Szerző: Papageno

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa 2020. augusztus 12-én egyhangúlag elfogadta az ITM modellváltással kapcsolatos feladatlistának megfelelően elkészített megújult, a jövőre is érvényesnek tekintett Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint megfogalmazta javaslatát a modellváltás után életbelépő Alapító Okirat szövegére. Ez a két dokumentum a szükséges szerkezeti-adminisztratív elemeken túl világosan meghatározza az egyetemi önrendelkezés kereteit és elveit – összhangban az SZFE múltjával és jelenével, az universitas hagyományaival és eszményével. Kiviláglik belőle, hogy az egyetem autonómiájának záloga továbbra is a szenátus – legalább az állami fenntartású egyetemek számára is biztosított – jogköreinek megmaradása. Az SZFE szenátusa törvény és belső szabályozás által meghatározott módon…

Tovább

Különleges karanténkiadással jelentkezik a Klasszik Rádió 92.1 vasárnap délutánonként négy órától sugárzott műsora. Az augusztus 16-i adás vendége a 70. születésnapját ünneplő Dukay Barnabás. A zeneszerővel példaképekről, kompozíciós technikákról és pályafutásáról beszélgetett a két műsorvezető, Novotny Anna és Zsoldos Dávid.

Tovább

A Hungaroton gondozásában most megjelenő felvételen a Capella Savariát ismét a világhírű karmester, Nicholas McGegan vezényli. A Capella Savaria legújabb lemezén – Mozart sorozatuk második albumán –, a XVIII. század egyik legnépszerűbb műfajának, a szerenádnak két kiváló darabja hallható: a Haffner-szerenád és a Serenata notturna. A Capella Savaria 2017-ben indította el Mozart összes hegedűre és zenekarra írt művét tartalmazó sorozatát, melynek első, kétlemezes felvételén Mozart 5 hegedűversenye, az E-dúr Adagio, illetve a B-dúr és C-dúr Rondó szerepeltek. Magyarország legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekarát a kanadai Opus Magazin a következő szavakkal méltatta: „Európa egyik legjobb zenekara”. Újító törekvései nagy feltűnést keltettek…

Tovább

A Magyar Vasúti és Hajózási Klub hetilapjának 1940. november 1-ji száma az új könyvtári beszerzések között listázta P. Howard frissen megjelent A 14 karátos autó című regényét is. Azt nem tudjuk, hogy a szórakoztató vagy a szakirodalmi polcra tették-e a könyvet, de ha arra gondolunk, hogy a történet főhőse, Gorcsev Iván a Rangoon teherhajó matróza volt, még akár az utóbbi sem elképzelhetetlen. Mi köze ennek A tizennégy karátos autó augusztusi városmajori vagy szeptemberi UP-beli bemutatójához? Azon kívül, hogy vicces, semmi. Illetve talán mégis, hiszen Rejtő Jenő regényeiben is fel-felbukkannak hasonló, logikusan nem odaillő mozzanatok. Egy színházi előadásnak viszont óraműpontossággal kell…

Tovább

A Katona József Színházban jelenleg az évadkezdés előtti un. 0. hétnél tartanak, ami azt jelenti, hogy már a jövő heti évadnyitó előtt megkezdődtek a Poppea megkoronázásának énekpróbái. A darabban Nagy Ervin szerepét Bányai Kelemen Barna veszi át. Kis kulisszavideó a próbáról Rujder Viviennel és Bányai Kelemen Barnával: https://youtu.be/bQ9LmC1mA-E Az előadás először augusztus 20-án látható majd a nagyszínpadon. Mivel Székely Kriszta rendezését a kényszerű bezárás előtt mindössze pár alkalommal tudták játszani, a mostani felújítás második bemutatónak is tekinthető. Bányai Kelemen Barna így vélekedik a darabról: „Tulajdonképpen jókor jött ez a szerepátvétel, nagyon szerettem volna kipróbálni magam ilyen helyzetben is. Fel kellett…

Tovább

Ingyenes koncertszerű, szabadtéri előadásokkal látogat el két vidéki megyeszékhelyre a nyár utolsó hetében a Magyar Állami Operaház. Gyulán augusztus 24-én, Veszprémben 30-án lesz látható Bizet remekműve Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Nagy Zoltán főszereplésével, az Opera együtteseit Kovács János dirigálja. Különleges helyet foglalnak el a vendégszerepélések az Opera életében. Az intézmény az elmúlt évtizedben folyamatosan törekedett arra, hogy az általa képviselt műfajokat más színpadokra is elvigye, de az Operaház korszerűsítésének kezdete óta mindez kiemelt fontossággal bír. A 2018/2019-es Puccini Itáliája elnevezésű szezonban például az olasz zeneszerző legjelentősebb alkotásai szólaltak meg megyeszékhelyeken, nagyvárosokban, és olyan településeken is, ahol nincs hagyománya az…

Tovább

Krasznahorkai László kapta az év legfontosabb mondatának járó díjat a görög Literature irodalmi újságtól – adta hírül a Magvető. A mondat a Sátántangóból származik, görögre Ioanna Avramidou fordította. A díjnyertes mondat: „[…] Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja… és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül…

Tovább

Beethoven IX. szimfóniája a zeneirodalom egészét tekintve is kiemelkedő alkotás. A Papageno és a Kodály Filharmónia Debrecen együttműködésében augusztus 15-én 20:30-tól Kollár Imre vezényletével közvetítjük a darabot a Kölcsey Központból. 2020-ban ünnepli a zenei világ Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóját. Debrecen szimfonikus zenekara, a Kodály Filharmonikusok is alaposan kiveszi részét az ünneplésből, hiszen a klasszikus mester valamennyi szimfóniáját megszólaltatják a 2019/2020-as évadban. A sorozat utolsó darabjaként láthatja-hallhatja online most bárki augusztus 15-én, 20:30-tól a IX. szimfóniát, melyet a debreceni Kölcsey Központból élőben közvetítünk Facebook- és Vimeo-oldalunkon. [add_single_eventon id=”90974″] A hangverseny a Klasszikusok Éjszakája keretében hangzik el, mely alkalommal minden…

Tovább

„Tudomásom szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma találkozót szervez a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése és a kuratórium között. Ezen a beszélgetésen józanság hangjának kell eljönnie” – mondta Vidnyánszky Attila a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában. A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. „El kell kezdeni tárgyalni, egyeztetni. Nem az a szándék, hogy elpusztítsuk, ami van. Építkezni szeretnénk, úgy néz ki, hogy a kormány biztosít a kapacitás-bővítésre megfelelő fedezetet, azaz plusz osztályok indulhatnak és komolyan megkezdjük egy új campus megtervezését, mert méltatlan, ahogy az oktatás zajlik” – szögezte le…

Tovább