Szerző: Papageno

A Francia Múzsa szezonja címmel hirdeti meg 2020/21-es évadát a Magyar Állami Operaház, amelybe több, tavaly a járványveszély miatt elmaradt produkció is átkerült. 20 operapremier, számos repertoár-előadás, koncertek és egyéb érdekességek várják a közönséget az Erkel Színház mellett már az Eiffel Műhelyház Bánffy Termében is. Az Opera a 2020. december 31-ig a meghirdetett előadásaira csak napijegyeket értékesít, a bérletárusítás biztonsági okokból átmenetileg szünetel. Az Opera első körben a szeptemberi előadásokra indítja el a jegyértékesítést. A premierek mellett repertoáron maradnak korábbi operák, valamint több koncertszerű előadásra is sor kerül, például lesz Tosca Anna Netrebko főszereplésével, Saint-Saëns Sámson és Delilájában pedig Gregory Kunde működik közre. A hangversenyek…

Tovább

Idén a Zenélő Budapest programsorozat augusztus 16. és 30. között kerül megrendezésre a budapesti Várkert Bazárban. A Zenélő Budapest sokszínű kínálata a minikoncertek, interaktív hangszerbemutatók és a mintegy hatvan zenész közreműködésével készült művészfilm mellett a hagyományt folytatva nagykoncertekkel is várja a közönséget. A koncertek programjában az első szerep a folklóré, ezt követi a könnyűzene, a világ tradicionális zenéjét bemutató műsor, végül a klasszikus zenei hangverseny. A programsorozatban fellép a Vujicsics Együttes, a Soulistic Malek Andreával, az Amadina Ütőegyüttes és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. A koncertsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Budapesti Filharmóniai Társaság szervezésében jött létre. Augusztus 16-án…

Tovább

Székely Gábor Vidnyánszky Attilának címzett nyílt levelében mondott fel. A levelet változtatás nélkül közöljük. „Miután ön a Színház- és Filmművészeti Egyetem ellen intézett támadásaival az elmúlt ötven év magyar színháztörténetének politikai érdekek szerinti átírásában aktív szerepet vállal, felhívom a figyelmét néhány, ön által talán át nem gondolt tényre. Ön életkora és külhoni magyarsága miatt még nem vehetett részt a 70-es években kezdődő – a kultúra által képekben és szavakban is megfogalmazott – demokratikusabb magyar társadalmi változások előidézésében. Legutóbbi nyilatkozatában – a korábbiaktól eltérően – szakmainak tűnő kérdések már elő sem kerülnek, szinte csak saját harcáról és saját törlesztéséről beszél, és…

Tovább

Az Auris Kiadó fő törekvése, hogy a vele kapcsolatban álló szerzői kör azon műveit jelentesse meg, amelyekre valós kereslet van a magyar zenei élet gyakorlatában. Ezeknek a műveknek talán legjátszottabb rétegét képezik a dalok, melyek rendszeresen szerepelnek a magyar énekesek repertoárján, de fontos szerepet játszanak az ének-pedagógiában is. Különböző okok miatt azonban (leszámítva egy-egy szűkebb körű válogatást) a kiadók egyelőre csekély érdeklődést mutattak a kortárs magyar dal-repertoár iránt, így a művek eddig jellemzően kéziratos formában, informális, magáncsatornákon át jutottak el az előadókhoz.  Az Auris Kiadó ambiciózus vállalkozása, hogy megjelentet egy-egy daloskönyvet, válogatást Csemiczky Miklós, Orbán György, Selmeczi György, és Vajda János életművéből, mégpedig…

Tovább

A 2020-as Für Anima zeneszerzés verseny előzsűrije – Rohmann Ditta csellóművész, valamint Horváth Balázs és Tihanyi László zeneszerzők – meghozta döntését, amely szerint a fináléban hat komponista pályaműve szólalhat meg. A döntőt szeptember 13-án tartják a Magyar Rádió Márványtermében, ahol Bánkövi Gyula, Brandenburg Ádám, Lázár Dániel, Molnár Viktor, Szőcs Márton és Zámbó Jonatán darabjai csendülnek fel.

