a filmben Tompos Kátya, akit szintén jelöltek a fesztiválon a legjobb női főszereplőként. A Most van most legközelebb…

Tovább

Szeptember 21-én újabb sajtótájékoztatót tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és október elsejével leköszönő vezetése a Vas utcai épületnél. A sajtótájékoztató az egyetem Facebook-oldalán lehetett követni. „A miniszter úr teljesen elzárkózik a hallgatókkal való kommunikációtól és a hallgatói autonómia garanciáinak biztosításától, ezért az alaptörvényben biztosított alapjogaink védelme érdekében jogi lépéseket teszünk” – szögezték le. Csató Kata bábművész, bábrendező, oktató, az SZFE sztrájkbizottságának elnöke bejelentette, amennyiben a követelések nem teljesülnek, október elsejével sztrájkba kezdenek az egyetem dolgozói. A sajtótájékoztató végén a diákok kijelentették, az egyetemfoglalás addig folytatódik, amíg az egyetemi autonómiára vonatkozó követelésük nem teljesül. https://www.facebook.com/227186740698047/videos/2769239073287814 (Via SZFE HÖK)

Tovább