Tovább

74 évesen meghalt Szebeni András fotográfus, tudatta barátja, Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítója a Facebookon. Azt írja, Szebeni nagyon tudott élni. És most nagyon meg tudott halni. Szebeni András 1946. április 30-án született Budapesten, és fotóriporterként kezdte pályáját 1972-ben a Nők Lapjánál, végigjárva a ranglétrát, majd a Playboy magyar kiadásánál dolgozott művészeti igazgatóként, de emellett számos hazai lapban voltak látható portréi és riportjai. Alapítója volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának,  és elnökségi tagként vett részt a Magyar Fotóművészek Szövetsége munkájában. Emlékezetes munkái között van a thaiföldi kábítószerfüggők mindennapjait és kezelésüket megörökítő sorozata Angyalok városa címmel, illetve a Téboly terápia című fotósorozata, melyben magyar elmegyógyintézetekben fotózott. De hazai…

Tovább

„Az évadkönyv fotózása is mutatja a járvánnyal kapcsolatos tehetetlenségünket. A Katona ezzel foglalkozó csapatának – Horváth Máté, Kazimir Annamari és Wiegandt Júlia – ötlete volt, hogy a színház előadásainak, portréként használható képeit Neményi Márton fotóriporter segítségével helyezzük be a színészek otthonába. Szép és filozofikus, ugyanakkor mulatságos gondolat, hogy az előadás nélkül maradt színész otthon, saját lakásában kénytelen tovább játszani szerepét” – nyilatkozta Máté Gábor. „Nem tudtam, mire vállalkoztam. Szívesen kezdeném bármi mással, mint ezzel az ócska közhellyel, de ha egyszer ez van: egészen konkrétan nem tudtam, mire vállalkoztam. Fotózni tudok, photoshopolni szintén (legalábbis sokkal jobban, mint három hónappal ezelőtt), de…

Tovább

A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező 1960. augusztus 17-én született az Egyesült Államokbeli Kaliforniában. Az apai ágon litván és orosz zsidó, anyai ágon ír és olasz katolikus származású Penn kaliforniai művészcsaládba született. Édesapja rendező, édesanyja színésznő, öccse szintén színész volt, bátyja pedig zeneszerzéssel foglalkozik. Tizenkilenc évesen New Yorkba költözött, és hamarosan a Broadway egyik színházában játszott. Tévésorozatokban kapott kisebb feladatok után a filmipar is felfedezte, 1981-ben közel kétezer jelentkező közül választották ki a Takarodó című katonai témájú dráma egyik szerepére. A következő évben már szakmai (és anyagi) sikert aratott a Változó világ című film főszerepében. A feladataira elmélyült környezettanulmányokkal készülő…

Tovább

Augusztus 16-19. között ismét Kaposfest. Idén a már megszokott, naponta jelentkező koncertbeszámolóink mellett négy élő közvetítéssel is jelentkezünk, melyekre az amerikai The Violin Channel is rácsatlakozik.  2020-ban senki nem marad Kaposfest-élmény nélkül, hiszen Facebook-oldalunkon és Vimeo-csatornánkon négy koncertet is élőben lehet majd követni, amely közvetítésekre az amerikai The Violin Channel is rácsatlakozik, hogy a világon több tízezren találkozhassanak a Kaposfest adta örömzenéléssel. A koncertek közül az alábbiakon vehettek majd részt virtuálisan: Augusztus 17. 18 óra – Kaposfest Gála a Liszt Ferenc Kamarazenekar és világhírű szólisták közreműködésével: Műsor: Bach: d-moll hegedű kettősverseny, BWV 1043 – Kirill Troussov (hegedű), Marc Bouchkov (hegedű) Mozart:…

Tovább

Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója a Facebookon reagált Vidnyánszky Attila legutóbbi interjújára. „Vidnyánszky Attila a Kossuth Rádióban „bagázsnak” nevezte a Színház-, és Filmművészeti Egyetem oktatóit, csak mert szóvá merték tenni, hogy az intézmény alapítványi átalakításának folyamata mellőz minden demokratikus szándékot és korrektnek nevezhető szakmai munkát.Vidnyánszky kezdetektől hiányos érvkészlete mára puszta önsajnálattá, sértett önigazolássá, fékezhetetlen bosszúvá merevedett. Az „Egy pillanat alatt a nyugat-európai turnéim eltűntek, mert egy nagy nemzetközi hálózat Tompa Andreától Csáki Juditon át, egy kritikuscég(sic!) elintézte azt” kijelentésével Vidnyánszky is leiratkozott a „sorosista, libernyák, szabadkőműves” mantrát hajtogató nemzeti radikálisok színvonalára. Siránkozik, miközben övé már minden. Lelke rajta, talán…

Tovább